Különféle, a jövőt illető teendőim miatt elkerülhetetlenné vált a tavaly márciusban ismeretlen tettes által eltulajdonított TB-kártyám kiváltása. A mai ügyfélfogadási nap remek időpontnak ígérkezett, ám végül lelkileg összetört és talán pszichológiai kezelésre szoruló emberi roncsként - dolgomvégezetlenül - menekültem vissza Budapestre, a szerkesztőségbe, nyugalmat keresve. Globalizált, internetuser és ügyintézői rutinrókaként online ellenőriztem az ügyfélfogadás rendjét, nehogy árnyékra vetődjek. Szerda 8-12-ig, remek, kedd este hazautazás, Trafóban barátokkal pár pohár fehérbor elfogyasztása, ráadásul megtaláltam az adókártyámat is; ezt szeretem, ha rendjén mennek a dolgok. Már-már kivasalt idegekkel indultam neki a reggeli procedúrának, ami a következőképp zajlott. 8 óra után kicsivel megérkeztem a célépülethez, olyan parkolóhelyet kerestem, ahol nem kell cetlit vásárolni, mivel kissé bizonytalan voltam a ügyintézés időtartamát tekintve, és nem akartam egy 6000-es piros csomagot a szélvédőre. Nagy nehezen ezt is megoldottam, közben természetesen folyamatos telefonügyelet a cégtől. A portán kellemes biztonságiőr, még kellemesebb modorban. Ő az ügyfélirányító. Kérdezem tőle, hogy Tb kártyát igényelnék, merre menjek? Visszakérdez: Mer'? Mer' kell. Mer' elveszett. Közöd? Adatlap, csekk befizet, visszajön, sorszámottép. Oké, kisposta, befizettem, visszatérek, persze hely már nincs meg, újat keresek. Épületben kellemes illat terjeng, valaki úgy tűnik telefosta az egyik wc-t; az ott dolgozók is fel vannak háborodva, de az operatív döntéshez szükséges kreativitás szintje sajnos csekély. Sorszámom 25, jelenleg a 16-os szerencsés van az ablaknál. Mondom AZ ablaknál, ugyanis egy személy ül az 5 ablak mögött és mindent ő intéz egy szamélyben. Emlékeim szerint ekkor rándult meg először a szemem sarka az idegtől. Pontos időjelzés: 9óra 15 perc. Ülünk a fosszagban még mindig, telefonon intézem a melós dolgokat. Eltelik kicsit több, mint egy óra, ez idő alatt végeztünk a 16-ossal, 2 sorszám nélküli barátosnéval, akikkel persze megváltották a világot gyorsan és félig a 17-essel, ám ekkor az ügyintéző hölgynek dolga akadt és elhagyta posztját. Ekkor fél 11 volt, úgy határoztam, vesszen a TB-kártya. A kocsimhoz közeledvén látom, hogy azt az egyik idős veterán ellenálló különféle betontörmelékkel és téglával elbarikádozta. Ekkor a második és harmadik szemrángás egyszerre... Odaérve látom, hogy lesben áll, készen arra, hogy orvul rátámadjon a kocsi tulajdonosára, nyilván valami I. Világháborús szuronyos csúzlival. Mondom magamban, most ne, légyszi ne kezdd el! De elkezdi... Szerencse, hogy egész jók voltak a szüleim az idősek tisztelete vonalon, szerintem ennek köszönheti, hogy a jövőben is folytathatja reakciós tevékenységét. Ezt követően, persze borult a schedule, nincs TB-kártya, nincs találkozó, nincs további ügymenet. A találkozó célszemélye elérhetetlen, tönkrement a mobilja. Rendben, back to the 80's, kézi módra kapcsolás. Még egy fél óra rohangálás után 11 órakor el tudtam indulni Budapestre, és most már bent ülök az irodában: csend-rend-fegyelem-nyugalom. Nem tudom mi módon fogom elkerülni, hogy ismét át kelljen élnem ezt, de annyi biztos, hogy még egyszer nem futok neki. Törvénytisztelő polgárként, aki szereti, ha úgy mennek a dolgok, ahogy azoknak kell(ene), nem szeretem megkerülni a bürokráciát, de ezúttal megint erre kényszerít a sors. Miért nem lehet egy rohadt TB-kártyát úgy újraigényelni, mint az adókártyát: online nyomtatvány kitölt, kinyomtat, postán elküld, 1 hét múlva kártya a kézben?! Pont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése