csütörtök, június 03, 2010
A Duna vízállása Esztergomnál...
496 cm, 24 óra alatt 83 cm-t emelkedett, másodpercenként 5300 köbméter víz jön le jelenleg. Az Index szerint: "Esztergomnál 700 centiméter fölötti tetőzést várnak a jövő hét elejére. A Dunakanyarban a hullámtérben lévő ingatlanokat és utakat elönti a víz." Szorítsatok, mert a pincében van két darab 1,5 mély feltárási árok a fal mentén. Homokzsáktöltésre és cipelésre az ismert telefonszámomon lehet jelentkezni. Csak jelzem, hogy márciusban kifugáztam a várfalat, mindenki hülyézett, mikor mondtam, hogy lesz árvíz. Erről ennyit. 2006-ban 771 volt a teteje, akkor úgy 20-30 cm hiányzott, hogy a sétány mellvédjén átbukjon. A 771 is 700 cm felett van...
szerda, április 07, 2010
Hollókő Ófalu
Ha tavaly ódákat zengtem a szentendrei Skanzenről, akkor most legalább 4 felvonásos operát kellene írnom. Életemben először jártam Hollókőn, és annak ellenére, hogy szemerkélt az eső, nagyon jól éreztem magam. Az alapkoncepció megegyezik a Skanzenéval, azzal a különbséggel, hogy ide nem különféle tájegységek tipikus épületeit telepítették át, hanem helyrehozták az Ófalut. Egész csinos kis iparág nőtte ki magát erre a pár utcácskára, a régi házak többsége valamilyen mesterség bemutatására hivatott, szép számmal akadnak vendéglátóipari egységek, de van, amiben még laknak is. Természetesen Húsvét lévén sok-sok kitelepült árust is láttunk és örömmel konstatáltuk, hogy itt sem engedik be a gagyit meg az kínait :) Ennek megfelelően az árak egy ötös skálán 3-4 között mozogtak, igaz minőségi árut kapsz érte cserébe. Egyik kedvencem a mézárus volt; amellett, hogy méztípusok egész seregét árulta, a sátor másik felében kollégája majd' fél órán át mesélt a méhészetről és a mézkészítésről nekünk. Vettünk tőle aranyvesszőfű mézet (Horváth Méhészet - Gödöllő), később kutyásbögrét Szofinak, ittunk Panyolai pálinkát és egri bort, ettünk kürtös kalácsot. Jó volt na.
Hazafelé megálltunk még a Bableves Csárdában, autentikus magyaros kiscsárda. Előre fentem a fogam valami pompás erdei gombás cuccra, végül szegfűgombalevesnél és gomolyás sztrapacskánál maradtam. Nagyon finom volt mindkettő, az adagokról csak annyit, hogy a sztrapacska második feléből megebédeltem még másnap itthon. Menjetek, kiránduljatok és egyetek egy jót, egy óra csak Budapestről!
Híreket mondunk
Ezennel tájékoztatom az olvasókat az alábbiakról:
1. Még sosem fordult elő 2006 február óta, hogy egy teljes hónapig ne szülessen valamicske poszt ide. Több irányból jelezték nemtetszésüket, valamint önmagam is hiányát éreztem a megnyilvánulásoknak. Így fogtam magam és elhatároztam, hogy visszatérünk a régi kerékvágásba, de kicsit másképp. Részletek a következő pontokban taglalva.
2. Egyre többet foglalkozom a gondolattal, miszerint: egész idáig idegenkedtem szakmai blog gyártásától, de időről időre magvas gondolatokkal és hasznos információkkal rendelkezem, amelyket szeretnék megosztani az érdeklődőkkel. Több céllal alakul a blog, talán segít megtörni a "guruk" egyeduralmát és átvilágít a púderfelhőn. Vallom, hogy úgy tudunk fejlődni, ha a hosszú éjjen át bogarászott fórumtopikok és blogok információit megosztjuk a többiekkel és nem ülünk rajta reménykedve, hogy más nem tudja meg... Az új blog megszületését nem biztos, hogy közzéteszem, érdekel, hogy ismerősi hátszél nélkül mit produkál.
3. A nemírás okai között szerepel a fent említett új projekt, a sok munka és a Facebook bloggyilkos mivolta is. DE! Most rendszereztem a gondolataimat, és visszamenőleg pótoljuk a lemaradást.
1. Még sosem fordult elő 2006 február óta, hogy egy teljes hónapig ne szülessen valamicske poszt ide. Több irányból jelezték nemtetszésüket, valamint önmagam is hiányát éreztem a megnyilvánulásoknak. Így fogtam magam és elhatároztam, hogy visszatérünk a régi kerékvágásba, de kicsit másképp. Részletek a következő pontokban taglalva.
2. Egyre többet foglalkozom a gondolattal, miszerint: egész idáig idegenkedtem szakmai blog gyártásától, de időről időre magvas gondolatokkal és hasznos információkkal rendelkezem, amelyket szeretnék megosztani az érdeklődőkkel. Több céllal alakul a blog, talán segít megtörni a "guruk" egyeduralmát és átvilágít a púderfelhőn. Vallom, hogy úgy tudunk fejlődni, ha a hosszú éjjen át bogarászott fórumtopikok és blogok információit megosztjuk a többiekkel és nem ülünk rajta reménykedve, hogy más nem tudja meg... Az új blog megszületését nem biztos, hogy közzéteszem, érdekel, hogy ismerősi hátszél nélkül mit produkál.
3. A nemírás okai között szerepel a fent említett új projekt, a sok munka és a Facebook bloggyilkos mivolta is. DE! Most rendszereztem a gondolataimat, és visszamenőleg pótoljuk a lemaradást.
szombat, február 13, 2010
Lancia a vízen

