Hárman a Duna partján

Bora

Márciusi manőver tréning

Manover_training08

Tihany áprilisban

80 perc hidegrázás

Sikerült jegyet szerezni vasárnapra a U23D koncertfilmjére. 100 órányi anyagból vágták össze ezt a 80 percet. Zseniális csapat, szerintem utolérhetetlen teljesítménnyel. Gabessal azt beszéltük, hogy fel van adva a lecke másoknak: Srácok, itt a lehetőség, lehet koncertfilmet készíteni... Első 3D-s moziélményem volt, de Pepe szavaival élve: "A jegy minden Forintja megérte"
U2 kocertre AKAROK menni. Most.

Music Mix

Van egy problémám... meg két szám, amit szerintem érdemes lenne egymásra húzni, de még keresem a metódust. Rájöttem, hogy ha lesz időm, elkezdek zenét és videót vágni - tanulni. Szóval, erre:
Ezt:
Egészen pontosan a Certamente refrénjére azt, ahogy a Tom's Dinner kezdődik. Ha valakinek van hozzá kedve, tényleg örülnék :)

Free Tibet...

Először Bazsi bácsi mondta nekem ezt, azt hiszem valamikor '95 környékén, amikor együtt jártunk szombatonként suliba :) Akkor még nem nagyon tudtam mi áll emögött, lévén időm nagy részét a csajozás, dizsi és hasonló nyalánkságok kötötték le, mi több internetet is csak mutatóban láttam ez időtájt két alkalommal; egyszer az Alkotmánybíróságon, aztán meg a Pilunál mikor vagy tizen összegyűlve csodáltuk, hogy dialupon 5 perc alatt jön le Pamela Anderson fotója és hogy van ez a Yahoo, ahol bármire kereshetsz.
Tudom, hogy porszem vagyok ebben a bazi nagy gépezetben, de most tényleg úgy érzem, ezt nem hagyhatom ki. Ha nem lesz foganatja, legalább kipuffogom magam... Egy dolog az, hogy Kína hypersebességgel növekvő gazdaságával tetszeleg, meg hogy az internethasználók száma meghaladta 12millióval az USA-beli számokat. A véleményem az, hogy nem nehéz jó mutatókat elérni, ha azokat, akik a "fejlődés" útjában állnak egyszerűen elássák valahol. Nézzük meg Romániát... Stve barátom beszámolói is alátámasztják vélekedésemet, miszerint mit sem ér a riogatás, hogy a környező államok x éven belül megelőznek minket, hiszen vissza kell kérdezni: Milyen téren? Tény, hogy nem állunk valami fényesen, de tényleg attól lesz Európában manapság menő egy ország, ha az éppen kérdéses közgazdasági mutatókat úgy számolják, és olyan adatokat vesznek figyelembe, hogy a Magyarország alulmaradjon? Nem az számít inkább, hogy Románia egyik legszebb része - a tengerpart - egy bazi nagy szemétdomb? Ugyanúgy, mint az egész ország? Hogy egy Magyarországnál jóval nagyobb országnak van összesen kb 200 km autópályája? Szlovákiáról nem is szólok, mert a végén még Index címlap lesz belőle, hogy itt vanmegint egy szélsőjobb.
Arra akartam ezzel kilyukadni, hogy eltűrjük Európában Kína minden szemét húzását, és ezzel nem csak saját magunk ellen dolgozunk, hanem egyúttal erősítjük is őket. Nem hiszem el, hogy nem lehet azt a sok szemetet egy dózerral összedönteni a piacokon, hogy az ÁNTSZ vagy az APEH nem zárja be az ún. "Kínai büféket", ahová, ha véletlenül beszédülsz, az élettől is elmegy a kedved. Bezzeg egy esztergomi kávézó esetében elég egy - mélykommunista időket idéző - névtelen feljelentő, és máris ott a bünti.
De a legvérlázítóbb, amit Tibettel művelnek. Jöhetnék itt a már ezerszer leírt sztorikkal, hogy például bojkottáljuk az Olimpiát... kíváncsi lennék hány ország tenné meg valójában? Egyszerűen az általunk elősegített mostani pozíciójuknál fogva BÁRMIT megtehetnek és a legtöbb, ami történik, hogy pár ember elmegy protestálni a nagykövetségek elé, a hiradók bemutatják százötvenedszer is hogyan verik bambuszbotokkal szerencsétlen embereket. Mi az, hogy blokkolják a videomegosztókat?! Legyen már valaki faszagyerek és blokkolja a letelepedésüket, meg azt a sok szart, amit az országba hoznak. Nézzünk szembe a tényekkel: ezt mi keféltük el, és nagyon úgy néz ki, hogy elszabadult a pokol.

Emma

Csak nekem tűnt fel, hogy reggel a rádióban a hétvégi káoszt okozó vihart Emma néven emlegették? Ezeddig nem emlékszem ilyesmire, mindazonáltal kicsit megijedtem, mert rögtön az ugrott be, hogy az USA-ban ezek a hírhedt viharok milyen károkat okoztak. Esztergomban megszokott téma egy ilyen hír hallatán, hogy milyen frankó helyen élünk, hiszen még csak statisztikailag sem fenyeget minket földrengés, hegyomlás, földcsuszamlás, stb. Bár az utóbbi évek viharai komoly károkat okoztak a környékünkön lévő erdőkben, rengeteg fát látok a mai napig Dobogókőn derékmagasságban kettétörve, vagy gyökerestől kifordulva. Nem vagyok szakember, de remélem, hogy ezeket a károkat az erdészek valahogy megpróbálják helyreállítani. Pár évente a Duna áradása is okoz némi kellemetlenséget, de a város elhelyezkedése okán igazán nagy károktól emlékeim szerint nem kellett szenvednünk. Főleg anyáméknak a Várhegyen... Most, hogy háztulajdonos lettem - milyen fura leírni - az áradó Duna olyannyira testközelben lesz, hogy az ablakpárkányról leszédülő macska halk csobbanással abszolválna egy talpast. Emiatt éjszaka kissé nyugtalaul aludtam, mindenféle hülyeséget álmodtam, két álom között pedig azon rágódtam, hogy mi lesz, ha bejön a pincébe a víz, ha feláznak a falak, ha lefújja a cserepet Emma egyik rokona... Tök jó, hogy az ember egy talicska pénzért ennyi parát vesz magának. Mindenesetre apám idős kőműves-iparos emberét ráugrasztom a várfal újrafugázására, reményeim szerint ezzel sikerül majd megakadályozni, hogy a víz a pincébe szivárogjon a kövek között. Ha bejön, akkor egy pipa a listán, ha nem, akkor meg még egy feladat. A tetőcserepeket meg pálmatexszel ragasztom fel :)

Februári Duna parti napozás

Közel egy hetes online szervezést követően megvalósult 2008. első szabdtéri sütése, nem is akárhol, hanem a méltánytalanul hanyagolt, de körünkben közkedvelt "Dunaparton". Régebben, rengeteget jártunk a Duna Esztergom alatti szakaszára (1715 fkm), sok remek kis történet kapcsolódik a helyhez. Többek között egy ilyen esti party után töltöttem pár órát a rendőrőrsön, majd fürdőnadrágban éjjel 2 óra körül jogsi nélkül hazaküldtek. Még szerencse hogy Ketya barátomék felszedetek útközben... Szóval készült a jó öreg boronatárcsában Stve anyukája által előkészített-pácolt tarja, fűszeres hagyma, cukkini, aztán Cla fokhagymás karajszeletei, olvasztott bluecheese-zel, friss salival. Kaja után rendesen lehetett napozni a februári napon.

Boatshow 2008 - Riva

Ha jól tudom idén először volt jelen Magyarországon a híres Riva. Nekem sokkal jobban tetszettek a korábbi modellek, azok klasszikus formája, az apró részletek kidolgozottsága és az, hogy fából készültek. A most kiállított darabok már egy új trendet követnek. Mindazonáltal, hogy megmaradt a legfontosabb brand image, a hajó formája, a kialakítás részben már a modern műanyag hajókat idézi. Kár. Ja, és mindez 500.000 Eur pro Stück.

Boatshow 2008 - Öreg darab

 
 
Ez a verda nagyon hasonlít apám első motorcsónakjához (CU1). Annyi különbség van a kettő között, hogy az talán kicsit hosszabb volt és az orra nem élben végződött. Amúgy a hajó nagyon jó állapotban van, a tulajdonosa kiállított több tíz éves csónakmotrokat; láttam öreg, de pöpec König versenymotort, csillivilli Thümlert és Pannonia boxert is. Az egészben az volt a legjobb, hogy érződött a keverékbenzin és a csónaklakk együttes illata, pont úgy, mint ahogy jó 20-25 éve a csónakházban, mikor apám csiszolta és lakkozta minden ősszel a ladikot.

