Augusztusi összefoglaló

Híjj, de jól elmaradtak az utóbbi időben már-már rendszeres posztok... Mivel az elsőszámú bloggertesók már megkezdték pár sorba préselni a hónap történéseit, így én sem maradhatok le ugye.. Lássuk csak mik is történtek ebben a hónapban:
Az első hétvégén Jacque 50%-a még mindig barnapopsit gyártott a horvátoknál, ezért engedve a családi presszúrának, reggel besuvasztottam magam a kocsi hátsó ülésére és nekiindultunk a mintegy 3 órás útnak Várkeszőre, kedves rokonaink 50 éves házassági évfordulóját celebrálni - ezt hívják aranylakodalomnak asszem. Útközben félálomban bele-belepillantottam tesóm által kikölcsönzött dvd filmekbe, mindenesetre klasszisokkal jobban telt az út, mintha nekem kellett volna vezetni. Megérkezést követően tipikus-szokásos siserehad, együnkigyunk délutánig, gyakorlatilag a gyomrom befogadóképességének közel háromszorosát kellett magamba gyűrnöm, no nem mintha köteleztek volna rá...
A következő hétvége az esztergomi borfesztivál jegyében telt, ami egész jól sikerült, bár annyira nem dobtuk le a szíjat, mint tavaly, mikor Stve-vel sikerült összeinnunk majd' két komplett borospohár készletet. Inkább ettünk sajtot és kemencés lángost (kolbászos-hagymás-tejfölös!!!), próbálgattuk a borokat, meg jókat beszélgettünk. Amit fontos megosztanom, hogy itt ittam életem legrosszabb borát, ami anniyra gáz volt, hogy KI KELLETT öntenem, mert szerintem egészségre ártalmas volt. Nagyapám azt tanította, hogy a bort megisszuk, valaki nagyon sokat dolgozott vele, ha nem jó, legfeljebb felspriccented szikvízzel. Na én próbáltam követni a tanítást, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy ezzel maximum annyit dolgoztak, míg megmutatták a pancsnak képről, hogy is néz ki a bogyósgyümölcs, amihez papíron köze lenne - így az aszfalt itta fel a maradékot.
A Sziget hete jól sikerül, eltekintve attól, hogy idén a Magyar Dal Napján voltunk csak kint. Nem szeretném túlragozni, nekem nagyon tetszett, remélem innentől ez már hagyomány lesz. Mindenesetre a történet röviden: barátaim csatlakoztak, gyalog megközelít, sörrel sorbanáll, kötelező Molothow-pult látogatás, a koncerteken léggitárverseny, majd rocksztár emuláció. Valamikor késő éjjel sok-sok pálinka után hazakujtorgás, otthon emberkedés - persze Zsó által kiröhögés, majd kinyúvadás. Ezen a héten még belehomorítottunk Stve szülinapjába is, részletek lsd itt. Vasárnap Helembáztunk végre, küzdöttem egy pár órát a 2 éve be se indított csónakmotorral, aztán Gábor barátom lecsóját ebédelve pihengettünk egy keveset.
Augusztus 20-át végül sikerült hajón töltenünk Balatonfüreden Rudi kikötőjében, majd az azt követő pár napot sorban Földváron, és Kenesén, ahonnan mi leléptünk Keszthelyre, Orsi&Milán esküvőjére, de a többiek dacolva az időjárással, bátran abszolválták még az Almádi és Fűzfő viszonylatokat.
Az utolsó hétvége nyugiban fog telni, legalábbis most még azt hiszem, van még addig vagy egy teljes nap, de már gyülekeznek az éjfekete felhők, amiből a következőket prognosztizálhatjuk: Pilu, Gábor és Stve szintén egyedül a munkaszüneti napokon, ráadásul megyünk ladikozni a Dunára, és még megfenyegettek valami élményfürdős partyval is. Még abba is belefáradtam, hogy ezeket leírtam, dehát nyár van vagy mi, meg nemsokára jön az ősz, úgyhogy mindenki húzzon bele, lehet, ez az utolsó jóidős nyári hétvége... aztán meg lehet nyavajogni októbertől...

Így kerültük a Balatont - Kékszalag 2008

Miért írsz blogot?

Ismét provizórikus szingli vagyok, immáron hétfő este óta, amióta Jacque lelépett kroátokhoz barna hasat gyártani. Az esték eddig munkával, vagy zépé-vel teltek, de ma másképp alakult. Ugyan ismét a fent említett szórakozóegység volt becélozva, de az esti zuhé kicsit elvette a kedvem, aztán meg jól így maradtam; node sebaj, holnap startol a rövidített kenutúra. Ráadásul az sem kizárt, hogy még egy pisiltető is becsúszik.
Szóval dekkolok itthon, jó meleg van és jobb híjján végigszaladtam kedvenc blogjaimon, felfedeztem egy újat is - Coffos-t, jót derültem Stve újabb szösszenetén a vidéki mozikról, amire megítéltem neki az eddigi legjobb poszt díjat. Közben elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi az, ami miatt az ember blogolásra adja a fejét? Alapvetően sikerült megkülönböztetni a következő blogger-típusokat, mintául az a 10-15 poszthalmaz szolgált, akiket én olvasok. Igazából azonnal felmerül az a probléma, hogy mi alapján sorolom őket csoportokba? Először is van a "felfedjem magam para": vagyis legtöbben azon filóznak az első poszt előtt, hogy úgy írjanak, hogy mindenki számára egyértemű, hogy ki is vagy valójában, ezekhez dukálnak a személyes fotók, valid nevek, stb. A másik variáció - nem nehéz kitalálni - az anonim blogolás, bár véleményem szerint ennek is léteznek alkategótriái. A témát illetően van aki egy témára gyúr, de gyakori a naplószerú vegyes bejegyzéseket felsoroltató blog. Nyilván (Jacque nehezen viseli e terminus technicus használatát, állítólag olyan flegmán hangzik el általam, hogy a nemlétező bugylibicska is kinyílik a zsebében, szóval ezt csak Neked...) ennek meghatározása a legkönnyebb feladat, hiszen minden épkézláb esetben szorosan kapcsolódik magához az elhatározáshoz. A címben felvetett kérdés azonban főleg a személyes témákat boncolgató blogok esetén releváns, így ezen az úton haladunk most tovább.
Ha belegondolok, ez a blog is átment legalább egy metamorfózison, igazából "kind of" fotoblognak indult, de aztán ahogy kicsit képbe kerültem más, mainstream bloggerek írásai által, rájöttem, hogy néha jó kiírni magadból ezt-azt. Nekem speciel kell idő és egy jó adag ihlet is egy poszt megszületéséhez, ha ezek közül valamelyik hiányzik, akkor abból nem lesz poszt... Nézegetve a statisztika forgalmi adatait, elgondolkodtam azon, hogy ki lehet az a pár ember, aki rendszeresen olvassa vagy nézegeti a hákettőfóroll tartalmát. Ha a napi 20-30 kedves látogatómból leveszem a barátokat meg azokat a jóembereket, akik mondjuk Ausztráliában megguglizzák a phuket és info szavakat, vagy Peruban a helemba szót (mondjuk azt sem értem ezeket hogyan hozták össze), akkor is marad 5-10 olvasóm, aki így vagy úgy ide vetődik. Sokan találnak meg képekre keresve is. Mindenesetre ezek a számok azt mutatják, hogy érdemes posztolgatni, mert van, akit érdekel.
Összegezve ez egy személyes blog, legtöbben tudják, hogy kié. A tartalma pedig én vagyok: az életem fontosabb eseményei, fontosnak hitt dolgokról alkotott véleményeim, megörökített pillanatok és egyre gyakrabban filozofálgatások is. Nem mondom, hogy nem jönne jól néha egy anonim blog, de ha egyszer így kezdtem el, így is haladok tovább. Ti pedig gyertek vissza, hátha akad valami érdekesség.

Rolex Middlesea Race 2008

Ma jött a hír, hogy bekerültem a csapatba. 2008. október 16-25 között részt veszünk a Rolex Middlesea Race nevű versenyen, mely Máltát és Szicíliát kerüli meg. Klasszikus offshore verseny, sokszor emlegetik együtt a Rolex Fastnet-tel és a Rolex Sydney-Hobart-tal, igazi "egyszer meg kell csinálni" verseny. Ted Turner azt mondta róla, hogy a világ legszebb versenykörnyezete, ugyanakkor az időjárás miatt gyakran nagy kihívást jelent a hajók legénységeinek.