Igen, jól látjátok, ez a Lancia luxus motorcsónakja, melyet a genovai Boat Show-n mutattak be. A hajótest klasszikus értelemben vett RIB (rigid-inflatable-boat, azaz a test alja üvegszálas műgyantából készült, míg a többi rész a képen is látható felfújható gumi), de a különlegességét a gyártási technológia adja: a test egyes moduljait robotok készítik, de az összeszerelést kizárólag kézzel végzik, természetesen egyedi megoldásokkal a megrendelőknek. A design-ért Christian Grande vállát kell megveregetni.
Viszont nem minden a külső ugye, a 13 méter hosszú test mindössze 80 cm-t merül, a tulaj 10 csajt tud elvinni egyszerre Velencében karistolni, de csak egy hölgy aludhat vele a kabinban. Amennyiben a "pisilni kell - mikor kötünk ki?" típusú legénység helyett Rimini diszkóiban nevelkedett nagymenő haverjainknak akarunk olyat mutatni, amitől leesik a borostás álluk, akkor elég annyit mondani, hogy a hajó minden egyes lóerejére 7,5 kg jut. Mivel a fent említett haverok valószínűleg tökhülyék, ezért nem fogják sokra tartani az előbbi adatot. Erre az esetre van két szép krómozott kar a kormány mellett jobbra, melyet figyelmeztetés nélkül lecsutkázunk. Abban a pillanatban mind a 10 ficsur a hajó leghátsó részében tömörül, mert a két hajtómű összesen 1120 lóerőt ad le már 3000 fordulaton és pár másodperc alatt 100 hm/h-val iszonyatos botrányt okozva kiveretünk a Canale Grande-ból. Természetesen este a fogadáson fatertól emiatt bocsánatot kérünk, hiszen valakinek meg kell tankolni az 1000 literes tartályt is.
Nem, a csajt nem adják a hajóhoz, de könnyedén szerezhetünk hasonlót ha nálunk a slusszkulcs.
szerda, január 20, 2010
Youtube keresések 2009-ben

Nem hiszem, hogy akad köztetek olyan, akinek a világ legnépszerűbb online videomegosztó site-ját be kellene mutatnom. Azon felül, hogy sokan rádióként vagy inkább zenetárként használják egész álló nap, rejlik benne egy hatalmas potenciál; mint láttuk, képes napok alatt népszerűséget adni. Ha belegondolunk melyik feltöltött tartalmat nézhették meg legtöbbször az emberek 2009-ben, joggal tippelhetnénk mondjuk Obama beiktatási ceremóniájára vagy Michael Jackson bármely klippjére. Az igazság azonban az, hogy a fenti és a hozzájuk hasonló témák még csak az első ötben sincsenek.
Talán emlékeztek még Susan Boyle-ra, a Britain's Got Talent (angol Megasztár) hullócsillagára, aki napok alatt lett világhírű, be is kattant szerintem masszívan. Nos, ő vezeti a listát több mint 120 millió letöltéssel. A következő versenyző a "David after dentist" című alkotás 37 millió kattintással, amit egy jófej fater forgatott a fiáról, aki épp csutkára van szedálva a fogorvosi beavatkozást követően. Innentől szoros a befutó: 33 milliószor látták az ominózus esküvői táncos bevonulást, ami akkora siker lett, hogy számtalanszor elő kellett adniuk a későbbiekben, például az USA egyik legnépszerűbb műsorában és rengeteg feldolgozása is született. A "New Moon" film előzetesét személy szerint előrébb vártam látván Zs fanatizmusát, de a negyedik hely is szép teljesítmény 31 millió feletti letöltéssel. Az top 5 listát az Evian cég spotja zárja 27 millió körüli kattintással.
Nekem érdekes adatok voltak ezek, ha nektek nem, akkor csak kattintsátok végig a linkeket, érdemes!
vasárnap, január 17, 2010
Egy milliárd dolláros kép

Klikk a képre az eredeti méretéért!
A fenti kép arányaiban szemlélteti, hogy mire mit költ az USA és a világ. Érdekes adatok, keressétek meg, hogy arányaiban mibe kerülne a világon élő összes gyereket etetni és iskoláztatni egy éven át, szemben például a Mars küldetéshez, az iraki háborúhoz vagy a Nintendo márka piaci értékéhez képest. A színes felületek jól érzékeltetik az arányokat...
szerda, január 06, 2010
Szovátafürdő, Medve-tó
Az új évet Erdélyben kezdtük, egy rövid, de tartalmas utazással. Kirándultunk a Medve-tóhoz is; tudtátok, hogy 1875-ben jött létre több földrajzi hatás következtében? Az egyik a heliotermia, ami azt jelenti, hogy a tó vize gyakorlatilag a víz alatti üvegházhatás következtében akár 60-80 fokig is felmelegedhet, míg a felszínen csupán 20 fok körüli. A jelenség csak a sós tavak esetében fordulhat elő: a csapadékból származó édesvíz vékony réteget alkot a felszínen, mivel könnyebb a sós víznél, ezzel megakadályozza, hogy a sós víz a felszínre áramolva visszahűljön. A tó sótartalma és hőmérséklete rétegenként változik: a felszínen 21 fokos az édesvíz, 130 cm mélységben 24%-os sótartalom mellett 56 fok meleg van. A szovátafürdői Medve-tó tehát geológiai, meteorológiai és a helitermikus hatások következtében alakult ki. A közelben van Parajd, ahol a sóbányát érdemes meglátogatni, és Korond is, ahol a főút mellett rengeteg helyen lehet korondi agyag dolgokat venni, akár Forintért is. Természetesen pálinkát, pult mögül - kötelező :) Ajánlom még a Medve-tó partján a Kisgomba éttermet, meg kell kóstolni a csorba levest!
kedd, november 17, 2009
BodyTrace - amikor a fürdőszobai mérleged twittel
Adott két magyar srác, meg egy ötlet. Amikor vázolta nekem itt Budapesten, jó ötletnek tartottam, de megmondom őszintén annyi ilyen biznisz (nem az övék) fulladt már meg, hogy nem hittem, hogy végigcsinálják. Pedig jól ismerem a srácot, gondolhattam volna, hogy nem hagyja annyiban!