Éjszakai vacsi

Mindenekelőtt leszögezem, hogy amikor csak lehet, kerülöm a junk food-ot, nem divatból, hanem, mert nem szeretem. Azonkívül megpróbálok egy ideje olyan dolgokat enni, amik organikusak és állagukban homogének - ezt én magamnak fogalmaztam meg. Mondok erre egy példát: párizsi nem, sonka igen. Ám itt jön a probléma, az áru beszerzésének nehézségei. Akármennyire is törekszem a kiegyensúlyozott életvitel felé, van, amikor becsúszik egy este 10-ig dolgozás, mint tegnap este is. Az irodából hazafelé azon gondolkodtam, hogy oldjam meg a vacsorámat? Futottam pár kört a Moszkva környékén és végül úgy kellett döntenem, hogy a Budagyöngye minipláza épületében lévő, éjfélig nyitva tartó McDonalds-ban veszek valamit, ami a legkevésbé junk. Így esett a választásom egy grillcsirkés szendvicsre, persze adták hozzá a sültkrumplit de legalább jegesteát kérhettem hozzá. Hazavittem a szerzeményt, chiliszósszal megbolondítottam. Csak az a baj az egészben, hogy esélyem sem volt enni valami mást, de az is lehet, hogy nem ismerem elég jól a Moszkva környékét. Ha valakinek van egy jó tippje, do not hesitate to contact me :)

Ma majdnem sírva fakadtam

 

Különféle, a jövőt illető teendőim miatt elkerülhetetlenné vált a tavaly márciusban ismeretlen tettes által eltulajdonított TB-kártyám kiváltása. A mai ügyfélfogadási nap remek időpontnak ígérkezett, ám végül lelkileg összetört és talán pszichológiai kezelésre szoruló emberi roncsként - dolgomvégezetlenül - menekültem vissza Budapestre, a szerkesztőségbe, nyugalmat keresve. Globalizált, internetuser és ügyintézői rutinrókaként online ellenőriztem az ügyfélfogadás rendjét, nehogy árnyékra vetődjek. Szerda 8-12-ig, remek, kedd este hazautazás, Trafóban barátokkal pár pohár fehérbor elfogyasztása, ráadásul megtaláltam az adókártyámat is; ezt szeretem, ha rendjén mennek a dolgok. Már-már kivasalt idegekkel indultam neki a reggeli procedúrának, ami a következőképp zajlott. 8 óra után kicsivel megérkeztem a célépülethez, olyan parkolóhelyet kerestem, ahol nem kell cetlit vásárolni, mivel kissé bizonytalan voltam a ügyintézés időtartamát tekintve, és nem akartam egy 6000-es piros csomagot a szélvédőre. Nagy nehezen ezt is megoldottam, közben természetesen folyamatos telefonügyelet a cégtől. A portán kellemes biztonságiőr, még kellemesebb modorban. Ő az ügyfélirányító. Kérdezem tőle, hogy Tb kártyát igényelnék, merre menjek? Visszakérdez: Mer'? Mer' kell. Mer' elveszett. Közöd? Adatlap, csekk befizet, visszajön, sorszámottép. Oké, kisposta, befizettem, visszatérek, persze hely már nincs meg, újat keresek. Épületben kellemes illat terjeng, valaki úgy tűnik telefosta az egyik wc-t; az ott dolgozók is fel vannak háborodva, de az operatív döntéshez szükséges kreativitás szintje sajnos csekély. Sorszámom 25, jelenleg a 16-os szerencsés van az ablaknál. Mondom AZ ablaknál, ugyanis egy személy ül az 5 ablak mögött és mindent ő intéz egy szamélyben. Emlékeim szerint ekkor rándult meg először a szemem sarka az idegtől. Pontos időjelzés: 9óra 15 perc. Ülünk a fosszagban még mindig, telefonon intézem a melós dolgokat. Eltelik kicsit több, mint egy óra, ez idő alatt végeztünk a 16-ossal, 2 sorszám nélküli barátosnéval, akikkel persze megváltották a világot gyorsan és félig a 17-essel, ám ekkor az ügyintéző hölgynek dolga akadt és elhagyta posztját. Ekkor fél 11 volt, úgy határoztam, vesszen a TB-kártya. A kocsimhoz közeledvén látom, hogy azt az egyik idős veterán ellenálló különféle betontörmelékkel és téglával elbarikádozta. Ekkor a második és harmadik szemrángás egyszerre... Odaérve látom, hogy lesben áll, készen arra, hogy orvul rátámadjon a kocsi tulajdonosára, nyilván valami I. Világháborús szuronyos csúzlival. Mondom magamban, most ne, légyszi ne kezdd el! De elkezdi... Szerencse, hogy egész jók voltak a szüleim az idősek tisztelete vonalon, szerintem ennek köszönheti, hogy a jövőben is folytathatja reakciós tevékenységét. Ezt követően, persze borult a schedule, nincs TB-kártya, nincs találkozó, nincs további ügymenet. A találkozó célszemélye elérhetetlen, tönkrement a mobilja. Rendben, back to the 80's, kézi módra kapcsolás. Még egy fél óra rohangálás után 11 órakor el tudtam indulni Budapestre, és most már bent ülök az irodában: csend-rend-fegyelem-nyugalom. Nem tudom mi módon fogom elkerülni, hogy ismét át kelljen élnem ezt, de annyi biztos, hogy még egyszer nem futok neki. Törvénytisztelő polgárként, aki szereti, ha úgy mennek a dolgok, ahogy azoknak kell(ene), nem szeretem megkerülni a bürokráciát, de ezúttal megint erre kényszerít a sors. Miért nem lehet egy rohadt TB-kártyát úgy újraigényelni, mint az adókártyát: online nyomtatvány kitölt, kinyomtat, postán elküld, 1 hét múlva kártya a kézben?! Pont.

Blog reload

Huh, hát ez nem ment gyorsan. Leválogattam a képeket, külön mappákban feltöltöttem a webalbumba, majd az összes posztot átolvastam, kijavítottam az ékezeteket és az egyéb hibákat, pótoltam a kimaradt részeket. Remélem sikerült olvashatóvá és érdekessé tennem. A vonatkozó képgalériákat befűztem a megfelelő napok posztjaihoz. Amint meglesz a video, azt is feltöltöm.

Hazatérés

Az utolsó napunk leginkább pakolással, check-out-tal telt, Rudi felfedezte, hogy az út során valahol ellopták a hajóról a bankkártyáit, így Istvánnal aránylag hosszabb, ámde felesleges időt töltöttek a helyi rendőrségen. A szerv mindent elkövetett, hogy ne kelljen dolgoznia... Délután Rudi és Káptalan István hamarább lépett a reptérre, mivel ők Bécsbe mentek, mi 7-kor szálltunk taxiba. Előtte vendégeskedtünk egy katamaránon, amit szlovák srácok béreltek, maradék javainkat és némi hasznos információt borra és sörre cseréltünk az idegenekkel. A hazaút valamiért sokkal rövidebbnek tűnt, valószínűleg elég fáradtak voltunk és tudtunk valamicskét aludni a repülőn is.
Most az a feladat, hogy egyenként végigkurkásszam a posztokat, tervezem az ékezetes betűk használatát visszamenőleg is, valamint a bejegyzéseket képekkel, térképrészletekkel tarkítani. A 2700 képet, amit kint készítettünk, még át kell válogatni, aztán el kell döntenem, hogy időrendben vagy téma, esetleg helyszín szerint töltöm a webalbumba. Az 5 órányi videót Gyuszi barátom vagdossa éppen, ha meglesz vele, mindenképp belinkelem.
A statot böngészve észrevettem, hogy az egyik hazai kedvenc blogomról is érkeztek találatok, utánanéztem és rájöttem, hogy az itt olvasható szösszeneteket Zolivagyok is ajánlja olvasóinak. Ezúton is köszönöm neki, ez egyrészt a blog számára mérföldkő, másrészt engem is ösztökél arra, hogy rendszeresen írjak ide, talán ezúttal sikerül.

Útinapló 15. - Martinique, Le Marin

Szokásunkhoz híven napnyugtakor értünk az esti kikötés helyére, ami ezúttal az utolsó, azaz Le Marin, Martinique. Mikor itthon nézegettem a digitális térképeket, kissé megijedtem ettől a helytől, mert tele van zátonnyal és homokpadokkal, persze jelölve vannak - de csak a térkép szerint. A helyi szokásokhoz híven kb a fele vagy nem ott van, ahol kéne, vagy nem megvakult idő közben. Manőverezés közben épp arról gondolkodtunk, hogy régen milyen tökéletes kikötő lehetett ez, hiszen térképek vagy a meder alapos ismerete nélkül, bazinagy vitorlásokkal ide bejönni konkrétan lehetetlen lehetett. Rudi azt mesélte, hogy annak ellenére, hogy a korabeli hajók kapitányai nyilván eléggé ott voltak a szeren, gyakran a legénység csónakokba pattanva kötelekkel irányította a több tonnás teknőket, persze evezőkkel meghajtva. Le Marinból kihajózva úgy tűnt, mostanság is előfordul ilyen helyeken a hajótörés, mert kétoldalt a zátonyokon vitorlások lepusztult maradványait láttuk, amolyan tipikus féloldalra billent, szakadt vásznakkal kiadásban. A mellékelt képen láthatjátok, hogy az öböl egyes pontjain a valószínűleg megkotort sáv 30 m mély, melyet oldalról 0.5-1 m-es víz ővez.

Szóval megint sötétben, a létező avagy nem létező fényeket keresve, természetesen hibátlanul, besuhantunk az első mólóra, ahonnan az elején indultunk. A csajok elmentek pizzáért, bekajaltunk, majd az utolsó hajónalvást is abszolváltuk.

Útinapló 14

Február 2.
Reggel nyúzottan keltunk, gyors reggeli a parti bárban, majd Helu-Rudi-Imibácsi bandériuma megközelítette a fővarost, Castries-t. Mi addig a butikban elvégeztük a maradék bevásárlást, jelentősen hozzájárultunk a GDP emelkedő trendjéhez, asszem. Most egyedul írom a naplót a hajón, a többiek - magas költési hajlandóságú crew, meg a kissé határozatlan Gyuszi - bocival partraszállt és egy plázát keresnek. Azon tűnődöm a hajó faráról, hogy milyen jó érzés lenne visszajönni ide, az sem baj, ha 20-22 napi komoly küzdelem, édesvízhiány és hasonló nehézségek árán. A befutáskor ágyúlövéssel üdvözlik az ARC versenyzőit! Vettem egy pólót, ez van a hátán: "Burnt skin - sea sickness - no land in site... Sail on!" ez kb tükrözi az itteni feelinget. Jó kedvre derít minden itt töltött perc, mert a Rodney Bay Marina egyike azoknak a helyeknek a Földön, ahol az egy négyzetméter vízfelületre eső fanatikus vitorlázók száma a maximumhoz konvergál. Minden sarkon ül egy fazon, napszítta gatyában, galléros pólóban es mezitláb, ölében laptop, és éppen a grib file-okat tölti le, mert folytatja útját valamerre a Nagyvízen. Minden szembejövőnek van egy kedves szava hozzám, vigyorognak mint a tejbetök - megtehetik, mert azt teszik, amihez éppen kedvük tartja, vitorláznak. A mólókon álló hajókról nem kezdek hosszú postokba, egyrészt, mert az ad hoc olvasókat ugysem kötné le, akit meg érdekel, azok úgyis megnézik a webalbumban. Persze azért nem tudom megállni, hogy le ne írjam, a teljesség igénye nelkül, hogy áll mellettünk egy Malaysia-ban gyártott 60 ft körüli gyönyörűség, és amerre kinézek, mindenhol akad egy-egy 57es Beneteau, Swan vagy Oyster. Persze legtöbbjükön megtalálható a 2007es ARC lobogo :) Kettőre jönnek vissza a többiek, nekivágunk útunk utolsó szakaszának, innen StLucia Rodney Bay-ból Martinique Le Marin kikötőjébe. Nem egy szívderitő érzés 2 hét után, de hát valamikor haza is kell menni...

Útinapló 13. - St Lucia, Rodney Bay

Febuár 1.

St Lucia Rodney Bay & Martinique way back

Reggel fél 9-kor elindultunk a horgonyért vissza a parthoz, a puffer ott volt a helyén, ahol hagytuk, de közben szerencsénkre pár hajó a közelből már útnak indult, szóval akadt hely a manőverezéshez. Nagy nehezen kézzel felhúztuk a horgonyunkat, amire szó szerint rá volt csomózva a másik hajó lánca. DrIstvan lehámozta róla, így már szabadok voltunk és elindulhattunk StLucia Rodney Bay nevű öblébe, ahova az ARC szokott érkezni. Útközben tettünk egy kis kitérőt a főváros egyik öblébe, ahol 3 óriás tengerjaró luxushajó állt a parthoz illetve szemyélautó méretű mooringbójához kötve. Egy reptér is volt a közelben, úgyhogy láttunk pár gépet a fejünk felett elhúzni, majd landolni. Végul délután megérkeztünk a híres Rodney Bay-be, horgonyzáspróbálkozást követően mólóra álltunk és körülnéztünk, vásároltunk és zuhanyoztunk végre szárazföldön. Estére Helu és Imibácsi remek steak vacsit rögtönzött, majd útnak indultunk a helyi, szokásos pénteki utcabálba. A marinától 1km-re lévő minikarneválra fejenkent 5 helyi egységért (EC=eastern carribean dollar) szállított el minket egy taxis kisbusszal. Egyébként a szigeteken mindennel lehet fizetni, US dollarral, ezzel az EC-vel, meg Euroval is. Az EC-t az Eastern Carribean Central Bank kezeli, és csak Grenadan, StVincent-en, StLucian, Anguillan, Antiguan és Barbudan hivatalos fizetőeszköz. Szóval kitett minket a srác egy utca elején, ami le volt zárva. Ne egy sugárutat képzeljetek el, hanem egy rendes kisvárosi körletet, két oldalt laknak emberek kis házakban, van, ami majd' összedől, de van szebb is, mondjuk nem túl sok. Rengeteg ember az utcán, volt egy dj, aki az egyik bár teraszáról zenélt, felváltva helyi ragga jellegű modern számokat, meg általunk is ismert slágereket. A tömegben elenyesző aranyban, de fellelhetőek voltak amerikai es europai egyedek is. Az utcán rozoga állványokon nagy igloo dobozokban jégbe ágyazva árulták a sört (Piton - a lokál sör, de van Heineken is). A dobozok mellett, sokat látott palackokban különféle vegyuletek sora rémisztett minket, mindenféle fű, meg ág és fűszerekkel ízesítve - nem sikerult annyi sört innom, hogy próbara tegyem magam és a társaim testi épségét ezeket a piakat illetően. A társaság szépen lassan hazakúszott a hajóra, mi azért küzdöttünk az elemekkel és 2-ig sikerült húzni, bár útközben Helu és István leakadtak egy kareoke bárban, ahol egy transzvesztita művész(nő)vel adtak elő csoportos közösség elleni izgatást.

Ez Mopion Island

Útinapló 12. - Mustique

Január 30.

Mustique

Korán keltünk, aránylag jól aludtunk... A boci kint volt a hajón, abban próbálkoztam, de büszkén mondhatom, hogy nem kell kipróbálni, mert nagyon kemény :) Itt ülünk Basil's Bar-jában, nagyon hangulatos hely, végre van wifi is. Mustique szigete a többihez képest sokkal elgánsabb, itt van pl. Mick Jagger-nek is háza. Sétálgatunk, fotózunk, majd kisvártatva indulunk vissza Tonie-hoz :)) Elég nagy a különbség a többi szigettel szemben, ide gazdagok járnak pihenni, nincs is auto a szigeten, csak kis quadok és golfautók. Minden tele van viraggal, láttunk egy buddhista kertet is, meg egy hullamtörőt a halászok telepe előtt, amit tengeri csiga vázakból épitették. Többen választottak maguknak pár szép darabot; elvileg tilos őket kifogni, de a helyieket nem büntetik miatta. A reptéren, ha kérdezik, azt kell mondani, hogy ott a lyuk, amit ütöttek rajtuk, hogy megegyék, mi már így találtuk. Ha minden igaz, ebből nem lesz baj... Rudiék vettek langusztát megint, mire viszaértünk a hajóra, már meg is sütötték faszénen. Ezúttal nem sikerült hajótüzet okozni. Kaja után megkezdődött a horgony felhúzása kézi erővel-kísérlet. Ugye mindkettő lent volt, így a póthorgonyt kézzel felvonszoltuk, majd négyen a nagyot, kiakasztva a csörlőből. Remek reggeli torna délben :) mindenkinek ajánlom. Ezután kimentünk a zátonyhoz, amit tegnap este kerülgettünk a sötétben és végre megtaláltuk az izolált veszélyt jelző apparátot is, igaz szemüvegben, 4 m-rel a víz alatt, ugyanis valaki kidöntötte, ott fekudt szépen a koralok között. Helyette csak egy piros-fekete csíkos műanyag úszó volt. Nem csoda, hogy éjjel hiába kerestem a fényeit. De legalább láttunk egy csomó lila kishalat nagy rajokban úszni. Visszabociztunk a hajóhoz, és elindultunk Tonie fele, Wallilobou Bay-be, St Vincent szigetére. Kicsivel sötétedés után meg is érkeztünk, kikötöttünk ugyanoda, mint a múltkor: hátul két kötel Jack Sparrow darus mólójához, az orrát a póthorgonnyal, lazán, kézből a vízbe dobva. Egy 50 láb körüli hajóról elég nagy hullamok közt egy 20kg-os horgonyt 15m lánccal a tengerbe hajítani egyrészt nem kis feladat, másrészt vidám látvány lehetett mások számára. Boci, Normadiai partraszállás, Tonie-hoz beköszönés (akinek kb 5 perc múlva esett
le, kik vagyunk, nyilván hihetetlenül fel volt gyorsulva), majd a jól bevált étterem a díszletek közt. Szokásos grilled fish, mi salátáztunk Imi bácsival. Viszont ittunk helyi gyümölcsökből készült friss juice-t, az nagyon finom volt, asszem guava, grapefruit, lime, meg vmi tüskés fehérbelű valami leve volt benne jéggel. Kaja utan vissza Tonie-hoz, de elég hulla volt a csapat, így csak páran maradtunk egy darabig, emlékkönyvet nézegetve és hallgatva, ahogy az öreg magát és mellesleg minket szórakoztat a kareoke szettjével. Kissé tartottunk a póthorgony tartását illetően, mert a hajók, köztük a miénk is, őrült táncot járt, közel 40 fokot billegett néha.
A szekrényekben megint minden elfoglalta a fizikai törvényeinek megfelelő helyet, kár, hogy ez elég nagy hanghatással jár. Éjjel hatalmas csattra ébredtünk, a hajó kezdte bontani a kalózok mólóját. Életemben nem keltem meg ilyen hamar, szokásomhoz híven a cockpitben aludtam, így pár másodperc múlva már húztuk a mólót, a kötelek tartottak. Az egész csapat kb 2 másodpercen belül kint volt a taton, húztunk a horgonykötelen, majd mindenki visszafeküdt, ez kb fél 5-kor lehetett. Ezután már nem tudtam rendesen aludni, mert minden zajra azt hittem megint kitolattunk, de szerencsére kibírtuk reggelig, így nekiiramodtunk a leghosszabb passage-nek, St Luciara.