Ez lesz az útvonal. Előreláthatóan majd egy hétig kikötés nélkül veretünk majd, hozzávetőlegesen 606 nm-et megtéve (1122 km). Az eseményről tervezem a szokásos blogos "közvetítést", bár van egy olyan érzésem, hogy ez kicsit más lesz, mint a tengeri bajnokság :), szóval nem tudom lesz-e lehetőség rá, de majd elkövetek mindent ennek érdekében. Az aktuális rekordot Rambler nevű hajójával George Davis tartja 47 óra 55 perces idővel. Még egy apró érdekesség a 2007-es nyár három nagy durranásáról... Kezdődött a Transatlantic Race-szel, melyen 2 teljes napon át 35-55 kn-os széllel küzdöttek az Atlanti óceán északi részén, majd a Fastnet, amiről elég annyit mondanom, hogy a 275 indulóból 200-an inkább kikötöttek, és végül a Middlesea Race: 65 indulóból 15 befutó, 20 órán át 25-57 kn-os szél és sok-sok víz... mindenütt... Remek bemelegítés a 2008-as Volvo Ocean Race-re!
Képek és szöveg a MSR hivatalos oldala nyomán.

Kékszalag 2008

Majdnem pont 19 óra alatt értünk be, megszerezve ezzel az összetett 29. helyet.
21:30-kor vettük a keszthelyi bóját.

Dunai túra Pilismarótra

Az évszázad édesapja

Az iwiw-en találtam erre a videóra. Született egy fogyatékos fia, és végigcsinálta vele az Ironman nevű triathlon-versenyt, 4 km úszás, 160 km kerékpár és 42 km futás. Volt hozzá komment is: "nem tudom ki ez a férfi, de nyilván nem is fontos, hiszen ott van nekünk a Győzike és a Mónika Show..." ITT van róluk egy másik film. Úgy hívják őket: Dick & Rick Hoyt.

Nyáresti étkek

Grillezett cukkini, eredeti tárcsában elkészítve. Egyszerű, mint a faék, csak vágd fel őket karikára vagy hosszú csíkokra, fűszerezd meg kedved szerint és - nagyon fontos! - locsold meg jóféle olívaolajjal. Természetesen remekül passzol hozzá a padlizsán is vagy egyéb zöldségek, mint a sárgarépa avagy a paradicsom. Jut eszembe...



Az olasz pomodori secchi itthoni, házi elkészítése a következők szerint történik: menj el piacra, vegyél kisméretű, magyar illatos paradicsomot, de jó sokat, mert úgyis kevés lesz... Ezeket mosd meg, vágd fel akármilyen formára, majd tedd egy tepsibe és a sütőben szárítsd alacsony hőfokon addig, míg ki nem szárad. Ezután keress egy, az képen is látható frankó pekedlit, tölts bele az előbb említett jóféle extra vergine-vel, pakolj bele bőven fokhagymát, bazsalikomot, vagy akár rozmaringágat is. Előre mondom: nem lesz ideje összeérni, mert rácsodálkozol, hogy mennyi mindenhez lehet enni! Én mozzarellát tanácsolok fogyasztani ropogós barna kenyérrel.


Természetesen nem maradhat el a csemege kukorica sem. Elkészítése egyszerűnek tűnik - valójában az is, csak tudni kell a csíziót. Nagyapám így tanította: nagy fazék, az aljára zsenge belső (!) levelek, majd egy sor csöves, aztán megint egy pár levél, és így tovább. Természetesen a tetjére is teszel leveleket, megsózod és felengeded vízzel. Elfogyasztásának szokásos módja a megfogod kézzel, mikor már nem égetően forró, megsózod ahogy szereted és megeszed. Trandi budapesti tesóm szerint a két végébe fogpiszkálót szúrsz, megvajazod és megsózod.

Ha még nem robbantál fel, folytásnak házi meggyesrétessel meggyújthatod a kanóc végét. Ennek elkészítéséről nem tudok nyilatkozni, tudományom nem trejed ki a sütemények világára. Mindenesetre ez is házi, nem pedig holmi bolti gumitészta!

Szentivánéj - Múzeumok éjszakája

Szombaton volt ez a program, melyet a következőképp töltöttünk Estefánnal - mindketten provizórikus szingli státuszunk miatt. Melóból hazaérve Trafóterasz, majd Bedő kiscsaláddal Strandbüfé, onnan hirtelen ötlettől vezérelve beizzítottuk az SzSz-t (Szökkenő Szarvas avagy Zajos Tücsök 2.0 = Honda Dio robogó) felpattanva rá, meglátogattuk pár vendéglátóipari egységet, gyönyörködtünk a kivilágított Bazilikában, megnéztük az esztergomi Berényi utcában helyreállított török dzsámit, majd a korábban megvásárolt nagyszülői ház teraszáról vártuk, hogy begyújtsák a Szentivánéji máglyát. Éjfél után röviddel csajok táncoltak körbe egy bográcstűznek is csak némi jóindulattal nevezhető parázshalmot - ez még talán tetszett is - ám ezt követően a rendezvény kommentátora és egyszemélyes zenésze belecsapott a húrok közé és "Kamonevribádi, szing vid mí!" felkiáltással felcsendültek a mindenki által jól ismert akkordok.... na mi?.... nem fogjátok sem kitalálni, sem elhinni, de így volt... a Micimackó a barátom c. sláger. Még leírni is nehéz, anniyra megviselt. Ezek után az a pár száz fős tömeg, akik annak ellnére is eljöttek, hogy ezt a tényleg tök jó kezdeményezést a városban szisztematikusan megpróbálták titokban tartani, kb 2-4 másodpercen belül felszívódott. Jé... Nem fogok megint kifakadni, hogy mit lehetett volna ebből az ötletből csinálni, hiszen nem kel hozzá túl sok ész, hogy ezt bárki felismerje. (UPDATE: Stve ezt megteszi ITT) Na ezután lezártuk a "birtokot" és elkeseredésünkben arra az elhatározásra jutottunk, hogy látogatást teszünk a Fesztergom 2008 rendezvényen, persze a megközelítést SzSz nyergében abszolválva, ketten :) Titokban leírom, hogy útközben találkoztunk a rend éber őreivel, amitől annyira megrémültem, hogy ijedtemben átrongyoltunk egy járdaszigeten és a rendőautó mellett beszaggattunk az egyirányúba és ezzel a lendülettel érkeztünk a fesztivál területére is. Szerintem annyira meglepődtek, hogy utánunk se jöttek. A rövid, ám tartalmas látogatást követően SzSz hazaröpített minket, emlékeim szerint olyan 40-50 őrangyal kíséretében. Ez persze egy fiktív történet, kitalált szereplőkkel, hasonlóság kizárólag a véletlen műve lehet, az egészet azért írtam le, hogy színesebb legyen a Múzeumok Éjszakája post... :)

Mit mondanál 3 évvel korábbi önmagadnak?

Hetek óta felbukkan egy billboard hirdetés a városban, melyen ez a kérdés szerepel; reggelente szoktam látni a dugóban és mindig elgondolkodtat. És amin már háromszor elgondolkodtam, az előbb-utóbb itt landol. Szóval most egy jó nagy filozofálásra készüljetek.
Igazaból lehetne a cím az is, hogy mit kérdeznél x évvel későbbi önmagadtól, de szerintem ez sokkal érdekesebb, na persze kizárva azokat a promt válaszokat, hogy a lottószámokat nyilván... Az igazat megvallva fogalmam sincs mit mondanék, illetve naná, hogy van, csak nem tudom mivel kezdeném, hogy beleférjen abba az időbe, míg a Delorean fluxuskondenzátora újratölt (gyk: Back to the future c. film). A helyzet felveti azt az egymillió dolláros kérdést, hogy mit keféltél el az elmúlt években és mit tennél másképp. Az egyszerűség kedvéért ne bonyolítsuk a feladatot olyan faktorokkal, hogy van 5 perced vagy 3 mondatod a válaszadásra, így a listám - nem fontossági, hanem eszembejutási sorrendben: többet lenni olyanokkal, akik már nincsenek közöttünk, hamarább nekiveselkedni valami kecó projektnek, határozott döntéseket hozni és nem nyavalyogni sokmindenen, valamint sokkal többet kimozdulni-utazni-programokat szervezni, mert úgy elhúz felettünk az idő, hogy egyszer csak arra eszmélünk, hogy nem tudunk már felmászni egy hegyre a barlanghoz szalonnát sütni, vagy még rosszabb - nem lesz kivel...

