hétfő, június 29, 2009

Kékszalag előzetes















Megint sikerült egy olyan címet adni a posztnak, amivel kb a 2. helyen leszek a Google találati listán, megelőzve ezzel több szakmai oldalt. Nem baj, nézzétek majd az én közvetítésemet! Bizony, komoly terveket eszeltem ki: megpróbálkozunk egy online élő közvetítéssel a hajóról. Semmi extra, webcam, notebook, mobilnet, stream. Rögzítek egy webcamot valahova hátra, ami belátja a munkateret, de mégsem akadályoz bennünket, hosszú kábel, lent a térképasztalon ketyeg majd a kicsikém szivargyújtóról és pakolja felfele 3G-n a képet a netre. A stream ide lesz bekötve, ti meg nézhetitek mit művelünk a tó közepén. Persze fenntartom a jogot magamnak, hogy ha bénázunk, akkor cenzúrázom az adást. Természetesen törekszem arra, hogy egyúttal rögzítsem is az adást, így utána vágunk belőle egy remek klippet, hozzáillő zenével, ami az időjárástól függően vagy AC/DC, vagy valami érfelvágós lesz... Mondjuk ez:
Erre terveztem már korábban egy penge forgatást, csak a megfelelő jármű hiányában posztponáltam. A storyboard úgy nézett volna ki, hogy 2 motorcsónakkal sietünk a Dunán felfele Helembától Esztergom felé napnyugtakor, mert akkor pont hátulról kapnánk a sárgás fényt. Innen elég egyszerű a képlet, mert az egyik hajóból vesszük a másikat, amint az a farhullámokon keresztbe veret. Persze a vágott anyagban belassítunk egy-egy pillanatot, és hogy igazán ütős legyen, csak ez a szám megy majd alatta! Már csak 2 verda és egy HD kamera kell hozzá :)

Update: 28 perccel az éles poszt után a találati listán a 4. helyen. Khmmmm....

csütörtök, június 18, 2009

Magazin megrendelés

Történt, hogy egy ház tervezéséhez az embernek ötletekre volt szüksége. Nosza rajta, van egy halom magazin, telistele remek ötletadó képpel, már csak meg kell szerezni a korábbi számokat. Mit tesz az alany 2009-ben hasonló esetekben? Nyilván az inetrneten rákeres az adott kiadványra, megtalálja a honlapot, onnan lenézi a szerkesztőség elérhetőségeit, majd felveszi a kapcsolatot velük a példányok megrendelése ügyében. (Ad absurdum, talál egy online megrendelő formot - hahhh!)
De nem így van ám! Kis csapatunknak - mintegy 5 fő, relatíve masszív webes ismerettel - sem sikerült fogást találni a problémán, hosszas keresgélés után íme az eredmény. Amikor már örülsz, hogy megvan a megoldás, akkor veszed észre, hogy egyik hivatkozás sem működik. Na most szedem a sátorfámat, lebattyogok a Villányira, veszek egy Szép Házak Magazint, felütöm az impresszumnál és telefonos segítséget kérek. Majd a végén elmondom, hogy tudok egy remek céget, akik megoldják a webes megjelenésüket...

szerda, június 17, 2009

Rövid történetek #1 - Fekete macska















Tegnap este egy vacsorára igyekeztem, kissé késésben voltam, így taxit hívtam. Haladunk a Bimbó úton, mikor egy fekete macska átballagott az úttesten előttünk. A sofőr azzal a lendülettel félreállt, én akkor még mindig nem kapcsoltam, hogy az úr masszívan babonás. A mögöttünk jövők kerülgettek minket, ő pedig elkezdett agonizálni, hogy most melyik úton menjünk tovább, "a múltkor is 20 perccel később ért haza, mert ötször kellett új útvonalat választania a macskák miatt, most mondja, mit szól hozzá, rohadt fekete dögök, mennek dugni, a tarkák még hagyján, de feketét ki tart otthon..." Komolyan azt hittem kandi kamera, végül megállapodtunk abban, hogy azok, akik kikerültek minket, már feloldották a rontást, így vígan folytathattuk utunkat! Szerintem hasznos lenne a GPS-ekbe babona mode feature-t fejleszteni, lenne egy nagy black cat ikon, amire ráböksz és alternatív útvonalat ajánl fel. Esetleg POI-ként gyakori "black cat crossing" helyek :) Photocredit: kyknoord

szerda, június 10, 2009

Fekete doboz, ami sose lesz meg















A fenti kép azt mutatja, hogy mekkora területen vizsgálódnak még a mai napig is, keresik a halottakat és a nyomozáshoz használható roncsokat. Segítek, a terület több száz négyzetmérföld, csak a SAR (search and rescue) művelet központi területe 780 km hosszú. A halottakat a hibajelzés pozíciójától mintegy 70 km-re találták meg. Hosszú napok teltek el, mire egyátalán az első nyomra rábukkantak, ami azért gáz szerintem, mert ha úgy alakul, hogy vannak túlélők, azok esélye a túlélésre ilyen felkutatási eredménnyel igen csekély lett volna. Biztos vagyok benne, hogy a felkutatás - mentésben résztvevő szakemberek értik a dolgukat és mindent elkövettek annak érdekében, hogy a lehető leghamarább megtalálják a baleset pontos helyszínét, csak azt nem értem, hogy ha egy szaros vitorlásversenyen képesek a szervezők GPS nyomkövetőt rögzíteni a hajó farára, akkor mi az akadálya annak, hogy egy nemtudomhánycsilliárd dolláros gépen is legyen egy hasonló eszköz? Főleg ha tudják előre, hogy el fog tűnni egy időre a radarról az óceán fölött... Ekkora placcon 6 km (!) mélyen kötve hiszem, hogy meglesz az a blackbox. Photo:boston.com

kedd, június 02, 2009

Nem vagyunk felnőve az új médiához

Alább egy érdekes prezentáció (via Longhand), ami számos példát hoz arra, hogy a klasszikus média - értsd TV, rádió, újság - haldoklik, ám velük szemben az internet, pontosabban annak is a közösségi része milyen ütemben fejlődik. A növekedéssel nincs is gond, hiszen annak idején a rádió vagy a TV hasonló dörgedelmeket válthatott ki számos fórumon. Sokkal inkább a növekedés és a fejlődés üteme az, ami aggaszt. Konkrét számokat is hoz a prezentáció, lássuk csak hány évre volt szüksége az egyes médiumtípusoknak az 50 milliós közönség eléréséhez: Rádió - 38 év, TV - 13 év, Facebook - 2 év! Bámulatos arányok. Csakhogy az ilyen mértékű növekedést szellemileg képtelenek vagyunk lekövetni. Lásd Susan Boyle, aki az angolok ünnepelt és felkapott Megasztár-jelöltje volt hetekig. Az internet adta lehetőségeknek, köztük a közösségi médiának köszönhetően Susan Youtube videóit közel 100.000.000-szor töltötték le, de mire olvassátok, az is lehet, hogy sokkal többször. Pár nap alatt egy ember, akit előtte még talán a szomszédok sem ismertek, - nyugodtan mondhatjuk - világsztár lett. Majd elbukta a döntőt és most kórházban kezelik. Két hét múlva senki sem foglalkozik vele majd. Ezt nem is lehet ép ésszel feldolgozni. Ez az új média felelőssége?

UPDATE: Ezek szerint nem csak nekem tűnt fel....

Pünkösdi Regatta 2009 - Rövidfilm