Útinapló 11. - Mopion Island, Mustique

január 29.

Persze a grillvacsi után senkinek sem volt kedve összecihelődni - sajnos.... Reggel korán kelve (8-kor) Imre bácsival, Rudival, Heluval ki akartunk úszni a reggeli napon a partra, ami nem volt túl messze, de köves volt és nem volt rajtunk cipő, így vissza mentünk a bociért és körútra indultunk, hátha találunk valami fain kis snorkelező helyet. Végül kikötöttünk a partra és megvizitáltuk azt a bizonyos bárt. Nagyon hangulatos kis hely, 9-kor nyit, úgy döntöttünk, hogy visszajövunk kávézni. Útközben láttunk 4 labradort, akik közül egy öreg brit hölgy - Abigail - mellénk szegődött, majd végül csatlakozott egy Hercules nevű társához. Összekaptuk a csapatot és nyitásra fel is értünk. Rendeltünk koktélokat, gyümölcslevet és kávét, közben Gyuszi bárzongorált nekünk, nagyon tetszett, de az egyik helyi rasta bárpultos feszt arra kapacitálta Gyuszit, hogy vmi pörgősebbet zenéljen. Közben láttunk kolibrit kétszer is, sikerült lefotózni. Eddig kb 1500 képet készítettünk. Útnak indultunk Punese és Mopion homokzátonyok irányába, végül az utóbbi előtt horgonyt dobtunk és kievickéltünk páran erre a tipikus lakatlan szigetre. Átmérője kb 10 méter, régebben volt rajta egy (1) db pálmafa, de most csak egy nádernyő van, Palm Island-ról szoktak ide hozni párokat vacsizni, gondolom gyémánt árért. Közölünk Rudi úszva ért ki, én is úgy próbáltam, de végül bociba ugrottam, mert a korallok közt nem találtam ki a partra, a hasammal súroltam a köveket majdnem. A zátonyon csináltunk Heineken reklámfotókat, meg egy csomó másikat, tiszta utazási iroda prospektusba valók, majd meglátjátok. Ezután beálltunk Union Island öblébe (Clifton Harbour), mert napok óta becsekkelés nélkül hajózunk, a sárga (Q) lobogó már megfakult és simán kábítószercsempészeknek hihetnek :) Ennek oka nem lustaságunk, hanem az a tény, hogy itt a következő a szitu: pár helyen lehet csak custom clearence-t kérni, ezek elvileg 1-kor nyitnak, 4 után pótdíjat kell fizetni. Namármost, egyik helyen sem jelentek meg fél 5 előtt, viszont nekünk nem volt időnk ennyit dekkolni rájuk, mert tartani kell az útitervet. Arról nem is beszelve, hogy simán előfordulhat, hogy abszolút meg sem jelennek aznap, persze az ofisz mellett lebzselő kolléga váltig állítja már 1 órától, hogy "just a half an hour...) Itt Unionon a reptéren lehet elvégezni ezt a procedúrát, ami kb 20 m a mólótól. K.István rutinos check-ines, így megint magára vállalta, addig mi shoppingoltunk, már amit lehetett: innivalót, és megpróbáltunk némi ajándék után nézni, de itt is esélytelen. Végül vettem egy cápafogas nyakbavalót magamnak. Elmentünk benzinért is a bocihoz, mert jelentős mennyiseg fogyott a grill begyújtásához. A parton találtunk egy halom tengeri csigát, illetve annak csak a házát, mert már kiették belőle a lakójat, amit itt Lambie-nak hívnak. A tervezett 4 helyett 6 után indultunk el északnak, a cél Mustique, megint iccaka fogunk menni meg kikötni, de ez már smafu a csapatnak :) Útközben láttunk egy 4 árbocos vasteknőt, úgy nézett ki, mint egy sima tengeri személyszállító hajó, amin van 4 árboc, rollfock-kal. Fura szerzet volt, az biztos. Helyzetjelentes megint: most hagytuk el Mayreau szigetet, Catholic Island keleti kardinálisát, amin sem topmark, sem fény nincs... Negyed 7 van, a nap már lement, TC=27fok, SOG=7.2 kn, sea:2, visibility:8. 26 C fok van, kellemes 3as E szél fúj, ami valószínűleg izmosodni és egy kicsit NE lesz ha kiérunk a szigetek takarásából. Nemsokára Canouan Glossy Hill nevu SW csücskét érjük el. Megy a motor, fent a genoa, szóval motorlázunk. Mindenki kint ül a teraszon, Rudi ismét viccdélutánt tart :))) Megérkeztünk Mustique öblébe, Britannia Bay-be, már igen sötét van, és legalább az összes mooring bója foglalt és zuhog az eső. Bocival próbálunk szabad bóját keresni, első körben Imi bácsi és Helu, majd Helu és én, de nem jártunk sikerrel. Mindezek megkoronázásaképp a horgonycsörlő letérdelt, élesben nyomtuk K.Istvánnal és Dr.Istvánnal a Tibor által elrettenésképp bemutatott 30 m horgonylánc felhúzása kézi erővel mutatványt. Később új helyet keresve szabadon lefutott újabb 30 m horgonylánc, és kidobtuk mellé a póthorgonyt is. Így már tartja a hajót, bár billeg erősen és elkezdett nyekeregni a szokásos kormányszerkezet is. Asszem holnap reggel megszülünk, mire a két vasmacska a hajóra kerül. Sokáig beszélgettünk, most megpróbálunk aludni, gyanítom walkmant kell hallgatnom, hogy ne halljam az eszeveszett nyekergest. (minden lehető módon kikötöttem a kormányt, de vajmi keves sikerrel :) G'nite.

Útinapló 10. - Petit St Vincent & Mopion

Január 28.

