Útinapló 14

Február 2.
Reggel nyúzottan keltunk, gyors reggeli a parti bárban, majd Helu-Rudi-Imibácsi bandériuma megközelítette a fővarost, Castries-t. Mi addig a butikban elvégeztük a maradék bevásárlást, jelentősen hozzájárultunk a GDP emelkedő trendjéhez, asszem. Most egyedul írom a naplót a hajón, a többiek - magas költési hajlandóságú crew, meg a kissé határozatlan Gyuszi - bocival partraszállt és egy plázát keresnek. Azon tűnődöm a hajó faráról, hogy milyen jó érzés lenne visszajönni ide, az sem baj, ha 20-22 napi komoly küzdelem, édesvízhiány és hasonló nehézségek árán. A befutáskor ágyúlövéssel üdvözlik az ARC versenyzőit! Vettem egy pólót, ez van a hátán: "Burnt skin - sea sickness - no land in site... Sail on!" ez kb tükrözi az itteni feelinget. Jó kedvre derít minden itt töltött perc, mert a Rodney Bay Marina egyike azoknak a helyeknek a Földön, ahol az egy négyzetméter vízfelületre eső fanatikus vitorlázók száma a maximumhoz konvergál. Minden sarkon ül egy fazon, napszítta gatyában, galléros pólóban es mezitláb, ölében laptop, és éppen a grib file-okat tölti le, mert folytatja útját valamerre a Nagyvízen. Minden szembejövőnek van egy kedves szava hozzám, vigyorognak mint a tejbetök - megtehetik, mert azt teszik, amihez éppen kedvük tartja, vitorláznak. A mólókon álló hajókról nem kezdek hosszú postokba, egyrészt, mert az ad hoc olvasókat ugysem kötné le, akit meg érdekel, azok úgyis megnézik a webalbumban. Persze azért nem tudom megállni, hogy le ne írjam, a teljesség igénye nelkül, hogy áll mellettünk egy Malaysia-ban gyártott 60 ft körüli gyönyörűség, és amerre kinézek, mindenhol akad egy-egy 57es Beneteau, Swan vagy Oyster. Persze legtöbbjükön megtalálható a 2007es ARC lobogo :) Kettőre jönnek vissza a többiek, nekivágunk útunk utolsó szakaszának, innen StLucia Rodney Bay-ból Martinique Le Marin kikötőjébe. Nem egy szívderitő érzés 2 hét után, de hát valamikor haza is kell menni...