"Magyarok! Férfiak és asszonyok!"

"...hallgassátok Koppány vezért! " Nem kívánom az István, a király tegnapi első előadását részleteiben kommentálni, hiszen azt már Sophy megtette. Hozzátenni nem tudok, csak annyit, hogy elmondom saját véleményem pár szóban. Először is nagyon sajnálom így utólag, hogy nem követtem figyelemmel a Társulat-ot az mtv1-en, sajnos sztereotipikus félelmem volt vele kapcsolatban: királyi 1-esen... megasztár koppintás... jaj, ne má'! Aztán a vége felé, mikor már csak pár szereplő sorsa nem volt eldöntve, meglepődve füleltem bele. Ez, és természetesen az előadás jubileumi volta miatt döntöttünk úgy, hogy megnézzük mit homorítanak a fiatalok. Azzal kapcsolatban nem voltak kétségeim, hogy a 25 évvel ezelőtti Varga-Deákbill-Vikidál-Sebestyén felállást megfejelni nem lehet, de amit tegnap láttunk, az kifejezetten kellemes csalódás volt. A koreográfia, a díszletek, a ruhák és a rendezés szerintem világszínvonalú volt, a szereplők azon felül, hogy nyilván nem profik és nem is ezt tanulták, biztos vagyok benne, hogy apai-anyait beleadtak. Egyszóval megérte ott lenni.
Szünetben arról tanácskoztunk, hogy az eredeti felállásban kik szerepeltek, ki kicsoda, stb. Amennyiben nektek is vannak fekete foltok a szöveget vagy a szereposztást illetően, segítséget itt találhattok: szereplők és a dalszövegek.
Azt azért csak nem bírom ki, hogy hozzátegyem: tegnap megint nagyon jó volt magyarnak lenni! És nyilván a légkonditól könnyeztünk :)

Gólya cam

A nagyhalászi (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) Református templom tetején élő gólyacsalád életét bemutató webcamera bekerült az EarthCamTop10 közé!

kormanyszovivo.hu

Egy dolog az, hogy a spanod hátán megkapsz zsíros kormányzati megrendeléseket... jó, tudom vissza kell osztani belőle, de akkor is legyen legalább annyi bőr a képeden, hogy nem adsz ki szar melót a kezedből. Egy ilyen oldal fejlesztése grafikai tervekkel együtt sem kerül többe, mint 1.000.000 Ft, bár azt is erősnek érezném jelen esetben. Gratulálok a színvonalas munkához, amiért volt valakinek arca 200 milliót elkérni! Na ilyenek miatt tartunk itt....
UPDATE: Reakció is írt róla, szívemből szólnak.

Tökös magyar diplomácia

Adott ugye a sztori az Ecuadorban senyvedő szegény szerencsétlen drogfutárról, aki elnöki kegyelmet kapott, ráadásul a meglehetősen erős dimplomáciai közbenjárás eredményeképp. Erre írja a Vastagbőr: " Hol volt ez a roppant tökös és erélyes magyar diplomácia amikor Malina Hedviget megverték és a teljes szlovák rendőrség, bíróság, titkosszolgálat és média szopatta? Amikor verték a magyarokat Kolozsváron, Újvidéken, Diószegen, Nagyszőlősön, vagy amikor a 2 kisgyereket halálra gázoló és elítélt ír férfi otthon Írországban röhög a markában? Akkor persze ment a kussolás meg a sunyítás ... jaj, ne haragítsuk magunkra a szomszédainkat? (akik, valljuk be: utálnak minket, Kis-Antant még él a lelkekben) Ecuador-ral lehet keménykedni ..." Teljes cikk a címre kattintva, ritkán van valami, amivel az utolsó szögig egyetértek...

Offshore Powerboat Racing

Gondolj bele...

A héten két olyan élményt gyűjtöttem be, amit elraktározok magamban, de szerettem volna ide is bepostolni. Az egyik - időben korábbi - az volt, hogy reggel jövök be az irodába, mindig ugyanazon az úton, általában enyhe ideg gyötör utam végre a töketlenkedők és a betolakodóknak köszönhetően. Az alaptézis egyszerű: én siet, a másik vagy tököl és baromira ráér, avagy paraszt és nem áll be a sorba, hanem az elején tolakodik - rgo az összes többi tovább dekkol a dugóban. Na ezeket szoktam büntetni rendszeresen (míg nem kapok egyik reggel két olyan fülest, hogy alig bírom majd hazavinni...) DE! Ezen a napon jó kedvem volt, sütött a nap és jó zene szólt a Petőfin, így haláli nyugiban beengedtem másokat magam elé, és láss csodát, nem ütött meg a guta ettől. A lényeg az egészben az, hogy találni kéne egy olyan akszelerátor faktort, amit egyszerre beadva az emberiségnek, ilyen lelki békét teremtene. Milyen más lenne ez a világ... asszem úgy hívják, hogy Utópia...
Lássuk a másikat! Szintén Budapest, bazinagydugó, jövök át a Margit-hídon Budára, majd arra leszek figyelmes, hogy a villamos síneken áll egy rabszállító. Araszolok szépen a többiek után, és pont akkor érek mellé, mikor a szigeti lejárónál kanyarodik az út. Felnézek és összeakad a tekintetem valakivel egy pillantás erejéig. Ebben a pillanatban benne volt sokminden... láttam, ahogy nézi a szigetet, és néz engem. Nem tudom mire gondolt, de egy biztos, soha nem szeretném ezt megtapasztalni.

Székelyföldi pillanatképek

Hárman a Duna partján

Bora

Márciusi manőver tréning

Manover_training08

Tihany áprilisban

80 perc hidegrázás

Sikerült jegyet szerezni vasárnapra a U23D koncertfilmjére. 100 órányi anyagból vágták össze ezt a 80 percet. Zseniális csapat, szerintem utolérhetetlen teljesítménnyel. Gabessal azt beszéltük, hogy fel van adva a lecke másoknak: Srácok, itt a lehetőség, lehet koncertfilmet készíteni... Első 3D-s moziélményem volt, de Pepe szavaival élve: "A jegy minden Forintja megérte"
U2 kocertre AKAROK menni. Most.

Music Mix

Van egy problémám... meg két szám, amit szerintem érdemes lenne egymásra húzni, de még keresem a metódust. Rájöttem, hogy ha lesz időm, elkezdek zenét és videót vágni - tanulni. Szóval, erre:
Ezt:
Egészen pontosan a Certamente refrénjére azt, ahogy a Tom's Dinner kezdődik. Ha valakinek van hozzá kedve, tényleg örülnék :)

Free Tibet...

Először Bazsi bácsi mondta nekem ezt, azt hiszem valamikor '95 környékén, amikor együtt jártunk szombatonként suliba :) Akkor még nem nagyon tudtam mi áll emögött, lévén időm nagy részét a csajozás, dizsi és hasonló nyalánkságok kötötték le, mi több internetet is csak mutatóban láttam ez időtájt két alkalommal; egyszer az Alkotmánybíróságon, aztán meg a Pilunál mikor vagy tizen összegyűlve csodáltuk, hogy dialupon 5 perc alatt jön le Pamela Anderson fotója és hogy van ez a Yahoo, ahol bármire kereshetsz.
Tudom, hogy porszem vagyok ebben a bazi nagy gépezetben, de most tényleg úgy érzem, ezt nem hagyhatom ki. Ha nem lesz foganatja, legalább kipuffogom magam... Egy dolog az, hogy Kína hypersebességgel növekvő gazdaságával tetszeleg, meg hogy az internethasználók száma meghaladta 12millióval az USA-beli számokat. A véleményem az, hogy nem nehéz jó mutatókat elérni, ha azokat, akik a "fejlődés" útjában állnak egyszerűen elássák valahol. Nézzük meg Romániát... Stve barátom beszámolói is alátámasztják vélekedésemet, miszerint mit sem ér a riogatás, hogy a környező államok x éven belül megelőznek minket, hiszen vissza kell kérdezni: Milyen téren? Tény, hogy nem állunk valami fényesen, de tényleg attól lesz Európában manapság menő egy ország, ha az éppen kérdéses közgazdasági mutatókat úgy számolják, és olyan adatokat vesznek figyelembe, hogy a Magyarország alulmaradjon? Nem az számít inkább, hogy Románia egyik legszebb része - a tengerpart - egy bazi nagy szemétdomb? Ugyanúgy, mint az egész ország? Hogy egy Magyarországnál jóval nagyobb országnak van összesen kb 200 km autópályája? Szlovákiáról nem is szólok, mert a végén még Index címlap lesz belőle, hogy itt vanmegint egy szélsőjobb.
Arra akartam ezzel kilyukadni, hogy eltűrjük Európában Kína minden szemét húzását, és ezzel nem csak saját magunk ellen dolgozunk, hanem egyúttal erősítjük is őket. Nem hiszem el, hogy nem lehet azt a sok szemetet egy dózerral összedönteni a piacokon, hogy az ÁNTSZ vagy az APEH nem zárja be az ún. "Kínai büféket", ahová, ha véletlenül beszédülsz, az élettől is elmegy a kedved. Bezzeg egy esztergomi kávézó esetében elég egy - mélykommunista időket idéző - névtelen feljelentő, és máris ott a bünti.
De a legvérlázítóbb, amit Tibettel művelnek. Jöhetnék itt a már ezerszer leírt sztorikkal, hogy például bojkottáljuk az Olimpiát... kíváncsi lennék hány ország tenné meg valójában? Egyszerűen az általunk elősegített mostani pozíciójuknál fogva BÁRMIT megtehetnek és a legtöbb, ami történik, hogy pár ember elmegy protestálni a nagykövetségek elé, a hiradók bemutatják százötvenedszer is hogyan verik bambuszbotokkal szerencsétlen embereket. Mi az, hogy blokkolják a videomegosztókat?! Legyen már valaki faszagyerek és blokkolja a letelepedésüket, meg azt a sok szart, amit az országba hoznak. Nézzünk szembe a tényekkel: ezt mi keféltük el, és nagyon úgy néz ki, hogy elszabadult a pokol.

Emma

Csak nekem tűnt fel, hogy reggel a rádióban a hétvégi káoszt okozó vihart Emma néven emlegették? Ezeddig nem emlékszem ilyesmire, mindazonáltal kicsit megijedtem, mert rögtön az ugrott be, hogy az USA-ban ezek a hírhedt viharok milyen károkat okoztak. Esztergomban megszokott téma egy ilyen hír hallatán, hogy milyen frankó helyen élünk, hiszen még csak statisztikailag sem fenyeget minket földrengés, hegyomlás, földcsuszamlás, stb. Bár az utóbbi évek viharai komoly károkat okoztak a környékünkön lévő erdőkben, rengeteg fát látok a mai napig Dobogókőn derékmagasságban kettétörve, vagy gyökerestől kifordulva. Nem vagyok szakember, de remélem, hogy ezeket a károkat az erdészek valahogy megpróbálják helyreállítani. Pár évente a Duna áradása is okoz némi kellemetlenséget, de a város elhelyezkedése okán igazán nagy károktól emlékeim szerint nem kellett szenvednünk. Főleg anyáméknak a Várhegyen... Most, hogy háztulajdonos lettem - milyen fura leírni - az áradó Duna olyannyira testközelben lesz, hogy az ablakpárkányról leszédülő macska halk csobbanással abszolválna egy talpast. Emiatt éjszaka kissé nyugtalaul aludtam, mindenféle hülyeséget álmodtam, két álom között pedig azon rágódtam, hogy mi lesz, ha bejön a pincébe a víz, ha feláznak a falak, ha lefújja a cserepet Emma egyik rokona... Tök jó, hogy az ember egy talicska pénzért ennyi parát vesz magának. Mindenesetre apám idős kőműves-iparos emberét ráugrasztom a várfal újrafugázására, reményeim szerint ezzel sikerül majd megakadályozni, hogy a víz a pincébe szivárogjon a kövek között. Ha bejön, akkor egy pipa a listán, ha nem, akkor meg még egy feladat. A tetőcserepeket meg pálmatexszel ragasztom fel :)

Februári Duna parti napozás

Közel egy hetes online szervezést követően megvalósult 2008. első szabdtéri sütése, nem is akárhol, hanem a méltánytalanul hanyagolt, de körünkben közkedvelt "Dunaparton". Régebben, rengeteget jártunk a Duna Esztergom alatti szakaszára (1715 fkm), sok remek kis történet kapcsolódik a helyhez. Többek között egy ilyen esti party után töltöttem pár órát a rendőrőrsön, majd fürdőnadrágban éjjel 2 óra körül jogsi nélkül hazaküldtek. Még szerencse hogy Ketya barátomék felszedetek útközben... Szóval készült a jó öreg boronatárcsában Stve anyukája által előkészített-pácolt tarja, fűszeres hagyma, cukkini, aztán Cla fokhagymás karajszeletei, olvasztott bluecheese-zel, friss salival. Kaja után rendesen lehetett napozni a februári napon.

Boatshow 2008 - Riva

Ha jól tudom idén először volt jelen Magyarországon a híres Riva. Nekem sokkal jobban tetszettek a korábbi modellek, azok klasszikus formája, az apró részletek kidolgozottsága és az, hogy fából készültek. A most kiállított darabok már egy új trendet követnek. Mindazonáltal, hogy megmaradt a legfontosabb brand image, a hajó formája, a kialakítás részben már a modern műanyag hajókat idézi. Kár. Ja, és mindez 500.000 Eur pro Stück.

Boatshow 2008 - Öreg darab

 
 
Ez a verda nagyon hasonlít apám első motorcsónakjához (CU1). Annyi különbség van a kettő között, hogy az talán kicsit hosszabb volt és az orra nem élben végződött. Amúgy a hajó nagyon jó állapotban van, a tulajdonosa kiállított több tíz éves csónakmotrokat; láttam öreg, de pöpec König versenymotort, csillivilli Thümlert és Pannonia boxert is. Az egészben az volt a legjobb, hogy érződött a keverékbenzin és a csónaklakk együttes illata, pont úgy, mint ahogy jó 20-25 éve a csónakházban, mikor apám csiszolta és lakkozta minden ősszel a ladikot.

Éjszakai vacsi

Mindenekelőtt leszögezem, hogy amikor csak lehet, kerülöm a junk food-ot, nem divatból, hanem, mert nem szeretem. Azonkívül megpróbálok egy ideje olyan dolgokat enni, amik organikusak és állagukban homogének - ezt én magamnak fogalmaztam meg. Mondok erre egy példát: párizsi nem, sonka igen. Ám itt jön a probléma, az áru beszerzésének nehézségei. Akármennyire is törekszem a kiegyensúlyozott életvitel felé, van, amikor becsúszik egy este 10-ig dolgozás, mint tegnap este is. Az irodából hazafelé azon gondolkodtam, hogy oldjam meg a vacsorámat? Futottam pár kört a Moszkva környékén és végül úgy kellett döntenem, hogy a Budagyöngye minipláza épületében lévő, éjfélig nyitva tartó McDonalds-ban veszek valamit, ami a legkevésbé junk. Így esett a választásom egy grillcsirkés szendvicsre, persze adták hozzá a sültkrumplit de legalább jegesteát kérhettem hozzá. Hazavittem a szerzeményt, chiliszósszal megbolondítottam. Csak az a baj az egészben, hogy esélyem sem volt enni valami mást, de az is lehet, hogy nem ismerem elég jól a Moszkva környékét. Ha valakinek van egy jó tippje, do not hesitate to contact me :)

Ma majdnem sírva fakadtam

 

Különféle, a jövőt illető teendőim miatt elkerülhetetlenné vált a tavaly márciusban ismeretlen tettes által eltulajdonított TB-kártyám kiváltása. A mai ügyfélfogadási nap remek időpontnak ígérkezett, ám végül lelkileg összetört és talán pszichológiai kezelésre szoruló emberi roncsként - dolgomvégezetlenül - menekültem vissza Budapestre, a szerkesztőségbe, nyugalmat keresve. Globalizált, internetuser és ügyintézői rutinrókaként online ellenőriztem az ügyfélfogadás rendjét, nehogy árnyékra vetődjek. Szerda 8-12-ig, remek, kedd este hazautazás, Trafóban barátokkal pár pohár fehérbor elfogyasztása, ráadásul megtaláltam az adókártyámat is; ezt szeretem, ha rendjén mennek a dolgok. Már-már kivasalt idegekkel indultam neki a reggeli procedúrának, ami a következőképp zajlott. 8 óra után kicsivel megérkeztem a célépülethez, olyan parkolóhelyet kerestem, ahol nem kell cetlit vásárolni, mivel kissé bizonytalan voltam a ügyintézés időtartamát tekintve, és nem akartam egy 6000-es piros csomagot a szélvédőre. Nagy nehezen ezt is megoldottam, közben természetesen folyamatos telefonügyelet a cégtől. A portán kellemes biztonságiőr, még kellemesebb modorban. Ő az ügyfélirányító. Kérdezem tőle, hogy Tb kártyát igényelnék, merre menjek? Visszakérdez: Mer'? Mer' kell. Mer' elveszett. Közöd? Adatlap, csekk befizet, visszajön, sorszámottép. Oké, kisposta, befizettem, visszatérek, persze hely már nincs meg, újat keresek. Épületben kellemes illat terjeng, valaki úgy tűnik telefosta az egyik wc-t; az ott dolgozók is fel vannak háborodva, de az operatív döntéshez szükséges kreativitás szintje sajnos csekély. Sorszámom 25, jelenleg a 16-os szerencsés van az ablaknál. Mondom AZ ablaknál, ugyanis egy személy ül az 5 ablak mögött és mindent ő intéz egy szamélyben. Emlékeim szerint ekkor rándult meg először a szemem sarka az idegtől. Pontos időjelzés: 9óra 15 perc. Ülünk a fosszagban még mindig, telefonon intézem a melós dolgokat. Eltelik kicsit több, mint egy óra, ez idő alatt végeztünk a 16-ossal, 2 sorszám nélküli barátosnéval, akikkel persze megváltották a világot gyorsan és félig a 17-essel, ám ekkor az ügyintéző hölgynek dolga akadt és elhagyta posztját. Ekkor fél 11 volt, úgy határoztam, vesszen a TB-kártya. A kocsimhoz közeledvén látom, hogy azt az egyik idős veterán ellenálló különféle betontörmelékkel és téglával elbarikádozta. Ekkor a második és harmadik szemrángás egyszerre... Odaérve látom, hogy lesben áll, készen arra, hogy orvul rátámadjon a kocsi tulajdonosára, nyilván valami I. Világháborús szuronyos csúzlival. Mondom magamban, most ne, légyszi ne kezdd el! De elkezdi... Szerencse, hogy egész jók voltak a szüleim az idősek tisztelete vonalon, szerintem ennek köszönheti, hogy a jövőben is folytathatja reakciós tevékenységét. Ezt követően, persze borult a schedule, nincs TB-kártya, nincs találkozó, nincs további ügymenet. A találkozó célszemélye elérhetetlen, tönkrement a mobilja. Rendben, back to the 80's, kézi módra kapcsolás. Még egy fél óra rohangálás után 11 órakor el tudtam indulni Budapestre, és most már bent ülök az irodában: csend-rend-fegyelem-nyugalom. Nem tudom mi módon fogom elkerülni, hogy ismét át kelljen élnem ezt, de annyi biztos, hogy még egyszer nem futok neki. Törvénytisztelő polgárként, aki szereti, ha úgy mennek a dolgok, ahogy azoknak kell(ene), nem szeretem megkerülni a bürokráciát, de ezúttal megint erre kényszerít a sors. Miért nem lehet egy rohadt TB-kártyát úgy újraigényelni, mint az adókártyát: online nyomtatvány kitölt, kinyomtat, postán elküld, 1 hét múlva kártya a kézben?! Pont.

Blog reload

Huh, hát ez nem ment gyorsan. Leválogattam a képeket, külön mappákban feltöltöttem a webalbumba, majd az összes posztot átolvastam, kijavítottam az ékezeteket és az egyéb hibákat, pótoltam a kimaradt részeket. Remélem sikerült olvashatóvá és érdekessé tennem. A vonatkozó képgalériákat befűztem a megfelelő napok posztjaihoz. Amint meglesz a video, azt is feltöltöm.

Hazatérés

Az utolsó napunk leginkább pakolással, check-out-tal telt, Rudi felfedezte, hogy az út során valahol ellopták a hajóról a bankkártyáit, így Istvánnal aránylag hosszabb, ámde felesleges időt töltöttek a helyi rendőrségen. A szerv mindent elkövetett, hogy ne kelljen dolgoznia... Délután Rudi és Káptalan István hamarább lépett a reptérre, mivel ők Bécsbe mentek, mi 7-kor szálltunk taxiba. Előtte vendégeskedtünk egy katamaránon, amit szlovák srácok béreltek, maradék javainkat és némi hasznos információt borra és sörre cseréltünk az idegenekkel. A hazaút valamiért sokkal rövidebbnek tűnt, valószínűleg elég fáradtak voltunk és tudtunk valamicskét aludni a repülőn is.
Most az a feladat, hogy egyenként végigkurkásszam a posztokat, tervezem az ékezetes betűk használatát visszamenőleg is, valamint a bejegyzéseket képekkel, térképrészletekkel tarkítani. A 2700 képet, amit kint készítettünk, még át kell válogatni, aztán el kell döntenem, hogy időrendben vagy téma, esetleg helyszín szerint töltöm a webalbumba. Az 5 órányi videót Gyuszi barátom vagdossa éppen, ha meglesz vele, mindenképp belinkelem.
A statot böngészve észrevettem, hogy az egyik hazai kedvenc blogomról is érkeztek találatok, utánanéztem és rájöttem, hogy az itt olvasható szösszeneteket Zolivagyok is ajánlja olvasóinak. Ezúton is köszönöm neki, ez egyrészt a blog számára mérföldkő, másrészt engem is ösztökél arra, hogy rendszeresen írjak ide, talán ezúttal sikerül.

Útinapló 15. - Martinique, Le Marin

Szokásunkhoz híven napnyugtakor értünk az esti kikötés helyére, ami ezúttal az utolsó, azaz Le Marin, Martinique. Mikor itthon nézegettem a digitális térképeket, kissé megijedtem ettől a helytől, mert tele van zátonnyal és homokpadokkal, persze jelölve vannak - de csak a térkép szerint. A helyi szokásokhoz híven kb a fele vagy nem ott van, ahol kéne, vagy nem megvakult idő közben. Manőverezés közben épp arról gondolkodtunk, hogy régen milyen tökéletes kikötő lehetett ez, hiszen térképek vagy a meder alapos ismerete nélkül, bazinagy vitorlásokkal ide bejönni konkrétan lehetetlen lehetett. Rudi azt mesélte, hogy annak ellenére, hogy a korabeli hajók kapitányai nyilván eléggé ott voltak a szeren, gyakran a legénység csónakokba pattanva kötelekkel irányította a több tonnás teknőket, persze evezőkkel meghajtva. Le Marinból kihajózva úgy tűnt, mostanság is előfordul ilyen helyeken a hajótörés, mert kétoldalt a zátonyokon vitorlások lepusztult maradványait láttuk, amolyan tipikus féloldalra billent, szakadt vásznakkal kiadásban. A mellékelt képen láthatjátok, hogy az öböl egyes pontjain a valószínűleg megkotort sáv 30 m mély, melyet oldalról 0.5-1 m-es víz ővez.

Szóval megint sötétben, a létező avagy nem létező fényeket keresve, természetesen hibátlanul, besuhantunk az első mólóra, ahonnan az elején indultunk. A csajok elmentek pizzáért, bekajaltunk, majd az utolsó hajónalvást is abszolváltuk.

Útinapló 14

Február 2.
Reggel nyúzottan keltunk, gyors reggeli a parti bárban, majd Helu-Rudi-Imibácsi bandériuma megközelítette a fővarost, Castries-t. Mi addig a butikban elvégeztük a maradék bevásárlást, jelentősen hozzájárultunk a GDP emelkedő trendjéhez, asszem. Most egyedul írom a naplót a hajón, a többiek - magas költési hajlandóságú crew, meg a kissé határozatlan Gyuszi - bocival partraszállt és egy plázát keresnek. Azon tűnődöm a hajó faráról, hogy milyen jó érzés lenne visszajönni ide, az sem baj, ha 20-22 napi komoly küzdelem, édesvízhiány és hasonló nehézségek árán. A befutáskor ágyúlövéssel üdvözlik az ARC versenyzőit! Vettem egy pólót, ez van a hátán: "Burnt skin - sea sickness - no land in site... Sail on!" ez kb tükrözi az itteni feelinget. Jó kedvre derít minden itt töltött perc, mert a Rodney Bay Marina egyike azoknak a helyeknek a Földön, ahol az egy négyzetméter vízfelületre eső fanatikus vitorlázók száma a maximumhoz konvergál. Minden sarkon ül egy fazon, napszítta gatyában, galléros pólóban es mezitláb, ölében laptop, és éppen a grib file-okat tölti le, mert folytatja útját valamerre a Nagyvízen. Minden szembejövőnek van egy kedves szava hozzám, vigyorognak mint a tejbetök - megtehetik, mert azt teszik, amihez éppen kedvük tartja, vitorláznak. A mólókon álló hajókról nem kezdek hosszú postokba, egyrészt, mert az ad hoc olvasókat ugysem kötné le, akit meg érdekel, azok úgyis megnézik a webalbumban. Persze azért nem tudom megállni, hogy le ne írjam, a teljesség igénye nelkül, hogy áll mellettünk egy Malaysia-ban gyártott 60 ft körüli gyönyörűség, és amerre kinézek, mindenhol akad egy-egy 57es Beneteau, Swan vagy Oyster. Persze legtöbbjükön megtalálható a 2007es ARC lobogo :) Kettőre jönnek vissza a többiek, nekivágunk útunk utolsó szakaszának, innen StLucia Rodney Bay-ból Martinique Le Marin kikötőjébe. Nem egy szívderitő érzés 2 hét után, de hát valamikor haza is kell menni...

Útinapló 13. - St Lucia, Rodney Bay

Febuár 1.

St Lucia Rodney Bay & Martinique way back

Reggel fél 9-kor elindultunk a horgonyért vissza a parthoz, a puffer ott volt a helyén, ahol hagytuk, de közben szerencsénkre pár hajó a közelből már útnak indult, szóval akadt hely a manőverezéshez. Nagy nehezen kézzel felhúztuk a horgonyunkat, amire szó szerint rá volt csomózva a másik hajó lánca. DrIstvan lehámozta róla, így már szabadok voltunk és elindulhattunk StLucia Rodney Bay nevű öblébe, ahova az ARC szokott érkezni. Útközben tettünk egy kis kitérőt a főváros egyik öblébe, ahol 3 óriás tengerjaró luxushajó állt a parthoz illetve szemyélautó méretű mooringbójához kötve. Egy reptér is volt a közelben, úgyhogy láttunk pár gépet a fejünk felett elhúzni, majd landolni. Végul délután megérkeztünk a híres Rodney Bay-be, horgonyzáspróbálkozást követően mólóra álltunk és körülnéztünk, vásároltunk és zuhanyoztunk végre szárazföldön. Estére Helu és Imibácsi remek steak vacsit rögtönzött, majd útnak indultunk a helyi, szokásos pénteki utcabálba. A marinától 1km-re lévő minikarneválra fejenkent 5 helyi egységért (EC=eastern carribean dollar) szállított el minket egy taxis kisbusszal. Egyébként a szigeteken mindennel lehet fizetni, US dollarral, ezzel az EC-vel, meg Euroval is. Az EC-t az Eastern Carribean Central Bank kezeli, és csak Grenadan, StVincent-en, StLucian, Anguillan, Antiguan és Barbudan hivatalos fizetőeszköz. Szóval kitett minket a srác egy utca elején, ami le volt zárva. Ne egy sugárutat képzeljetek el, hanem egy rendes kisvárosi körletet, két oldalt laknak emberek kis házakban, van, ami majd' összedől, de van szebb is, mondjuk nem túl sok. Rengeteg ember az utcán, volt egy dj, aki az egyik bár teraszáról zenélt, felváltva helyi ragga jellegű modern számokat, meg általunk is ismert slágereket. A tömegben elenyesző aranyban, de fellelhetőek voltak amerikai es europai egyedek is. Az utcán rozoga állványokon nagy igloo dobozokban jégbe ágyazva árulták a sört (Piton - a lokál sör, de van Heineken is). A dobozok mellett, sokat látott palackokban különféle vegyuletek sora rémisztett minket, mindenféle fű, meg ág és fűszerekkel ízesítve - nem sikerult annyi sört innom, hogy próbara tegyem magam és a társaim testi épségét ezeket a piakat illetően. A társaság szépen lassan hazakúszott a hajóra, mi azért küzdöttünk az elemekkel és 2-ig sikerült húzni, bár útközben Helu és István leakadtak egy kareoke bárban, ahol egy transzvesztita művész(nő)vel adtak elő csoportos közösség elleni izgatást.

Ez Mopion Island

Útinapló 12. - Mustique

Január 30.

Mustique

Korán keltünk, aránylag jól aludtunk... A boci kint volt a hajón, abban próbálkoztam, de büszkén mondhatom, hogy nem kell kipróbálni, mert nagyon kemény :) Itt ülünk Basil's Bar-jában, nagyon hangulatos hely, végre van wifi is. Mustique szigete a többihez képest sokkal elgánsabb, itt van pl. Mick Jagger-nek is háza. Sétálgatunk, fotózunk, majd kisvártatva indulunk vissza Tonie-hoz :)) Elég nagy a különbség a többi szigettel szemben, ide gazdagok járnak pihenni, nincs is auto a szigeten, csak kis quadok és golfautók. Minden tele van viraggal, láttunk egy buddhista kertet is, meg egy hullamtörőt a halászok telepe előtt, amit tengeri csiga vázakból épitették. Többen választottak maguknak pár szép darabot; elvileg tilos őket kifogni, de a helyieket nem büntetik miatta. A reptéren, ha kérdezik, azt kell mondani, hogy ott a lyuk, amit ütöttek rajtuk, hogy megegyék, mi már így találtuk. Ha minden igaz, ebből nem lesz baj... Rudiék vettek langusztát megint, mire viszaértünk a hajóra, már meg is sütötték faszénen. Ezúttal nem sikerült hajótüzet okozni. Kaja után megkezdődött a horgony felhúzása kézi erővel-kísérlet. Ugye mindkettő lent volt, így a póthorgonyt kézzel felvonszoltuk, majd négyen a nagyot, kiakasztva a csörlőből. Remek reggeli torna délben :) mindenkinek ajánlom. Ezután kimentünk a zátonyhoz, amit tegnap este kerülgettünk a sötétben és végre megtaláltuk az izolált veszélyt jelző apparátot is, igaz szemüvegben, 4 m-rel a víz alatt, ugyanis valaki kidöntötte, ott fekudt szépen a koralok között. Helyette csak egy piros-fekete csíkos műanyag úszó volt. Nem csoda, hogy éjjel hiába kerestem a fényeit. De legalább láttunk egy csomó lila kishalat nagy rajokban úszni. Visszabociztunk a hajóhoz, és elindultunk Tonie fele, Wallilobou Bay-be, St Vincent szigetére. Kicsivel sötétedés után meg is érkeztünk, kikötöttünk ugyanoda, mint a múltkor: hátul két kötel Jack Sparrow darus mólójához, az orrát a póthorgonnyal, lazán, kézből a vízbe dobva. Egy 50 láb körüli hajóról elég nagy hullamok közt egy 20kg-os horgonyt 15m lánccal a tengerbe hajítani egyrészt nem kis feladat, másrészt vidám látvány lehetett mások számára. Boci, Normadiai partraszállás, Tonie-hoz beköszönés (akinek kb 5 perc múlva esett
le, kik vagyunk, nyilván hihetetlenül fel volt gyorsulva), majd a jól bevált étterem a díszletek közt. Szokásos grilled fish, mi salátáztunk Imi bácsival. Viszont ittunk helyi gyümölcsökből készült friss juice-t, az nagyon finom volt, asszem guava, grapefruit, lime, meg vmi tüskés fehérbelű valami leve volt benne jéggel. Kaja utan vissza Tonie-hoz, de elég hulla volt a csapat, így csak páran maradtunk egy darabig, emlékkönyvet nézegetve és hallgatva, ahogy az öreg magát és mellesleg minket szórakoztat a kareoke szettjével. Kissé tartottunk a póthorgony tartását illetően, mert a hajók, köztük a miénk is, őrült táncot járt, közel 40 fokot billegett néha.
A szekrényekben megint minden elfoglalta a fizikai törvényeinek megfelelő helyet, kár, hogy ez elég nagy hanghatással jár. Éjjel hatalmas csattra ébredtünk, a hajó kezdte bontani a kalózok mólóját. Életemben nem keltem meg ilyen hamar, szokásomhoz híven a cockpitben aludtam, így pár másodperc múlva már húztuk a mólót, a kötelek tartottak. Az egész csapat kb 2 másodpercen belül kint volt a taton, húztunk a horgonykötelen, majd mindenki visszafeküdt, ez kb fél 5-kor lehetett. Ezután már nem tudtam rendesen aludni, mert minden zajra azt hittem megint kitolattunk, de szerencsére kibírtuk reggelig, így nekiiramodtunk a leghosszabb passage-nek, St Luciara.

Útinapló 11. - Mopion Island, Mustique

január 29.

Persze a grillvacsi után senkinek sem volt kedve összecihelődni - sajnos.... Reggel korán kelve (8-kor) Imre bácsival, Rudival, Heluval ki akartunk úszni a reggeli napon a partra, ami nem volt túl messze, de köves volt és nem volt rajtunk cipő, így vissza mentünk a bociért és körútra indultunk, hátha találunk valami fain kis snorkelező helyet. Végül kikötöttünk a partra és megvizitáltuk azt a bizonyos bárt. Nagyon hangulatos kis hely, 9-kor nyit, úgy döntöttünk, hogy visszajövunk kávézni. Útközben láttunk 4 labradort, akik közül egy öreg brit hölgy - Abigail - mellénk szegődött, majd végül csatlakozott egy Hercules nevű társához. Összekaptuk a csapatot és nyitásra fel is értünk. Rendeltünk koktélokat, gyümölcslevet és kávét, közben Gyuszi bárzongorált nekünk, nagyon tetszett, de az egyik helyi rasta bárpultos feszt arra kapacitálta Gyuszit, hogy vmi pörgősebbet zenéljen. Közben láttunk kolibrit kétszer is, sikerült lefotózni. Eddig kb 1500 képet készítettünk. Útnak indultunk Punese és Mopion homokzátonyok irányába, végül az utóbbi előtt horgonyt dobtunk és kievickéltünk páran erre a tipikus lakatlan szigetre. Átmérője kb 10 méter, régebben volt rajta egy (1) db pálmafa, de most csak egy nádernyő van, Palm Island-ról szoktak ide hozni párokat vacsizni, gondolom gyémánt árért. Közölünk Rudi úszva ért ki, én is úgy próbáltam, de végül bociba ugrottam, mert a korallok közt nem találtam ki a partra, a hasammal súroltam a köveket majdnem. A zátonyon csináltunk Heineken reklámfotókat, meg egy csomó másikat, tiszta utazási iroda prospektusba valók, majd meglátjátok. Ezután beálltunk Union Island öblébe (Clifton Harbour), mert napok óta becsekkelés nélkül hajózunk, a sárga (Q) lobogó már megfakult és simán kábítószercsempészeknek hihetnek :) Ennek oka nem lustaságunk, hanem az a tény, hogy itt a következő a szitu: pár helyen lehet csak custom clearence-t kérni, ezek elvileg 1-kor nyitnak, 4 után pótdíjat kell fizetni. Namármost, egyik helyen sem jelentek meg fél 5 előtt, viszont nekünk nem volt időnk ennyit dekkolni rájuk, mert tartani kell az útitervet. Arról nem is beszelve, hogy simán előfordulhat, hogy abszolút meg sem jelennek aznap, persze az ofisz mellett lebzselő kolléga váltig állítja már 1 órától, hogy "just a half an hour...) Itt Unionon a reptéren lehet elvégezni ezt a procedúrát, ami kb 20 m a mólótól. K.István rutinos check-ines, így megint magára vállalta, addig mi shoppingoltunk, már amit lehetett: innivalót, és megpróbáltunk némi ajándék után nézni, de itt is esélytelen. Végül vettem egy cápafogas nyakbavalót magamnak. Elmentünk benzinért is a bocihoz, mert jelentős mennyiseg fogyott a grill begyújtásához. A parton találtunk egy halom tengeri csigát, illetve annak csak a házát, mert már kiették belőle a lakójat, amit itt Lambie-nak hívnak. A tervezett 4 helyett 6 után indultunk el északnak, a cél Mustique, megint iccaka fogunk menni meg kikötni, de ez már smafu a csapatnak :) Útközben láttunk egy 4 árbocos vasteknőt, úgy nézett ki, mint egy sima tengeri személyszállító hajó, amin van 4 árboc, rollfock-kal. Fura szerzet volt, az biztos. Helyzetjelentes megint: most hagytuk el Mayreau szigetet, Catholic Island keleti kardinálisát, amin sem topmark, sem fény nincs... Negyed 7 van, a nap már lement, TC=27fok, SOG=7.2 kn, sea:2, visibility:8. 26 C fok van, kellemes 3as E szél fúj, ami valószínűleg izmosodni és egy kicsit NE lesz ha kiérunk a szigetek takarásából. Nemsokára Canouan Glossy Hill nevu SW csücskét érjük el. Megy a motor, fent a genoa, szóval motorlázunk. Mindenki kint ül a teraszon, Rudi ismét viccdélutánt tart :))) Megérkeztünk Mustique öblébe, Britannia Bay-be, már igen sötét van, és legalább az összes mooring bója foglalt és zuhog az eső. Bocival próbálunk szabad bóját keresni, első körben Imi bácsi és Helu, majd Helu és én, de nem jártunk sikerrel. Mindezek megkoronázásaképp a horgonycsörlő letérdelt, élesben nyomtuk K.Istvánnal és Dr.Istvánnal a Tibor által elrettenésképp bemutatott 30 m horgonylánc felhúzása kézi erővel mutatványt. Később új helyet keresve szabadon lefutott újabb 30 m horgonylánc, és kidobtuk mellé a póthorgonyt is. Így már tartja a hajót, bár billeg erősen és elkezdett nyekeregni a szokásos kormányszerkezet is. Asszem holnap reggel megszülünk, mire a két vasmacska a hajóra kerül. Sokáig beszélgettünk, most megpróbálunk aludni, gyanítom walkmant kell hallgatnom, hogy ne halljam az eszeveszett nyekergest. (minden lehető módon kikötöttem a kormányt, de vajmi keves sikerrel :) G'nite.

Útinapló 10. - Petit St Vincent & Mopion

Január 28.