A project: design fürdőszobai mérleg, ami kábel nélkül csatlakozik a netre és feltölti a bodytrace.com oldalra a mérési adatokat. Sőt nyomja Twitterre és Facebookra, ha akarod. Mindezt USA piacon megvalósítva.
Gyártás: nem tököltek, kitelepedtek Kínába, végig személyesen koordinálták a tervezést, prototípus létrehozását, a teszteket és az első 1000 db legyártását.
Értékesítés: olyan online promót rittyentettek maguk köré saját erőből, hogy sok hazai guru mutogathatná referenciaként. Nézzük tételesen...
1. Weboldal: bodytrace.com - remek oldal, átgondolt design, ergonómia, minden ott és úgy, ahogy kell. Felhívnám a figyelmet a "Sold Out" teaser strip-re, az előrendelési lehetőségre, hírlevélfeliratkozásra és a web2-es sávra alul. Én talán a customer login-t hangsúlyoztam volna jobban.
2. Blog: blog.bodytrace.com - backstage infok a gyártásról, szállításról. Mindez személyes stílusban, emészthető sztorikat tálalva.
3. Twitter: twitter.com/BodyTrace - gyerekcipőben, de Gy-t ismerve hamar megtalálja majd a hangnemet és frekvenciát.
4. Facebook: facebook.com/pages/BodyTrace/53564955997 - szépen gyűjtik a fan-okat, remek kommunikációs csatorna.
Mondhatjátok, hogy ezt bárki tudja. Van viszont két olyan húzásuk, amit direkt a végére tartogattam.


A project: design fürdőszobai mérleg, ami kábel nélkül csatlakozik a netre és feltölti a bodytrace.com oldalra a mérési adatokat. Sőt nyomja Twitterre és Facebookra, ha akarod. Mindezt USA piacon megvalósítva.
Gyártás: nem tököltek, kitelepedtek Kínába, végig személyesen koordinálták a tervezést, prototípus létrehozását, a teszteket és az első 1000 db legyártását.
Értékesítés: olyan online promót rittyentettek maguk köré saját erőből, hogy sok hazai guru mutogathatná referenciaként. Nézzük tételesen...
1. Weboldal: bodytrace.com - remek oldal, átgondolt design, ergonómia, minden ott és úgy, ahogy kell. Felhívnám a figyelmet a "Sold Out" teaser strip-re, az előrendelési lehetőségre, hírlevélfeliratkozásra és a web2-es sávra alul. Én talán a customer login-t hangsúlyoztam volna jobban.
2. Blog: blog.bodytrace.com - backstage infok a gyártásról, szállításról. Mindez személyes stílusban, emészthető sztorikat tálalva.
3. Twitter: twitter.com/BodyTrace - gyerekcipőben, de Gy-t ismerve hamar megtalálja majd a hangnemet és frekvenciát.
4. Facebook: facebook.com/pages/BodyTrace/53564955997 - szépen gyűjtik a fan-okat, remek kommunikációs csatorna.
Mondhatjátok, hogy ezt bárki tudja. Van viszont két olyan húzásuk, amit direkt a végére tartogattam.

Úgy tervezték a csomagolást, hogy előre megvolt a postai matrica helye
Perszonalizált szállító, egy rövid köszönettel a vevőnek. Zseniális na.
To be continued...
péntek, november 13, 2009
Olaszliszka szumma
Nem szokásom nyíltan véleményt nyilvánítani kínos ügyekben, maximum a barátaim körében, ők úgyis tudják hova tegyék a kirohanásaimat. Most sem teszem, de engedtessék meg nekem, hogy szemelvényezzek a tényekből, aztán mindenki azt gondol, amit akar, komment jöhet, nem moderálom.
Mi történt?
Egy tiszavasvári tanár autójával elsodort egy út mellett haladó kislányt, aki az árokba esett, de mint később kiderült, nem sérült meg komolyabban. A baleset miatt összesereglő hozzátartozók azonban kirángatták a középkorú férfit az autójából, és gyakorlatilag meglincselték. Szögi Lajost gyermekei szeme láttára verték agyon 2006. október 15-én Olaszliszkán, fejét legalább negyven rugás és ütés érte, a helyszínen életét vesztette.
Ami jár érte alapból... és azután, hogy fellebbeztek
ifj. H. Dezső – első fokon 15 év fegyház – másodfokon 17 év fegyház
id. H. Dezső – első fokon életfogytig tartó fegyház (min 30 év) – másodfokon életfogytig tartó fegyház
Sz. András – első fokon 15 év fegyház – másodfokon 15 év fegyház
Sz. Gergő (fiatalkorú) – első fokon 10 év fiatalkorúak börtöne – másodfokon 10 év fiatalkorúak börtöne
id. H. Dezsőné -első fokon 15 év fegyház – másodfokon 15 év fegyház
F. György – első fokon 15 év fegyház – másodfokon életfogytig tartó fegyház
J. Gusztáv – első fokon 15 év fegyház – másodfokon életfogytig tartó fegyház
H. Krisztián – első fokon 10 év fiatalkorúak börtöne – másodfokon 10 év fiatalkorúak börtöne
Köszönöm Balla Lajos tanácsvezető bíró úr.
Szóda Ákos
állampolgár
(a tények via Index.hu, a teljes cikk itt)
Mi történt?
Egy tiszavasvári tanár autójával elsodort egy út mellett haladó kislányt, aki az árokba esett, de mint később kiderült, nem sérült meg komolyabban. A baleset miatt összesereglő hozzátartozók azonban kirángatták a középkorú férfit az autójából, és gyakorlatilag meglincselték. Szögi Lajost gyermekei szeme láttára verték agyon 2006. október 15-én Olaszliszkán, fejét legalább negyven rugás és ütés érte, a helyszínen életét vesztette.
Ami jár érte alapból... és azután, hogy fellebbeztek
ifj. H. Dezső – első fokon 15 év fegyház – másodfokon 17 év fegyház
id. H. Dezső – első fokon életfogytig tartó fegyház (min 30 év) – másodfokon életfogytig tartó fegyház
Sz. András – első fokon 15 év fegyház – másodfokon 15 év fegyház
Sz. Gergő (fiatalkorú) – első fokon 10 év fiatalkorúak börtöne – másodfokon 10 év fiatalkorúak börtöne
id. H. Dezsőné -első fokon 15 év fegyház – másodfokon 15 év fegyház
F. György – első fokon 15 év fegyház – másodfokon életfogytig tartó fegyház
J. Gusztáv – első fokon 15 év fegyház – másodfokon életfogytig tartó fegyház
H. Krisztián – első fokon 10 év fiatalkorúak börtöne – másodfokon 10 év fiatalkorúak börtöne
Köszönöm Balla Lajos tanácsvezető bíró úr.
Szóda Ákos
állampolgár
(a tények via Index.hu, a teljes cikk itt)
csütörtök, november 05, 2009
Vége a nyárnak hivatalosan
Mindenki másképp definiálja a nyár végét. Lehet dátumhoz, időjáráshoz kötni. Számomra akkor van vége, ha már nem megyünk többet vízre. Így lett száraz a hasa Maxiann-nek.
kedd, október 13, 2009
Időjárás az V. MTNB 2. napján
WARNINGGUSTS OF NE and NW WIND 35-85 KNOTS. SEA LOCALLY IN THE OPEN 5-6. LIGHT ISOLATED THUNDERSTORMS.
Ilyet sem láttam még... 85 kn = kb 157 km/h széllökés! Az 5-6os tenger pedig 4-6 m-es hullámokat jelent. Ez persze a nyílt tengerre érvényes, de azért jutott belőle ide is!
Most parti halasztás van érvényben, ahogy csökken a szél kint, lehet, hogy délutánra beiktatunk 2 vagy 3 futamot.
Ilyet sem láttam még... 85 kn = kb 157 km/h széllökés! Az 5-6os tenger pedig 4-6 m-es hullámokat jelent. Ez persze a nyílt tengerre érvényes, de azért jutott belőle ide is!
Most parti halasztás van érvényben, ahogy csökken a szél kint, lehet, hogy délutánra beiktatunk 2 vagy 3 futamot.
hétfő, október 12, 2009
Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság 2009
Az idei bajnokság nem úgy indult, ahogy az elmúlt években... Igaz, a leérkezésünkkor még jó idő volt, 24 fok, de szombaton kimenni mégsem tudtunk már, mert nem volt rá idő. Szombaton egész délelőtt zuhogott az eső, kb délben kezdtünk edzeni és belőni a hajót. Remekül ment, sötétedéskor jöttünk ki.
Ma, hétfőn, reggel fél 9kor értekezlet után rögtön kiporoltunk a biográdi csatornába, közeledtünk a rajt területhez, mikor rádión bemondták, hogy az erős szél és hullámzás miatt a rajteljárást még a csatornában folytatják le. A beigért bora előtt erős déli szél pörgetett minket, remek rajt után volt egy kényszer fordulónk egy 44es Dufour miatt, kb a 4. helyen folytattuk a versenyt. A spinakkeres szakasz nagyon kemény volt, hátszélben a spivel küzdve 10 csomóval szánkóztunk a hullámokon lefele. Körülöttünk 3-4 hajón durrant el a spi... Ezután vettük a soron következő szigetet, épp készülődtünk az első reffet bekötni, mikor megérkezett a bora egy szempillantás alatt. A reffből nagyvitorla leszedés és carbon vihar fock betekerés lett, majd motorral menedéket kerestünk a Pasman sziget D-i csücske mögött. Viszonylag nyugis körülmények között visszatelepítettük a horgonyt és 25m-es vízben 40m lánccal horgonyt dobtunk. (Tibor nem dícsérne meg, de nem volt jobb ötletem, már hallom, hogy azt mondja: "Nem szépen horgonyzol :) Így kihúztunk egy jó órát, aztán csuromvizesen nekiálltunk a kikötőt megközelíteni, nem volt egy leányálom: esőben, szélben, hidegben, de végül kikötöttünk... Egy utánpótlás csapat nem jelentkezett rádión, amiatt volt egy pár órás para, de meglettek. Mi 38 kn szelet láttunk a műszeren, de a parton azt mondták, 50 kn felett volt a teteje.... Holnap pihi lesz állítólag.
szerda, szeptember 09, 2009
Hogyan lehet egy országot habzsolni?
Vidirita dobott egy linket Twitteren egy nőről, aki beteg lett, aztán küzdött, aztán... olvassátok el, érdemes - klikk ide. Ennek kapcsán támadt pár gondolatom. Például az, hogy miért kell, hogy ez történjen az emberrel? Hogy végig kelljen szenvedni egy ilyen tortúrát ahhoz, hogy értékelni tudjon alap dolgokat? Ha bele gebedek, akkor is szakítok időt mindenkire és mindenre, akit vagy amit szeretek.
A listám őszre:
- többet lenni a családommal, szeretteimmel, beszélgetni velük
- elutazni Őrségbe vagy Aggtelekre
- szüretelni
- őszi tengeren vitorlázni
- szalonnát sütni, erdőben kirándulni
- Duna mentén Samut sétáltatni
- és nem utolsó sorban élvezni ezek minden percét...
csütörtök, szeptember 03, 2009
Csónakmotorok - újabb öreg darab
A minap egy új példánnyal gyarapodott szerény gyűjteményünk. Eddig többnyire a múlt század vége felé gyártott darabok domináltak, de az utóbbi két kincs, 1947 és 1958-as születésű. Nézzük most az utóbbit!
Neve: Elgin (később McCullogh)
Gyártó: Elgin / Wets Bend Co.
Gyártási év: 1958
Lóerő: 2
Hűtés: levegő
Lökettérfogat: 3.76 köbhüvelyk
Keverék: 2 gallon benzinhez 1 pint olaj (ezen még matekolok, de kb. 1 liter olaj megy 13.3 literhez)
Az iroda garázsában leltem rá, és a tulajdonosával egy motorcsónakázás + halászlevezés kombinációra cseréltem rögvest, ezúton is köszönöm neki!
A motor relatíve jó állapotban van, könnyedén jár a dugó benne, szemmel láthatóan nem sokat használták, szerintem 100 óra alatt van rendesen. Első blikkre 100%-os, azaz semmi sem hiányzik róla. Az összes kis kallantyú, fogantyú, stb megvan és ép. A matricák picit kopottak, de a fejtankon egy horpadás sincs. Pár helyen erősen rozsdás, főleg az átmenő csavaroknál, de rögvest kémiai támadást indítottam a korrózió ellen.
Háttérinformációk, rajzok, alkatrészek és fórumok dögivel a neten, érdemes megnézni az oldalukat itt. Ilyen esetekben nem bánom, hogy lököttek az amcsik :) Még fanclub-juk is van, rendszeresen találkoznak. Még videot is találtam, igaz ez lényegesen rosszabb állapotban van, mint az enyém.
kedd, szeptember 01, 2009
Barna remetepók