Petit St Vincent & Mopion

Miután mindenki összeszedte magát, a parti különítményt a bocival a személyszállító hajók kikötésére szolgaló móló alatt átsuhanva partra tettem a halpiacnál, visszatérve tusoltam míg a többiek napoztak. Mikor végeztek a pénzváltással és a bevásárlással, értük mentem és utnak indultunk most már északnak, ez volt utunk fele. Útközben reggeliztünk juice-t, sonkás bagettet, hagymát és paradicsomot. Elhagyva Grenada északi sarkát, Ronde Island egyik öblében tartottunk egy pihit, fürödtünk, ugráltunk a hajóról és persze filmet forgattunk. Megbeszéltuk Rudival, hogy csak 20 halászt kell meggyőzni, hogy a népszavazason szavazzanak arra, hogy Mo-hoz csatoljuk a majdnem lakatlan szigetet. Jobbkézre esett a London Bridge-nek nevezett természeti képződmény, ami nagyon hasonlít a fent nevezett hídra. Következő uticélunk Petit St Martinique, keletre Carricou szigetétől, nem messze attól a Palm Islandtól, ahol a privat resort van. Pillanatnyilag genoaval és motorral megyünk 4-es NE szélben TC=42-re, sea:4, visibility:8, akit érdekel. (Gamester hiányolta...) Ablakok csukva folyik rólunk a víz, a deckről a legelszántabb matrózokat is beűzte a percenként 1,5 köbméter víz, ami átcsap rajtunk. Nemsokára beérünk a kis szigetek közé, ott talán mérséklődik a hullámvasút. Egyébként már azok is remekül bírják a hullámokat, akik az elején picit nehezen viselték. Éppen Credence Clearwater Revival Band szól :) Nagyon passzol a helyzethez, előtte persze U2-t hallgattunk. Míg Istvánnal a hajónaplót szerkesztettük, készítettem egy frankó válogatást cd-re, de sajna nem eszi meg a lejátszó. Terveink szerint Pt. Martinique-en meglátogatjuk "a carib térség legjobb bárját"! Többen nagyon várjuk már, van összehasonlítási alapunk, eddig Tonie viszi a pálmát, tudjátok az a súlyos egyén, akinek a lobogót ajándékoztuk. Visszafelé is beugrunk hozzá, nem hagyhatjuk ki. Közben Police - Every breathe you take... Helyzetjelentés: Imi bácsi IPM-et olvas, Kattancs alszik, Dr.István balkormanynál, Rudi jobbkormanynál, Helu cockpitben, Gyuszkó a behúzott bociban napozik, K. István prágai lakos kissé kesereg a kialakult helyzet miatt, miszerint a bal fuchs akvariummá változott egy nyitva hagyott ablak miatt (ott adjuk ki a horgyoncsörlő távkapcsoloját). Jómagam a térképasztalon egyszerre kapaszkodom, naplót írok; küzdünk az elemekkel (le akar merulni minden) és nagyon melegem van, ezért lassan be is fejezem, és megyek levegőre. Jobbra látszanak Bonaparte Rocks, a lefelé úton említett Frigate és Large szigetek. Az imént épp egy teknőst láttunk magunk előtt, de hamar lebukott sajnos. Időközben megérkeztünk Petit St Vincent-re, illetve elé egy kis öbölbe, szerencsére nem állnak sokan, naplementében hajóztunk a szigetek közé, balra tőlünk koralzátonyokon megtörő hullámok permetét szórta a szél. Tudom, hogy nagyon giccsesnek hangzik, de élőben tényleg nagyon szép volt. Épp, hogy kikötöttünk, láttunk egy motorost, amelyről vörös fáklyával jeleztek, később egy vörös rakétát is fellőttek. Kicsit gondolkodtunk, hogy segítségükre sietünk és a nemzetközi tengerjog értelmében igényt tartunk a hajó felére, de mivel szemmel láthatóan nem voltak bajban és a teknő sem képezett nagy értéket, inkább befejeztük a horgonyzási procedúrát. A faszéngyújtás ismét komoly kihívást jelentett, Andorka prof kísérletei sorra kudarcot vallottak, közben majdnem felgyújtottuk a hajót, de végül begyulladt a nyirkos faszén. Most éppen pácolt csikkenleg-ek, shellfish és tonhalfilék sülnek. Megint halat eszem, de opciós igényemet jelntettem be egy csirkelábra (combra). Míg elkészül, el kell mondjam, hogy ma két olyan dolog is történt, amiért az én nézőpontomból érdemes élni. Az egyik idefelé történt: kiálltam a hajó orrára, hátha látok bálnát vagy teknőst, de mivel ma elkerültek minket, beledőltem a feszülő genoaba, hátulról épp naplemente, előtte az említett reefeken megtörő hullámok, előttem pedig valahol Afrika partjai. 2-3 méteres hullámok, a hajó rendre beletólja az orrát, a felfröccsenő víz olyan meleg, hogy az már szürreális. Annak ellenére, hogy kb 30m-es vízben hajózunk, simán látni a tengeri fű telepeket a tengerfenéken. Ez most kicsit csöpögősre sikerült, de ez van. A másik dolog a csillagok. Aki hajózott már nyílt vízen, tudja, hogy messze a városok fényétől, sokkal több csillagot látni, de olyan mennyiségben, hogy a szemet kápráztatja. Míg a vacsi készült, feldöglöttem a decktetőre (igen, ennek a hajónak a bimini helyett elhúzható kemény teteje van) és onnan néztem az Oriont. Tele van olyan csillagokkal, amik hármasával csoportosulnak. Van egy olyan is, nem messze tőle, amelyikben 2 pici van nagyon közel egymáshoz. Ezeket már hamar megtalálom. Ha hazamegyek, asszem nekiállok a csillagászatnak, és befejezem a 200-as jogsit is. Onnantól meg már "csak" 1500 nm kell a korlátlanhoz... meg egy jó nagy adag tapasztalat, hogy ki is használjam egyszer. Mindenesetre a mai nap komoly löketet adott hozzá. Kaja után kimegyünk a partra és megnézzük mit mutat a térség legtutibb bárja, ha még nyitva lesz. Amen.

Útinapló 9. - Update

No az van, hogy kicsit kalandosra sikerült a tegnap esténk. Hosszas készülődés után végre sikerült elindulni vacsorázni, a Tropicana étterem&bar-ba. Nem volt túl nagy szám, de legalább nem maradtunk éhesek, meg hát ittunk helyi csapolt sört is. Aztán elindultunk egy hangos zene irányába, és bementunk Port Louis Marinaba, ahol éppen megnyitó party volt. Simán beengedtek, megnéztük a terveket, hogy mit fognak még építeni. Ilyen lesz. Nagyon komoly fogadás volt, sajnos csak a végére értünk oda, kaja nem nagyon maradt :) Viszont volt helyi rum promo, így nekiveselkedtünk. Játszott egy lokal band, Heluék táncra perdültek, majd némi rum elfogyasztása után mi is, az asztalon. Kisvártatva leszaladtunk fürdeni a partra, majd hazafelé kissé elfáradva bóklásztunk az utcán, ahol megállítottunk egy taxibuszt, hogy vigyen haza. A marina bejáratánál rábeszélt minket Anthony, hogy még nézzünk el egy helyre, ha nem tetszik visszahoz. A szórakozóhelyre nem engedtek be, mert nem voltunk megfelelően öltözve. Ezután Helu kitalálta hogy éhes, így a srác elvitt minket egy kb 10 km-re lévő városba (?), ahol volt egy tér, kb 300 helyi fiatallal, olyan lakókocsikból adták a kaját, amin komoly rácsok voltak. Mikor megkaptuk a szenyókat, Gyuszitól azon nyomban elrabolták, és míg én sört vettem egy teherautó platójáról, gyakorlatilag neccesre eszkalálódott a szitu, és a buszba pattanva hangos Anthony GO! felkiáltásokkal ösztökéltük a sofőrt a hely elhagyására. Visszamentünk a marinába, ahol latin est volt a bárban, Helut megtáncoltatta valami általa félistennek nevezett srác, mondjuk tény, hogy marha jól pörögtek. 3 óra felé bezárt a bazár, de a buli a kocsikból szóló zenére folytatódott a parkolóban. Fél4 - 4 körül kerültünk ágyba. Rudi reggel negyed9-kor ébresztett, most reggeliztünk, és itt van George, aki egy 5-6 óras túrára visz minket a szigeten.
Körbeutaztuk a szigetet, ami eléggé hegyes, nagyon meredek utakon mentünk felfelé, láttunk igazi őserdőt, benne kis kerteket, öreg hatalmas fákat, csodálatos kilátással. Voltunk a vízesésnél is, a képek majd mesélnek. A legmagasabb pont 1970 ft magas volt, ahol a vulkanikus működés során kialakult tavat és a kilátót néztük meg. A dzsungel baromi érdekes, zömével azokat a növényeket látni, amikkel otthon a virágosnál is találkozunk, csak tízszer akkorában. Hatalmas páfrányok és egyéb fikuszok. Hazafelé úton vettünk gyümölcsöt és bepillantást nyertünk a helyiek életébe, végigmentünk kis falukon és nagyon szegény településeken is, összességében megérte az út, nagyon érdekes volt. George kitett minket a marinában, ahol ebédeltünk, majd átálltunk egy öböllel odébb, ahol hatalmas buli és koncert volt a parton. Rudi és István dr kimentek megnézni mi a szitu, addig mi olvasgattunk a naplementében. Miután megérkeztek, vacsiztunk és lefeküdtünk aludni. Nem sok értelme lett volna kimenni a töksötétben, száguldozó kivilágítatlan motorcsónakok közt csuromvizesen partraszállni a hulámverésben. Biztos, ami biztos a hajót kivilágítottam, mint egy karácsonyfát, hátha nem találnak telibe. Egész éjszaka megint nyekergett a kormánymű, de csak kikötni tudtam, ami vajmi keveset segített ezúttal a bajon. Emiatt elég álmosan ébredtünk.

Eddigi utunk: Martinique-Grenada

Innen indultunk

Ja és van 6-7 új kép a korábbi linken a webalbumban.

Útinapló 9. - Grenada, St Georges

Január 26.