Petit St Vincent & Mopion

Miután mindenki összeszedte magát, a parti különítményt a bocival a személyszállító hajók kikötésére szolgaló móló alatt átsuhanva partra tettem a halpiacnál, visszatérve tusoltam míg a többiek napoztak. Mikor végeztek a pénzváltással és a bevásárlással, értük mentem és utnak indultunk most már északnak, ez volt utunk fele. Útközben reggeliztünk juice-t, sonkás bagettet, hagymát és paradicsomot. Elhagyva Grenada északi sarkát, Ronde Island egyik öblében tartottunk egy pihit, fürödtünk, ugráltunk a hajóról és persze filmet forgattunk. Megbeszéltuk Rudival, hogy csak 20 halászt kell meggyőzni, hogy a népszavazason szavazzanak arra, hogy Mo-hoz csatoljuk a majdnem lakatlan szigetet. Jobbkézre esett a London Bridge-nek nevezett természeti képződmény, ami nagyon hasonlít a fent nevezett hídra. Következő uticélunk Petit St Martinique, keletre Carricou szigetétől, nem messze attól a Palm Islandtól, ahol a privat resort van. Pillanatnyilag genoaval és motorral megyünk 4-es NE szélben TC=42-re, sea:4, visibility:8, akit érdekel. (Gamester hiányolta...) Ablakok csukva folyik rólunk a víz, a deckről a legelszántabb matrózokat is beűzte a percenként 1,5 köbméter víz, ami átcsap rajtunk. Nemsokára beérünk a kis szigetek közé, ott talán mérséklődik a hullámvasút. Egyébként már azok is remekül bírják a hullámokat, akik az elején picit nehezen viselték. Éppen Credence Clearwater Revival Band szól :) Nagyon passzol a helyzethez, előtte persze U2-t hallgattunk. Míg Istvánnal a hajónaplót szerkesztettük, készítettem egy frankó válogatást cd-re, de sajna nem eszi meg a lejátszó. Terveink szerint Pt. Martinique-en meglátogatjuk "a carib térség legjobb bárját"! Többen nagyon várjuk már, van összehasonlítási alapunk, eddig Tonie viszi a pálmát, tudjátok az a súlyos egyén, akinek a lobogót ajándékoztuk. Visszafelé is beugrunk hozzá, nem hagyhatjuk ki. Közben Police - Every breathe you take... Helyzetjelentés: Imi bácsi IPM-et olvas, Kattancs alszik, Dr.István balkormanynál, Rudi jobbkormanynál, Helu cockpitben, Gyuszkó a behúzott bociban napozik, K. István prágai lakos kissé kesereg a kialakult helyzet miatt, miszerint a bal fuchs akvariummá változott egy nyitva hagyott ablak miatt (ott adjuk ki a horgyoncsörlő távkapcsoloját). Jómagam a térképasztalon egyszerre kapaszkodom, naplót írok; küzdünk az elemekkel (le akar merulni minden) és nagyon melegem van, ezért lassan be is fejezem, és megyek levegőre. Jobbra látszanak Bonaparte Rocks, a lefelé úton említett Frigate és Large szigetek. Az imént épp egy teknőst láttunk magunk előtt, de hamar lebukott sajnos. Időközben megérkeztünk Petit St Vincent-re, illetve elé egy kis öbölbe, szerencsére nem állnak sokan, naplementében hajóztunk a szigetek közé, balra tőlünk koralzátonyokon megtörő hullámok permetét szórta a szél. Tudom, hogy nagyon giccsesnek hangzik, de élőben tényleg nagyon szép volt. Épp, hogy kikötöttünk, láttunk egy motorost, amelyről vörös fáklyával jeleztek, később egy vörös rakétát is fellőttek. Kicsit gondolkodtunk, hogy segítségükre sietünk és a nemzetközi tengerjog értelmében igényt tartunk a hajó felére, de mivel szemmel láthatóan nem voltak bajban és a teknő sem képezett nagy értéket, inkább befejeztük a horgonyzási procedúrát. A faszéngyújtás ismét komoly kihívást jelentett, Andorka prof kísérletei sorra kudarcot vallottak, közben majdnem felgyújtottuk a hajót, de végül begyulladt a nyirkos faszén. Most éppen pácolt csikkenleg-ek, shellfish és tonhalfilék sülnek. Megint halat eszem, de opciós igényemet jelntettem be egy csirkelábra (combra). Míg elkészül, el kell mondjam, hogy ma két olyan dolog is történt, amiért az én nézőpontomból érdemes élni. Az egyik idefelé történt: kiálltam a hajó orrára, hátha látok bálnát vagy teknőst, de mivel ma elkerültek minket, beledőltem a feszülő genoaba, hátulról épp naplemente, előtte az említett reefeken megtörő hullámok, előttem pedig valahol Afrika partjai. 2-3 méteres hullámok, a hajó rendre beletólja az orrát, a felfröccsenő víz olyan meleg, hogy az már szürreális. Annak ellenére, hogy kb 30m-es vízben hajózunk, simán látni a tengeri fű telepeket a tengerfenéken. Ez most kicsit csöpögősre sikerült, de ez van. A másik dolog a csillagok. Aki hajózott már nyílt vízen, tudja, hogy messze a városok fényétől, sokkal több csillagot látni, de olyan mennyiségben, hogy a szemet kápráztatja. Míg a vacsi készült, feldöglöttem a decktetőre (igen, ennek a hajónak a bimini helyett elhúzható kemény teteje van) és onnan néztem az Oriont. Tele van olyan csillagokkal, amik hármasával csoportosulnak. Van egy olyan is, nem messze tőle, amelyikben 2 pici van nagyon közel egymáshoz. Ezeket már hamar megtalálom. Ha hazamegyek, asszem nekiállok a csillagászatnak, és befejezem a 200-as jogsit is. Onnantól meg már "csak" 1500 nm kell a korlátlanhoz... meg egy jó nagy adag tapasztalat, hogy ki is használjam egyszer. Mindenesetre a mai nap komoly löketet adott hozzá. Kaja után kimegyünk a partra és megnézzük mit mutat a térség legtutibb bárja, ha még nyitva lesz. Amen.

Útinapló 9. - Update

No az van, hogy kicsit kalandosra sikerült a tegnap esténk. Hosszas készülődés után végre sikerült elindulni vacsorázni, a Tropicana étterem&bar-ba. Nem volt túl nagy szám, de legalább nem maradtunk éhesek, meg hát ittunk helyi csapolt sört is. Aztán elindultunk egy hangos zene irányába, és bementunk Port Louis Marinaba, ahol éppen megnyitó party volt. Simán beengedtek, megnéztük a terveket, hogy mit fognak még építeni. Ilyen lesz. Nagyon komoly fogadás volt, sajnos csak a végére értünk oda, kaja nem nagyon maradt :) Viszont volt helyi rum promo, így nekiveselkedtünk. Játszott egy lokal band, Heluék táncra perdültek, majd némi rum elfogyasztása után mi is, az asztalon. Kisvártatva leszaladtunk fürdeni a partra, majd hazafelé kissé elfáradva bóklásztunk az utcán, ahol megállítottunk egy taxibuszt, hogy vigyen haza. A marina bejáratánál rábeszélt minket Anthony, hogy még nézzünk el egy helyre, ha nem tetszik visszahoz. A szórakozóhelyre nem engedtek be, mert nem voltunk megfelelően öltözve. Ezután Helu kitalálta hogy éhes, így a srác elvitt minket egy kb 10 km-re lévő városba (?), ahol volt egy tér, kb 300 helyi fiatallal, olyan lakókocsikból adták a kaját, amin komoly rácsok voltak. Mikor megkaptuk a szenyókat, Gyuszitól azon nyomban elrabolták, és míg én sört vettem egy teherautó platójáról, gyakorlatilag neccesre eszkalálódott a szitu, és a buszba pattanva hangos Anthony GO! felkiáltásokkal ösztökéltük a sofőrt a hely elhagyására. Visszamentünk a marinába, ahol latin est volt a bárban, Helut megtáncoltatta valami általa félistennek nevezett srác, mondjuk tény, hogy marha jól pörögtek. 3 óra felé bezárt a bazár, de a buli a kocsikból szóló zenére folytatódott a parkolóban. Fél4 - 4 körül kerültünk ágyba. Rudi reggel negyed9-kor ébresztett, most reggeliztünk, és itt van George, aki egy 5-6 óras túrára visz minket a szigeten.
Körbeutaztuk a szigetet, ami eléggé hegyes, nagyon meredek utakon mentünk felfelé, láttunk igazi őserdőt, benne kis kerteket, öreg hatalmas fákat, csodálatos kilátással. Voltunk a vízesésnél is, a képek majd mesélnek. A legmagasabb pont 1970 ft magas volt, ahol a vulkanikus működés során kialakult tavat és a kilátót néztük meg. A dzsungel baromi érdekes, zömével azokat a növényeket látni, amikkel otthon a virágosnál is találkozunk, csak tízszer akkorában. Hatalmas páfrányok és egyéb fikuszok. Hazafelé úton vettünk gyümölcsöt és bepillantást nyertünk a helyiek életébe, végigmentünk kis falukon és nagyon szegény településeken is, összességében megérte az út, nagyon érdekes volt. George kitett minket a marinában, ahol ebédeltünk, majd átálltunk egy öböllel odébb, ahol hatalmas buli és koncert volt a parton. Rudi és István dr kimentek megnézni mi a szitu, addig mi olvasgattunk a naplementében. Miután megérkeztek, vacsiztunk és lefeküdtünk aludni. Nem sok értelme lett volna kimenni a töksötétben, száguldozó kivilágítatlan motorcsónakok közt csuromvizesen partraszállni a hulámverésben. Biztos, ami biztos a hajót kivilágítottam, mint egy karácsonyfát, hátha nem találnak telibe. Egész éjszaka megint nyekergett a kormánymű, de csak kikötni tudtam, ami vajmi keveset segített ezúttal a bajon. Emiatt elég álmosan ébredtünk.