Az imént az alábbi posztra találtam a szánin. A kép egy barna remetepókot ábrázol, alatta egy halom link, ahol megnézhetitek (nagyon gáz...) miket okoz a csípése. Erős idegzetűeknek: sebek, borzalmas sebek, hólyagok. Szar ügy. De főleg az lett volna szar ügy, ha az alább látható példány, amin 2008. januárjában aludtam 2 napig, ezt műveli velem :)

Itt pedig a partra szállítását láthatjátok.

Elképzelhető, hogy ökológiai katasztrófát okoztunk tettünkkel, ugyanis kiragadtuk élőhelyéről és egy szigettel odébb tettük ki.
hétfő, augusztus 31, 2009
Miért jó ez?
Na akkor elmondom miért jó, hogy a neten élem az életem... Azoknak, akik nem ezt teszik.
Mert bármikor a fülesben van az a szám, amihez épp kedvem van.
Mert ezt bármikor belekiabálhatom a világba.
Mert bármit, bármikor belekiabálhatok a világba - akit nem érdekel, nem eszi.
Látom - szinte realtime - hogy mit csinálnak a barátok a világ másik felén.
Látom kinek milyen kedve van, hol járt épp mit csinál.
És nem, nem lesz ettől szegényebb a kapcsolat, sőt! Csak ésszel kell csinálni, mint minden mást.
csütörtök, augusztus 13, 2009
Hány napos vagyok?

Hány napos vagyok ma? Ezzel diákkoromban sokat foglalkoztam, szerettem papíron kiszámolni, hogy hány napot éltem. Ma újra eszembe jutott, de nem vettem elő papírt és ceruzát, hanem beírtam a google-ba - igaz angolul - és számtalan találat zúdult rám. Mivel feltételeztem, hogy nem egy bonyolult kalkulátor lesz egyik sem, így az elsőre böktem, pár másodperc múlva megtudtam, hogy ma 11.969 napos vagyok. Egy hónap múlva 12.000 napos leszek... Leszámítva pár húzós bulit eddig 12.000-szer keltem fel reggel. Lássuk csak az elmúlt 33 évet számokban...
- 96.000 órát aludtam, ami 4000 (!) teljes nap
- 360.000 liter vizet zuhanyoztam el
- 1.000 teljes napot néztem Tv-t
- 240.000.000 alkalommal pislogtam
- a szívem 108.000 köbméter vért pumpált át, naponta 100.000-et vert
Ha minden jól megy, lesz még 12.000 nap az életemben. Megijeszt, hogy ebből megint 4.000-et átalszom. Viszont nem fogok ennyi vizet elherdálni, sem ennyi Tv-t nézni. Pislogásból és szívvverésből jöhet bármennyi. Többet kéne azokkal beszélgetni, akiket szeretek.
péntek, július 31, 2009
szerda, július 29, 2009
Ez egy másféle poszt...

Jól aludtam. Igaz, későn feküdtem le, de igazán jól aludtam. Jó volt felkelni is. És meglepett, hogy azon találom magam még félálomban, hogy kakaót készítek magamnak megint. Kiültem vele a teraszra - pont megfelelő mennyiségű és erősségű napfényben - és arra gondoltam, hogy nem, nem gondoltam meg magam :)
(Kép forrás: tripadvisor.com)
szerda, július 22, 2009
Momotaro Ramen
Egy korábbi irományban már említettem, hogy sorra próbálgatom azokat a helyeket, amiket bloggerek dícsérnek - eddig nem csalódtam. A minap a Momotaro Ramen került fel a kedvencek listájára. Részletes beszámolót olvassátok inkább a Plastikon, mégiscsak ő ihlette a látogatást. Én annyit fűznék hozzá, hogy aki szereti a keleti ízeket, annak kötelező próbát tennie. Remek és gyors kiszolgálás, pompás ételek és nem is drága. Két bazinagy leves és 2 gombóc = 3000 Ft

A két húsos töltött gombóc, isteni szósszal
szerda, július 15, 2009
Budavári Labirintus

Sorozatunk következő földalatti állomása a budai Vár gyomrában kanyargó labirintusrendszer volt. Az öt főből álló felderítő egység személygépkocsival közelített meg az alsó bejáratot a Lovas utca felől, felszerelésünket kiegészítettük 4 olajlámpással és szisztematikusan bejártuk az egész komplexumot. A fenti térképen látható, hogy tematikus szekciókra van tagolva, plédául szerelem labirintusa, Sámán-átjáró, őskori labirintus és így tovább. Természetesen nem hagytuk ki az egyik teljesen sötét résznél az olajlámpások nélküli tájékozodás-próbát ezúttel sem!
És az egység:
kedd, július 14, 2009
Ponton - mérleg
.jpg)
Nem újdonság, hogy lezárják a Margit hidat rövidesen felújítás céljából, csakúgy, mint az sem, hogy olyan dugók lesznek, amit még ember nem látott. Mindenesetre zsigerből offolok minden pesti megbeszélést napközben, az tuti. De nem is ez a lényeg, hanem az, amit Winkler is megírt a Belsőségen ma, miszerint komolyan (értsd: nem viccből) tervezik egy pontonhíd felállítását a Dunán a felújítás idejére, az alábbi paraméterekkel:
- 6,5 m széles
- 320 m hosszú
- 60t teherbírású
- egyszerre egyirányú haladás, 20-30 m-es követési távolság
- minden hajó érkezésekor 1 óra megnyitás, 1 óra visszaállítás
- 480 fő üzemelteti
- napi (!) 20.000.000 Ft-ba kerül egy éven át
A mérleg másik serpenyőjében pedig ott a jóság:
- naponta akár 6-800 autó át tud haladni egy irányba!
(Foto: mti.hu)
csütörtök, július 09, 2009
Reggeli gombaszedés