Grenada

Egész éjszaka nyekergett a kormány, ahogy billegtünk, így miután felkeltem, szemrevételeztem a rohadékot, ami miatt többen nem aludtak, köztük én sem. Rájöttem, hogy a kormánylapát tengelye körüli gyűrű, ami a kormányrudakat és az autopilotot köti össze a tengellyel, erősen kilazult és a biztonsági csapszeg tartja az egész kócerájt össze. Rudival és Imi bácsival konzíliumot tartva úgy döntöttünk, hogy előkészületbe helyezzük a vészkormányt, ami persze nem illett a csapszegre, így kalapáccsal és Imi bácsi reszelőjével finomhangoltunk rajta. Ja, azt meg elfeledtem hozzátenni, hogy elfogyott az édesvizünk.... Így nem állunk meg Grenada előtt sehol, hanem rögtön oda hajózunk, mintegy 44 nm lesz a mai etap. Reggelire olivaolajas-fokhagymás piritóst ettünk, meg gyümölcsöt később, hogy ne kelljen mosogatni, ami meg koszos lett, tengervízzel öblítettük. Szerintem ezt kellett volna eddig is tenni, így nem vertünk volna 1,5 köbméter víz seggére 1 hét alatt :) Most hagytuk el Sisters Rockot, ami két szikla Carricou nyugati partjainál és fordultunk
210-re Diamond Rock iranyába. Nyugodt a tenger, kellemes szél fúj, 6-7 kn-val haladunk, a legényseg pihen. Van meg 27 nm hátra. Utunk során el fogunk menni Kick'em Jenny elsüllyedt vulkánja felett, amiről a térkép azt mondja, hogy figyelni kell a Ch 16ot, mert kitörés előtt rádión mondják be, hogy mekkora az evakuációs kőrzet sugara. Érdekesség: variáció 14,9 fok West. Általában 1,5-2 kn-os áramlatok vannak E-W irányban, könnyű velűk számolni, a megtett utat trackelve szépen látszik a hatásuk, hasasodik a rotta. Baloldalunkon Frigate és Large Island-ot látom, olyan 3-4 mérföldre. Rudi a pilotkönyvet bújja, ami szerint a szigeteken itt összesen ha harmincan élnek.
Az út további részén nagyot beszélgettünk, így hamar elmúlt az a pár óra, míg St. Georges öblébe értünk, ez a fővárosa a szigetnek. Grenada amúgy elég nagy, elvileg túrázni is fogunk rajta. Az utóbbi időben fejlesztették a kikötőt és a marinát is, van víz, villany, de köszönő viszonyban sincs a boják pozíciója a térképével. Ennek ellenére simán kikötöttünk, már vártak az adott helyen, mert Ch16-on előre bejelentkeztünk. Kikötöttünk tehát a Granada Yacht Clubban, kaptunk vízet, lehet tusolni, van rendes fürdőblokk. Heluék elmentek bevásárolni, valószínűleg holnap kirándulunk, este pedig vacsizni és bulizni megyünk.

Útinapló 8. - Tobago Cays, Palm Island

Január 25.

Tobago Cays & Palm Island

Reggel korán indultunk Tobago Cays szigetei felé, többen még aludtak. A táv nem volt jelentős, a víz is nyugis volt, picit billegtünk. A szigetek közé navigálás nem volt könnyű, rengeteg hullámtörés, zátony, szirt volt körülöttünk, de a térképek elég pontosnak bizonyultak, és a gps is segített. Kerestük a feltakaró jelet, meg is találtuk, így már végképp biztosak voltunk a dolgunkban. Ez a hely gyönyörű! Pont olyan, mint a képeslapokon. Gyuszkóval el is mentünk azonnal filmezni és fotózni. Kifizettük a rangernek a parkbelépőt, majd lehorgonyoztunk egy fehér homokos földnyelv előtt. Nagy nehezen beizzítottuk az ufót (Rudi és Imi bácsi gyűjtött rőzsét a parton + benzin) és elkezdtük sütni a Bequia-n vett langusztát és halakat.
Nekünk Helu virslit sütött krumplipürével, vajon párolt babbal-kukoricával és spenóttal. Miután megkajáltuk és a halmaradékot a vízbe dobáltuk, rengeteg kőhal és 2 rája jelent meg alattunk. Azonnal maszkot és pipát ragadtunk, be a vízbe. A nagyobbik rája legalább 1,5 méter hosszú volt. Gyuszival újabb bejelentkezést forgattunk a parton, a többiek is körülnéztek és egy csomó fotót készítettek. Később elindultunk Union Island felé, kellemes utunk volt, nem túl hosszú, végül Unionnal szembeni Palm Islandon kötöttünk bójára, ami egy privat sziget, a kormánytól bérelhető 99 évre. Építettek rá egy szállodát, illetve egy resortot. A manager engedélyével körbejártuk a resortot, találtunk ferdén nőtt pálmát, fehér homokot, csodálatos kis járdákat kivilágítva a bungalók közt, parti bárokat, szóval mindent, amire egy gazdag amcsinak napi 1000 usd ellenében szüksége van. Megvártuk a naplementét, Rudival közben elgyalogoltunk a resort széléig, ahol a parti bungalók igazán pár méterre voltak a hullámoktól. Mielőtt a homoki tetvek csípni kezdtek volna, visszabociztunk a hajóra és megvacsoraztuk a romlásnak indult gyümölcsöket, majd újabb Rudi vicceket hallgatva lassan elfogyott a csapat. Lefekvés előtt hatalmas kétszersült+sajt kombókat ettünk, ugylátszik kevés volt az erjedt gyümölcs :)

Útinapló 7. - Bequia, Tobago Cays

január 24.

Sikerült netet találni egy kávézóban, ahonnan küldtünk pár mailt az otthoniaknak, és feltöltöttem a képeket is a blogra. Sajnos a kapkodásban a hajón maradt az a file, amiben a szöveget írtuk, így visszabociztam érte, de nem volt kedvünk visszamenni a kávézóba, hanem kerestünk wifit a parton. Amíg a szöveggel végeztünk, Imi bácsi vett nekünk fagyit, kivártunk egy bazi nagy zuhét, aztán vissza a hajóra. Vettek a csajok gyümölcsöt, meg egy kis kaját, ezeket elpakoltuk. A mai etap szerint Mayreau szigete lett volna a cél, ami már a Tobago Cays szigetcsoport tagja, de útközben szokás szerint rankesteledett. Szürkületben küzdöttem a kormánnyal, mikor eltűntek előlem a sziget fényei hirtelen, és éreztem, hogy erősödik a szél. Ekkor szóltunk Rudinak, hogy valószínűleg itt egy kis vihar, mire kiért a kabinjából, a hajó felluvolt, szakadt az eső és fütyült a 7-es szél. Gyorsan beöltöztünk és reffeltünk a nagyvitorlát, betekertük a genoat, közben Rudi célt módosított, úgy döntöttünk, meghúzódunk Canouan egyik öblében. Mire az öböl szájához értünk, nagyjából rendet tettünk a hajó belsejében, mert a vihar és a hullámzás kicsit átrendezte a dolgokat, ami nem volt leragasztva, az biztos hogy a másik oldalra került :) A gps és a térkép szerint is több fény lett volna segítségünkre az öbölbe történő behajózáshoz, de igazából egyiket sem láttuk. Rudi többször visszafordult, de aztán mindig újra megpróbáltuk megkeresni a fényeket. Végül nem sikerült, hanem egy darab pirosra kormányozva, aztán északnak fordulva találtunk egy mooringboját, arra kötöttünk. Reggel aztán láttuk, hogy a zöld fény oszlopa ki van döntve, a többi pedig nem is létezik. Gyorsan vacsiztunk, aztan pihenőre tértünk, mert mindenki elfáradt a viharban.

Útinapló 6. - Wallilobou Bay, Bequia

Bequia

Másnap reggelire Helu bevezette a szenyó vagy gyümölcs (A/B) menüt, aztán nekiindultunk a vízeséshez, ami elvileg 10 perc sétára volt a parttól. Kb fél órát meneteltunk hegynek felfelé (közben mindenkinek azt hazudtuk, hogy a parton már találtunk helyi segítőt, akivel itt a kanyar után találkozunk), rengeteg érdekes gyümölcsöt, fát, növényt és embert láttunk, találtunk egy kiskertet, ahol a farm tulaja elmesélte, hogy ott van eltemetve az édesapja. Egy másik kertben volt egy művész, aki hulladék autoalkatrészekből készített szobrokat. Szedtünk szerecsendiót, vettünk gyümölcsöket, olyat is amiről nem tudtuk, mi az. Később betértünk egy helyi kocsmába colázni. Az egyetlen hűtőben szépen megfért a csirkefarhát, halfilé és a sör. Mikor mindezekkel végeztünk, betértünk a parti kocsmába, ahol Tonie saját maga szórakoztatására énekelt helyi számokat a kareoke gépébe. Okuljatok, ez volt az, Gyuszkó rálelt a neten.

Összeismerkedtünk egy csomó helyi emberrel, egész du söröztünk, pacsiztunk és pihentünk. Tonie kapott egy aláírt magyar lobogót, és barátként búcsúztunk tőle. Indulás előtt Imibácsi rántottáját vacsiztunk, majd vitorlát bontottunk és irány Bequia, Admirality Bay, Port Elizabeth, ahova egy szintén kemény menet után (hullamok, hajók a sötétben fények nélkül, kardinális bóják, stb) szintén éjszaka érkeztünk és horgonyra álltunk. Itt végre volt bocidokk, találtunk egy szuper éttermet, amit amerikaiak üzemeltettek , eleg jó mexikói vacsit kajáltunk. Este még a hajón Rudi kutyás sztorijára órákat röhögtünk, majd kint aludtunk a cockpitben.
Reggel korán keltünk, gyorsan reggeliztünk, és áthorgonyoztunk a strand elé, ahonnan felderítő útra indult az első csapat, addig mi a hajón tettünk-vettünk, én a blogot írtam. Ekkor Heluek egy állatot találtak a fejemben, vagyis rajta, szerintük kullancs, de leginkább nem tudjak... Lehet hogy ez az utolsó bejegyzésem kedves naplóm :) No para!
Délután indulunk tovább Tobago Kayes felé.

