hétfő, február 20, 2012

Ha Long Bay (feb 17-19)

Reggel korán jött értünk a kisbusz (Transit), összeszedtünk még két csapatot és nekiindultunk a 4 órás útnak kelet felé. Az út jobbára iparvidéken vezetett keresztül, Hanoi külvárosában nyugati gyárak (Foxcon), tej és sörgyárat láttunk, millió robogóval a parkolóban. Később egy hőerőművet vettem észre, teljesen a házak közé beépülve, füstöt okádva. A közlekedés a "fő"úton is brutális, mondjuk egy balesetet sem láttunk eddig. Az úttest néhol olyan rossz, hogy lépésben lehet közlekedni. Minden 4. teherautó IFA :) Útközben megálltunk kétszer pihenni, először egy sérült embereket foglalkoztató telepen, ahol követ faragtak, hímeztek, meg minden elképzelhető anyagból ajándéktárgyakat készítettek. Nagyon nagy a kínai befolyás, alacsony minőség, gagyi stílus, tulajdonképp semmit sem lehet vásárolni, főleg, hogy 5-6 szó a szókincs angolul. A második hely már a tengerparton volt, igazgyöngyöket árultak, elmondták, hogyan tegyünk különbséget az igaz/hamis, az édes/sós vízben termesztett /tenyésztett között. Mindezek ellenére nem éreztem a leküzdhetetlen vágyat, hogy éljek a lehetőséggel, valahogy nem bízom bennük :)
A kikötőben becuccoltunk a hajóba, ami - milyen meglepő - a katalógusban mutatottól jelentősen eltért, természetesen nem a magasabb minőség irányába... Azért panaszra nem volt ok, tűrhető állapot, tisztaság. Kaptunk egy kabint ablakkal a vízre, majd rögtön el is indultunk. A szigetek csodálatosak, bizonyára jobb lett volna később meglátogatni, mert ilyenkor itt azért még hűvösebb az idő, illetve főleg nagyon párás. Kirándulni tökéletes. Szóval elhajóztuk a kis szigetek közé, 2000+ magas, zöldellő sziklából áll a terület. Kicsónakoztunk az egyikhez, amiben volt egy hatalmas barlang, és néhány majom is. No meg egy rakat kínai... Ezután kétszemélyes kajakokkal lehetett körbejárni a sziklákat, majd visszatértünk a hajóra, vacsorára. Izgalmas élmény volt, normál kaját kaptunk, de mivel a hajó gyomrában főzték, nem tudhattuk mi lesz az eredmény. Sok sörrel sikerült megágyazni, nem is lett semmi bajom.
Útközben összehaverkodtunk Anna-val és Peter-rel (spanyol/szlovák), akik Londonban élnek, sokáig dumáltunk este.
Reggel sem lett jobb az idő, indulás előtt meglátogattunk egy homokos partú kis szigetet, a tetejére 400 lépcsőt megmászva egy kilátóba jutottunk, csodálatos képeket csináltunk. Gyors ebéd, majd vissza busszal Hanoiba. Késő délután érkeztünk, elmentünk kajálni és vásárolzunk néhány kacatot kiváló áron :)

1 megjegyzés:

Katidali írta...

legalább a nyaralás alatt váltsd át légyszi a fekete háttér-világos betű stílust, mert megöl a kíváncsiság, és nem tudom már olvasni a sztorikat, mert vibrál a szemem!