A ma reggeli utam Budapestre némileg szürreálisra sikeredett Gergő barátom jóvoltából. Tudnunk kell, hogy előző este a Labirintus-bejárást követően koccintottunk pár pohár vörösborral, illetőleg B'52 koktállal is. Magyarul nem voltam kifejezetten fitt, amikor Gergő jött értem reggel és elindultunk dolgozni. Lepence után, a Kisrigó Étterem magasságában szóba került, hogy G. sokat jár erre és masszív mennyiségű gombát zsákmányol legtöbbször - nosza nézzük meg van-e. Így történt, hogy csütörtök reggel 8kor Szentende fölött az erdőben vargányát keresgéltünk - az eredmény egy része a fenti képen látható. Ja, és Gergőtől remek képzést is kaptam a témában!
csütörtök, július 02, 2009
41. Kékszalag élő közvetítés (ek)
Remete boardcam:
Live video by UstreamEzek mi lennénk:
Ha itt nem ok, ezt próbáljátok behozni: http://www.ustream.tv/channel/kékszalag-közvetítés
szerda, július 01, 2009
Mala forrásalagút - Esztergom
Régóta adós vagyok ezzel a poszttal, itt várakozott piszkozatban jó ideje. Most azért lett aktuális, mert jövő héten a Budavári Labirintusba készülünk éjszakai olajlámpás felfedező körútra. Természetesen viszem a gépet, készül majd róla külön beszámoló. Na de vissza Esztergomba, ahol tavasszal jártunk 3 barátommal, mert 1 napra megnyitották a javarészt a Fürdő Szálló alatt húzódó alagútrendszert, melyből annak idején a termálvizet nyerték. A szervezők előtt le a kalappal, nagyon hangulatossá tették mécsesekkel a látogatást. A strandfürdő felől lépcsőn szálltunk alá, lent már víz fogadott, amit folyamatosan szivattyúztak.
Először a bal, azaz északi ágba indultunk, ami többnyire száraz volt. A fenti képeken láttok a fal tövében betonkávákat, ott bugyog fel a Mala forrás. Félúton átmásztunk egy római kori híd még máig álló ívei között. Ez a régi út egy hídja volt, a mai napig ugyanezen a nyomvonalon halad a főút. Hihetetlen volt megérinteni azokat a köveket, amit sok évszázaddal ezelőtt raktak oda. Visszafelé fotózkodtuk előtte, ki tudja látjuk-e valaha még - vezetőnk azt mondta, hogy bármikor elöntheti az egészet a forrásvíz, hiszen már nem szivattyúzzák a közeli bányából a vizet, így folyamatosan emelkedik a vízszint. A déli ágban kb 1 m víz állt, ezért a pilléreken és kávákon másztunk úgy 20-30 méter hosszan, majd száraz lábbal folytattuk utunkat, de már csak a zseblámpák világítottak. Elmentünk egészen a végéig, majd lekapcsoltuk a lámpákat és vak sötétben próbáltunk kijutni. Próbáltunk, mert pár másodperc után azt sem tudtuk, hogy merre van fent és lent, annyira elvesztettük a térérzékünket. Végül visszamásztunk a bejárathoz és újra a felszínre küzdöttük magunkat.
Először a bal, azaz északi ágba indultunk, ami többnyire száraz volt. A fenti képeken láttok a fal tövében betonkávákat, ott bugyog fel a Mala forrás. Félúton átmásztunk egy római kori híd még máig álló ívei között. Ez a régi út egy hídja volt, a mai napig ugyanezen a nyomvonalon halad a főút. Hihetetlen volt megérinteni azokat a köveket, amit sok évszázaddal ezelőtt raktak oda. Visszafelé fotózkodtuk előtte, ki tudja látjuk-e valaha még - vezetőnk azt mondta, hogy bármikor elöntheti az egészet a forrásvíz, hiszen már nem szivattyúzzák a közeli bányából a vizet, így folyamatosan emelkedik a vízszint. A déli ágban kb 1 m víz állt, ezért a pilléreken és kávákon másztunk úgy 20-30 méter hosszan, majd száraz lábbal folytattuk utunkat, de már csak a zseblámpák világítottak. Elmentünk egészen a végéig, majd lekapcsoltuk a lámpákat és vak sötétben próbáltunk kijutni. Próbáltunk, mert pár másodperc után azt sem tudtuk, hogy merre van fent és lent, annyira elvesztettük a térérzékünket. Végül visszamásztunk a bejárathoz és újra a felszínre küzdöttük magunkat.
hétfő, június 29, 2009
Kékszalag előzetes