Útinapló 5. - St Vincent, Wallibou Bay

St Vincent and the Grenadines

Ismét magamhoz ragadtam a szót és a laptopot... Reggel egy külonítmény elment a bocival bevásárolni, addig mi életet leheltünk magunkba, illetve Gyuszkóval folytattuk a film forgatást. Volt egy erős küzdelem még a csónakos "segitők" ellen, majd kaja után inkább odébbálltunk a Pitonok mögötti öbölbe. Amíg a hajó bóján állt, a bocival kimentünk a partra, ahol volt egy kis szálló, gyönyörű kilátással, aranyos nádból készült ernyőkkel a nap ellen, és egy elkerített rész, ahova beúsztunk és búvárkodtunk. Rudi legutóbb rengeteg halat látott itt, igaz, most nem volt olyan sok, de azért láttunk pár tűhalat, bohóchalat, barracudat, rákot, tengeri kígyót és papagájhalat. Rudival és Heluval cápát kerestünk a sziklahasadékokban, de vagy nagyon elbújtak, vagy nem voltak ott :) Láttunk apróhalak nagy csapatát, egy ideig követtek minket. Mikor mindenki végzett a dolgával, elindultunk St Vincent szigetére. Amíg a sziget szél alatti oldalán hajóztunk, nem volt semmi gond, de abban a pillanatban ahogy kiértünk a takarásból, volt haddelhadd. 7-es szél órákon keresztül, gyakran 7m-es hullámokkal, az ég kicsit borult volt, szóval elég izgalmasra sikeredett az átkelés. Komoly erőfeszítésbe került, mire megbiróztunk a kormánnyal, nem hiába elég tohonya a hajó... Vegül szerencsésen megérkeztünk St Vincent takarásába, ahol nyugodtabb vizeket találtunk. Mikor már naplementében közeledtünk Wallilabou öbléhez, ahol a Carib tenger kalózai című filmet forgatták, egy csapat delfin szegődött mellénk, és elég sokáig kísértek minket. Időben észrevettük, így sok képet és videot tudtunk készíteni. A legszebb az egészben az volt, mikor a hajó orrához érve oldalukra fordultak es felnéztek ránk, üdvözöltek :) Már sötétben kötöttünk ki ahoz a mólóhoz, amin a filmben és a valóságban is a daruk álltak. Sajnos a díszletek eléggé szét vannak szedve, de sok ház és egyéb építmény még egész jó állapotban vannak, sokat még használnak is a helyiek. Az egyikben étterem van, a másikban a vámtiszt dolgozik. Kibociztunk a partra és egy nagyon kellemes halvacsit ettünk az egyik nyitva lévő étteremben. Még én is halat ettem, azt hiszem ez volt életem első olyan halkajája, amit maradéktalanul elfogyasztottam.

Útinapló 4. - Soufriére, St Lucia

St Lucia

Gyakorlatilag mindenki több szivárványt látott ma egy óra alatt, mint egész életében eddig. Az út javarészt viccmeséléssel telt, valamint azzal, hogy a helyi srácokkal megértessük, nem kell horror pénzért idegenvezetés, mert Rudi volt már itt és tudja mit, mikor kell megnézni. Beálltunk Soufriere öblébe, illetve annak elejére egy bójára. Velünk szemben magasodik a Pitonok csúcsa, elég impozáns látványt nyújt. Az idő kissé ködös, vagyis párás volt mikor megérkeztünk, leginkább a Jurassic Parkhoz tudnám hasonlítani a környéket. Kikötés után kajáltunk, visszavertük a helyi önkéntes idegenvezetők hadának utolsó támadását, majd páran a bocival a 70.000 denevér kirepülése című előadásra igyekeztünk. Sajnos, a denevérek órája valószínűleg nem volt a miénkhez állítva, mert 6-kor nem indultak meg sehova. Rudi szólt egy pár früh-rajtosnak, hogy menjenek vissza a rajtvonal mögé, de rá se hederítettek. Visszatértünk a hajóra, összekaptuk magunkat, CH16-on a Hummingbird étteremben asztalt foglaltunk, majd útnak indultunk a part felé. A kiszállás nem volt egyszerű, a parthoz kötött hajók farkötelén húztuk ki magunkat a sekélyben, hogy a motort megkíméljük, majd partot fogva beszedtunk egy-két nagy hullámot hátulról, visszamentem a többiekért töksötétben, néha a motor is leállt, szóval elég izgalmas volt a túra. Mikor a második körrel is partot értünk, az étterem "biztonsági szolgálata", azaz 3 srác segített partra húzni a bocit, amiert külön-külön 20 EC-t kértek. Az étterem gyönyörű volt, nagyon hangulatos trópusi berendezés, gyertyák, fáklyák és viragok mindenütt. Sokkal jobban nézett ki belül, mint amire az ember a partról számíthat. Ezt a helyet a pilotkönyvből néztük ki, szerencsére azt nem a helyiek írják, szóval általánosságban megbízható információt közölnek. Jót kajáltunk, de mivel fáradtak voltunk, beszélgettünk egy kicsit és visszaindultunk. Az út zuhogó esőben, leginkább egy vietnami desszantos bevetésre hasonlított. Amikor azt írom, hogy zuhog az eső és megázunk, azért nem ugyanaz, mint otthon, mert nagyon meleg a víz és pillanatok alatt úgyis minden megszárad az állandó szél miatt, talán egy kicsit jól is esik néha. Este még a hajón Rudival útvonalat terveztünk, majd aludni ment mindenki. Én ismét kintmaradtam a cockpitben, de éjjel arra ébredtem, hogy baromira fúj a szél, fütyül minden, ami tud és hangosak a hullámok, felpattantam, látom a telihold fényében, hogy nagyon közel vagyunk a parthoz. Ez konkrétan pár métert jelentett... Mivel ugye bóján állunk, azt hittem, hogy leakadtunk és sodródunk, de aztán realizáltam, hogy a többiek is velünk egy sorban vannak, a bója megvan, így arra a következtetésre jutottam, hogy csak a holdvilág miatt tűnt közelibbnek, meg mert megváltozott a szélirány és átforogtunk a part felé. A hullámok oldalrol jönnek, ezért egész éjjel billeg a hajó, de mindenki jól bírta, óriásit aludtunk.

Útinapló 3. - St. Lucia

Sziasztok!
Először is engedjétek meg, hogy bemutatkozam Csanda Gyula vagyok, talán mondhatom Ákos egyik barátja és ez a barátság úgy 13 éves múlttal rendelkezik, úgyhogy most lehetőséget kaptam, és az elmúlt két napot én írom le nektek. Most St. Lucia szigetén vagyunk, ami utunk első igazi állomása, picit nehézkes volt az indulás, mert kb 48 órát kellett várni, hogy K.István csomagja végre megérkezen. Azt mondtak neki, hogy valószínűleg este hatra ki tudják hozni a kikötőbe. A mi kis csapatunk úgy döntött, hogy addig mostmár nem szeretnénk a kikötőben vesztegelni, így a hajóátvételi procedúra után kihajóztunk egy próbaútra, és kipróbáltuk a hajót, hogy minden rendben működik-e rajta: akár a motor, akár a vitorlázat. Rudi tanácsolta, hogy a szigetcsúcs után horgonyozzunk és irány a Karib-tenger. Megmondom őszintén január 20. van, a tenger nagyságrendileg úgy 24-25 fokos, ragyogóan süt a nap, a fedélzeten üvölt a zene és folyik a rum. Nem érezzük rosszul magunkat. Fürdőzés után visszamentünk a kikötőbe, ahol egy óra várakozás következett és egyszer csak, mint derült égből a villámcsapás megérkezett a csomag. Udv AIR FRANCE!!!
Mostmár tényleg nincs más hátra, mint hogy elinduljunk St Lucia felé. Teljes sötétségben hajózunk kifelé az öbölből, Martinique fényei egyre halványodnak. Amikor kiérünk a sziget takarásából, hirtelen 3-4 méteres hullámok kezdenek dolgozni rajtunk, azért mégis csak az Atlanti ócean. Az elkövetkező 6 órat részletesen nem szeretnem leírni, aki hajózott már ilyen környezetben, az tudja mi is következett, aki meg meg nem annak nem kivánom:)! A megérkezés picit megtörten és nem kevésbé meggyötörten érte a társaságot, úgyhogy következett az alvás ideje.
A reggel egy csodálatos szép öbölben, Marigot Bay-ben köszöntött ránk, és amint a helybeli árusok ezt észrevették, rögtön megtámadták a hajónkat mindenféle portékával. Volt, aki friss gyümölcsöt, volt, aki ékszereket árult. Reggeli után Kata, Helu, Áki, Rudi,Imre bácsi, és jómagam strandoltunk egy nagyot, komolyan fantasztikus élmény volt a pálmafák tövében úszkálni. Ebéd után indultunk tovább egy másik öbölbe, ahol majd az éjszakát is tölteni fogjuk. Ez nem volt nagy távolság, de kezdtem, kezdtük úgy érezni magunkat, mint valami óriási giccsparadé résztvevői, ugyanis egy trópusi zivatar köszöntött St Lucia-ra, ezáltal mindig máshol, de folyamatos szivárvány kísérte utunkat.

Ízelítő képekből

Martinique - Trinidad

Most pillanatnyilag Bequia szigetén vagyunk, az Admirality Bay-ben, Port Elizabeth városkában. Nehezen megy a feltöltés, amint tudok írok.

Martinique - útinapló 2.

Martinique

A tegnapi nap hátralévő része intezkedéssel telt, kissé nehézkesen mennek itt a dolgok :) Elvégeztük a nagybevásárlást, már van kaja-pia a fedélzeten doszt. Délutánra mindenki bepakolt a kabinjába, van saját vizesblokk majdnem mindhez. Annak, aki nem ismeri ezeket a "fürdőszobákat", elmesélem, hogy egy kb 1,20x1,00m-es helyre be van spájszerolva egy mosdó, wc a vízpumpával, a megfelelő szekrényekkel. Fürdeni a mosdóhoz tartozó csap kihúzásával lehet, az összegyűlt víz egy pumpa segítségével távozik a hajó aljából. Este elmentünk egy étterembe, ahol grill est volt, ami azt jelenti, hogy lehetett rendelni grillhalat, grillcombot meg grilloldalast. Pont. :) Nem volt rossz, de aztán kötelező volt benézni a Mango Bay-be, mert zenés-táncos mulatság volt meghirdetve. Pár magyar kolléga már megelőzött minket, mert egy-két jókedvű osztrák túristát próbáltak éppen rávenni, hogy vonatozzanak velük, közvetlenül az asztalon táncolást követően. A buli nem tartott sokáig, mindenesetre szerencse, hogy nem találtuk meg a bocihoz az evezőket, mert hajnalban még útnak akartunk indulni egy esti fürdőzésre. Amúgy történt egy pár érdekes dolog még délután-estefelé: zátonyra futott és fennakadt egy kb 44 ft hajó nem messze tőlünk, sokáig tornásztak, mire leszedték. Az árboc csúcsát húzták motorcsónakkal, Imréék attól tartottak, hogy el fog törni, mert már jóval több, mint 45 fokot dőlt a hajó. Végül aztán eltűntek valamerre, szóval nem történt nagy kár. Körbejártuk a mólókat, gyönyörű hajók állnak bent, mindet lefotóztuk, ha lesz időm feltöltöm a webalbumba. Kár leírni hogy néztek ki, inkább majd a képek meséljenek. Elég nagy az élet itt, mondjuk tegnap éppen charter-váltás volt, kirakodóvásárral, este zenével, de ma is van pörgés azért szépen.
Most reggelizünk, megnézzük, hogy megérkezett-e István csomagja, ha nem, akkor köteleket oldunk és végre úrta kelünk St. Lucia felé, ahol benézünk Rodney Bay-be (ott végződik minden évben az ARC :) Ha lesz wifi este, akkor update.

Martinque - útinapló 1.

újra éled a blog...megint történik velem valami :)
Itteni idő szerint írom az eseményeket, mert így egyértelműbb, legalábbis nekem. Szóval van -5 óra Magyarországhoz képest. Az út sima volt, szokásos apró kellemetlenséggekkel, de végeredményben minden rendben ment. Pici késéssel, 20:40kor landoltunk, jött a transzferbusz és behozott Le Marin-be, ahol a kikotő van. Szerintem némileg alullőtték a busz kapacitását, vagy mi voltunk többen, mint amire számítottak, de tény, hogy a csomagok nem fértek el a jármű gyomrában és ezáltal, mire mindenki fent volt a buszon, úgy nézhettünk ki, mint egy argentín helyközi járat... már csak a csirkésketrecek és a kötözött sertések hiányoztak a tetőről. Gyorsan megtaláltunk a hajót, ami bazi nagy, de nem a szerződésben foglaltaknak megfelelő, ezért ma reggel van egy kis tárgyalás, amire Rudi, Helu es K.István vállakoztak. Sebtiben nekivágtunk élelem után kutatni, előszőr egy lakókocsis pizzeriát találtunk és inkább odébb álltunk, ám az összes hely zárva volt illetve éppen zárt, így visszafalé vettük utunkat a lakókocsishoz. Útközben még viccelődtünk is, hogy mekkora poén lenne, ha az is bezárna, mire visszaérünk, hát majdnem pont így történt, Rudi előrerohant és láss csodát, az "étterem és terasza" újra nyitva állt. Rendeltünk különféle pizzákat, meg hideg helyi sört, és máris jobba éreztük magunkat, bár egyre csak azt kérdeztük egymástól, hogy biztos ébren vagyunk? 25 fok, csillagos ég, tenger és rövidnadrág - januárban. Pár órával ezelőtt még Esztergomban keltem nagyon álmosan, még sötét volt, mikor megérkeztünk Szentendrére Gyuszkóhoz, és most meg tessék, már melegem is van. Mondjuk nem vagyok kevésbé álmos, az tény. Éjszaka volt pár nagyon rövid, de intenzív zápor, ami egyátalán nem zavaró, legalabb hűti és mossa a decket. Reggel már 7 után fent voltunk, Heluék elmentek Imrebácsival reggeliért. Gyuszival eljöttünk a helyi bolhapicra, ahol nagyon sok európai vitorlazó árulja az éppen megunt vagy feleslegessé vált felszerelését, szükségtelenné vált pilotkönyveket, radart, VHF rádiót, lámpákat és minden egyéb elképzelhető cuccot. Itt vagyunk a Mango Bay nevű parti kocsmában, van free wifi, meg hideg helyi sör (Biere Lorraine), ami nagyon fontos ugye! Amúgy minden francia, még az autók rendszáma is uniós francia. Összességében elég gazdagok szerintem, új autók, szép házak. Sok a turista. Össze se lehet hasonlítani mondjuk Thaifölddel, sokkal jobb az infrastruktúra úgy általában, de az emberek hozzáállása a dolgokhoz mutat némi hasonlóságot: mindenki mindennel ráér. Ha valami 20 perc, az minimum 2 óra :) Az árak sem szégyellősek, mint európában. Lassan indulunk vissza a mólóhoz, kiváncsian várjuk mit intéztek Heluék. Gyuszi folyamatosan forgat, mindketten fényképezünk, legközelebb lesz talán fotó is.

Marcipán 2006-2007

 

Tengeri Bajnoksag video summary

Párizsi kirándulás

Paris and friends

A történet úgy kezdődött, hogy Kuli kiment egy hónapra csirke dédszülőket inszeminálni Franciaországba. Kocsival. Mi meg odautaztunk, mire végzett, mondván, hogy együtt, felváltva vezetve útközben kultúrálódunk és kényelmesen hazaérünk. Ebből nemsokat sikerült megvalósítani, de mindenesetre egy remek hangulatú útat hoztunk össze. Eltöltöttünk Párizsban 3 napot, hazafelé megnéztük Reims-et, voltunk a Moet et Chandon pezsgő pincészetben is. Végül nem aludtunk meg útközben, hanem hóban-fagyban inkább hazajöttünk. Reggel 7-re értünk Keszthelyre.

Tengeri Bajnokság összefoglaló

III. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság

Összeválogattam a rendelkezésünkre álló képanyagot, többnyire időrendben vannak, lehet mazsolázni.

Behozzuk a lemaradást

Szép sorban elkezdem felpakolni azokat az anyagokat, amikkel elmaradtam az utóbbi időben. Tudjuk be a Bajnokság utáni eufóriának, meg persze a munkának. Mostanra sikerült összeszednem a kép és video anyagot a Biográdi versenyről, leválogattam a Párizsban készülteket is. Ezentúl ismét megpróbálom többé-kevésbe naprakészen tartani a blogot, ha már egyszer csinálom, csináljam rendesen. További célkitűzés: megpróbáljuk feltornászni a látogatottságot napi egyedi 10 fölé :) Hajrá.

Végeredmény - 6. hely

Igaz kissé elcsúsztam e remek hír bejelentésével, de hozzuk fel mentségemre, hogy az utolsó napok a komoly ünneplés jegyében teltek, sőt még szombaton Balatonfüreden egy kis különítménnyel megkoronáztuk a nyár utolsó hetét.
Szóval azt történt, hogy az utolsó versenynapra kissé megfáradt a csapat - hiába, nem vagyunk hozzászokva a kemény élsporthoz - így történt egy-két baki az utolsó (a csütörtöki második) futamon. A legvégén inkább már röhögtünk magunkon, tudtuk, hogy ez lesz az a futam, amit dobhatunk, így megmaradt a 6. hely a legvégére. Ennek annyira örültünk, hogy nekiálltunk inni már a hazaúton, ennek köszönhetően emlékezetesre sikerült a tankolás és a kikötés is.
Az eredményünkről még annyit, hogy olyan csapatokat hagytunk maunk mögött, akik évtizedek óta űzik versenyszerűen ezt a sportot, remek, összeszokott legénységgel. Én úgy gondolom, hogy egy ilyen mezőnyben 6. helyet elérni nem kis dicsőség, ami valójában három embernek köszönhető: Zsombor, Csaba és Andornak, hiszen igazán megfeszített munkával minden futamon a lehető legjobbat hozták ki a társaságból; még egyszer köszönet nekik. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy ennek köszönhetően nem oszlik fel a crew, hanem a 2008-as idényben több balatoni edzéssel megpróbáljuk komolyan venni a Nagyhajós Bajnokságot is. Több képet is láthattok majd, de annyi van, hogy kénytelen vagyok válogatni.