Megint sikerült egy olyan címet adni a posztnak, amivel kb a 2. helyen leszek a Google találati listán, megelőzve ezzel több szakmai oldalt. Nem baj, nézzétek majd az én közvetítésemet! Bizony, komoly terveket eszeltem ki: megpróbálkozunk egy online élő közvetítéssel a hajóról. Semmi extra, webcam, notebook, mobilnet, stream. Rögzítek egy webcamot valahova hátra, ami belátja a munkateret, de mégsem akadályoz bennünket, hosszú kábel, lent a térképasztalon ketyeg majd a kicsikém szivargyújtóról és pakolja felfele 3G-n a képet a netre. A stream ide lesz bekötve, ti meg nézhetitek mit művelünk a tó közepén. Persze fenntartom a jogot magamnak, hogy ha bénázunk, akkor cenzúrázom az adást. Természetesen törekszem arra, hogy egyúttal rögzítsem is az adást, így utána vágunk belőle egy remek klippet, hozzáillő zenével, ami az időjárástól függően vagy AC/DC, vagy valami érfelvágós lesz... Mondjuk ez:
Erre terveztem már korábban egy penge forgatást, csak a megfelelő jármű hiányában posztponáltam. A storyboard úgy nézett volna ki, hogy 2 motorcsónakkal sietünk a Dunán felfele Helembától Esztergom felé napnyugtakor, mert akkor pont hátulról kapnánk a sárgás fényt. Innen elég egyszerű a képlet, mert az egyik hajóból vesszük a másikat, amint az a farhullámokon keresztbe veret. Persze a vágott anyagban belassítunk egy-egy pillanatot, és hogy igazán ütős legyen, csak ez a szám megy majd alatta! Már csak 2 verda és egy HD kamera kell hozzá :)Update: 28 perccel az éles poszt után a találati listán a 4. helyen. Khmmmm....
csütörtök, június 18, 2009
Magazin megrendelés
Történt, hogy egy ház tervezéséhez az embernek ötletekre volt szüksége. Nosza rajta, van egy halom magazin, telistele remek ötletadó képpel, már csak meg kell szerezni a korábbi számokat. Mit tesz az alany 2009-ben hasonló esetekben? Nyilván az inetrneten rákeres az adott kiadványra, megtalálja a honlapot, onnan lenézi a szerkesztőség elérhetőségeit, majd felveszi a kapcsolatot velük a példányok megrendelése ügyében. (Ad absurdum, talál egy online megrendelő formot - hahhh!)
De nem így van ám! Kis csapatunknak - mintegy 5 fő, relatíve masszív webes ismerettel - sem sikerült fogást találni a problémán, hosszas keresgélés után íme az eredmény. Amikor már örülsz, hogy megvan a megoldás, akkor veszed észre, hogy egyik hivatkozás sem működik. Na most szedem a sátorfámat, lebattyogok a Villányira, veszek egy Szép Házak Magazint, felütöm az impresszumnál és telefonos segítséget kérek. Majd a végén elmondom, hogy tudok egy remek céget, akik megoldják a webes megjelenésüket...
De nem így van ám! Kis csapatunknak - mintegy 5 fő, relatíve masszív webes ismerettel - sem sikerült fogást találni a problémán, hosszas keresgélés után íme az eredmény. Amikor már örülsz, hogy megvan a megoldás, akkor veszed észre, hogy egyik hivatkozás sem működik. Na most szedem a sátorfámat, lebattyogok a Villányira, veszek egy Szép Házak Magazint, felütöm az impresszumnál és telefonos segítséget kérek. Majd a végén elmondom, hogy tudok egy remek céget, akik megoldják a webes megjelenésüket...
szerda, június 17, 2009
Rövid történetek #1 - Fekete macska

Tegnap este egy vacsorára igyekeztem, kissé késésben voltam, így taxit hívtam. Haladunk a Bimbó úton, mikor egy fekete macska átballagott az úttesten előttünk. A sofőr azzal a lendülettel félreállt, én akkor még mindig nem kapcsoltam, hogy az úr masszívan babonás. A mögöttünk jövők kerülgettek minket, ő pedig elkezdett agonizálni, hogy most melyik úton menjünk tovább, "a múltkor is 20 perccel később ért haza, mert ötször kellett új útvonalat választania a macskák miatt, most mondja, mit szól hozzá, rohadt fekete dögök, mennek dugni, a tarkák még hagyján, de feketét ki tart otthon..." Komolyan azt hittem kandi kamera, végül megállapodtunk abban, hogy azok, akik kikerültek minket, már feloldották a rontást, így vígan folytathattuk utunkat! Szerintem hasznos lenne a GPS-ekbe babona mode feature-t fejleszteni, lenne egy nagy black cat ikon, amire ráböksz és alternatív útvonalat ajánl fel. Esetleg POI-ként gyakori "black cat crossing" helyek :) Photocredit: kyknoord
szerda, június 10, 2009
Fekete doboz, ami sose lesz meg

A fenti kép azt mutatja, hogy mekkora területen vizsgálódnak még a mai napig is, keresik a halottakat és a nyomozáshoz használható roncsokat. Segítek, a terület több száz négyzetmérföld, csak a SAR (search and rescue) művelet központi területe 780 km hosszú. A halottakat a hibajelzés pozíciójától mintegy 70 km-re találták meg. Hosszú napok teltek el, mire egyátalán az első nyomra rábukkantak, ami azért gáz szerintem, mert ha úgy alakul, hogy vannak túlélők, azok esélye a túlélésre ilyen felkutatási eredménnyel igen csekély lett volna. Biztos vagyok benne, hogy a felkutatás - mentésben résztvevő szakemberek értik a dolgukat és mindent elkövettek annak érdekében, hogy a lehető leghamarább megtalálják a baleset pontos helyszínét, csak azt nem értem, hogy ha egy szaros vitorlásversenyen képesek a szervezők GPS nyomkövetőt rögzíteni a hajó farára, akkor mi az akadálya annak, hogy egy nemtudomhánycsilliárd dolláros gépen is legyen egy hasonló eszköz? Főleg ha tudják előre, hogy el fog tűnni egy időre a radarról az óceán fölött... Ekkora placcon 6 km (!) mélyen kötve hiszem, hogy meglesz az a blackbox. Photo:boston.com
kedd, június 02, 2009
Nem vagyunk felnőve az új médiához
Alább egy érdekes prezentáció (via Longhand), ami számos példát hoz arra, hogy a klasszikus média - értsd TV, rádió, újság - haldoklik, ám velük szemben az internet, pontosabban annak is a közösségi része milyen ütemben fejlődik. A növekedéssel nincs is gond, hiszen annak idején a rádió vagy a TV hasonló dörgedelmeket válthatott ki számos fórumon. Sokkal inkább a növekedés és a fejlődés üteme az, ami aggaszt. Konkrét számokat is hoz a prezentáció, lássuk csak hány évre volt szüksége az egyes médiumtípusoknak az 50 milliós közönség eléréséhez: Rádió - 38 év, TV - 13 év, Facebook - 2 év! Bámulatos arányok. Csakhogy az ilyen mértékű növekedést szellemileg képtelenek vagyunk lekövetni. Lásd Susan Boyle, aki az angolok ünnepelt és felkapott Megasztár-jelöltje volt hetekig. Az internet adta lehetőségeknek, köztük a közösségi médiának köszönhetően Susan Youtube videóit közel 100.000.000-szor töltötték le, de mire olvassátok, az is lehet, hogy sokkal többször. Pár nap alatt egy ember, akit előtte még talán a szomszédok sem ismertek, - nyugodtan mondhatjuk - világsztár lett. Majd elbukta a döntőt és most kórházban kezelik. Két hét múlva senki sem foglalkozik vele majd. Ezt nem is lehet ép ésszel feldolgozni. Ez az új média felelőssége?

UPDATE: Ezek szerint nem csak nekem tűnt fel....
UPDATE: Ezek szerint nem csak nekem tűnt fel....
vasárnap, május 31, 2009
Pünkösdi Regatta 2009 - Képbeszámoló
kedd, május 12, 2009
Hétvégi kerti munka
A hétvége nagy részét Esztergomban töltöttem, úgy terveztem, hogy az esténkénti fröccsözgetések és némi bringázás mellett nagyot haladok egy munkával, ami már egy jó hete a vállamat nyomja. Most számot vetve azt hiszem korlátozott sikerrel járt az ötlet - több okból kifolyólag. Az esztergomi reptéren repülőnap volt, szerintem a vietnami csapatmentéseket meghazudtoló gyorsasággal produkálták a le/felszállást, mindezt két AN-2, egy helikopter és több kisgép kötelékével. Veres Zoli műrepülésekor már tényleg azt hittem, hogy összehangolt támadást intéztek a város ellen valamilyen ellenséges csapatok. Ez ment szombaton és vasárnap is. Félreértés ne essék, nincs semmi bajom az ilyen remek programokkal, örülök is neki, hogy pörögnek a dolgok otthon, csak hát nehezen ment a koncentrálás. Bosszant, ha nem mennek a dolgok a megszokott ütemben, na! Azért történt más is, bringáztunk egy jót Búbánatig odavissza. Kezd tetszeni a dolog, mondjuk az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Vaskocsmában és a Kis-Duna parton legurult 2 kisfröccs, és a Vár lejtön felfele gyalog kísértem a bringát :) Ja és van pár bónusz kép is a kertből.
szombat, május 09, 2009
Szájhagyomány az interneten

Épp azon töprengek, vajon a szolgáltatói oldalon elgondolkoztak-e azon, hogy milyen hatalmas erő rejlik az interneten történő információcsere különböző módozataiban? Elmondom pontosan mire is gondolok: van egy réteg minden országban, így itthon is, aki javarészt az gép előtt ülve tölti munka és szabadidejének jó részét. Ők többnyire igen aktívak, rendszerint blogolnak, cikkeket írnak vagy Twittereznek, így vagy úgy "csinálják az internetet", megnyilvánulásaikban javarészt aktuális helyzetjelentéseket, egy-egy személyes élményt vagy tapasztalatot tárnak a világ elé. Szó esik például éttermekről is. Ne keverjük a klasszikus étteremkritikákkal, mert egyfelől azok számomra nem minden esetben hitelesek, másrészt óriási különbség van publikálni egy kritikát egy portálon, amit olvas mondjuk 20-30.000 idegen ember, vagy kilőni egy posztot a blogodon, amit igaz, hogy csak pár százan olvasnak, viszont azok adnak a szavadra. És itt van a kutya elásva. Jómagam is számos olyan esetet tudnék felsorolni, amikor azért mentem el egy helyre kajálni, mert olvastam X.Y. blogján, hogy az jó. És valamiért nem kételkedtem benne. Így találtam a Kistücsökre Balatonszemesen, a Hathi és Bangla indiai kajáldákra és még sorolhatnám; egyikben sem kellett csalódnom. Ugye jogos a kezdő kérdés? Van olyan blog itthon, ahol jelennek meg szponzorált felületek, de azok pont olyan PR szagúak, mint egy display hirdetés. A nagy kérdés csak az, hol kell meghúzni a vonalat, hogy még hiteles legyen egy személyes beszámoló, de értékesíthető is legyen a rendszer? (Kép forrás: pandemiclabs.com)
hétfő, április 27, 2009
péntek, április 24, 2009
Nightwalk
View Larger Map Az volt, hogy elmentünk céges bowlingozásra, amit relatíve hamar meguntunk és a Morrison's 2 felé vettük az irányt, ez a megoldás már máskor is bevált. Már a 4es6os-on kilógtunk a tömegből és a helyszínre érkezésünk sem volt makulátlan. A kuverok hajszál híjján be sem engedtek, aztán csak a szokásos: egymás elvesztése a tömegben, részegen kószálás a labirintusban, majd hazasomfordálás anyjukhoz. De! Ezúttal a szesz nyilván eszemet vette, mert addig minden ok, hogy meglógtam és vettem egy gyrost az arabnál (Szeráj), és úgy gondoltam elindulok hazafelé, majd ha megettem, hívok egy taxit. Ez akkor még jó ötletnek tűnt, de másfél óra múlva az Árpád-hídnál már korántsem élveztem a szitut, ahogy próbáltam felkászálódni valahogy a hídra... Autóval határozottan jobban megy. Mindösszesen 6.4 km-t gyalogoltam, fél 3-ra meg is érkeztem. Nem néztek hülyének otthon....
Első magyar Twitter contest
Ashton K és a CNN nemrég véget ért versengése után (ki éri el hamarabb az 1.000.000 követőt a Twitteren) kis hazánkban is elindult egy hasonló Angelday kezdeményezésével. A cél 2009 follower kb egy hónapon belül. Mivel én mindhármójukat követem és igazából választani sem tudok, úgy döntöttem, igazságos posztot kreálok. Tehát a 3 harcos:
1. Webisztán HH
2. Dobó Matyi
3. Angelday
Gyertek a Twitter-re!
Update: a verseny állása ITT!
1. Webisztán HH
2. Dobó Matyi
3. Angelday
Gyertek a Twitter-re!
Update: a verseny állása ITT!
vasárnap, április 12, 2009
Új kedvenc évszakom
Aranysekli Kupa
Három futamunk volt, végül osztályunkban elsők lettünk. Volt napsütés, eső, hideg és 19 kn szél is. Összességében remek csapat, remek verseny volt.
| Alkonyat Vis felé - 3. Aranysekli |
| Biodrad - Murter - 3. Aranysekli |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)












