péntek, november 28, 2008

Lost In Space - A legmagányosabb halál














Azzal gondolom mindenki tisztában volt, hogy Gagarin és Lajka között azért volt néhány szerencsétlen, akik sosem tértek vissza a próbaútról. Némelyikük még ma is repül - számítások szerint 29.000 km/h sebességgel hasítanak a Naprendszer határánál, mínusz 270 fokra fagyasztva - többségük pedig a Föld légkörébe történő belépéskor lelte halálát.
A minap olvastam egy a cikket, ami arról szól, hogy két olasz fiatal a '60-as évek környékén levadásztát az oroszok rádióforgalmát, hamarabb tudtak egy-egy fellőtt Sputnyikról, mint Kennedy elnök - és ez komoly... Lett is ebből szép kis perpatvar, kémekkel, NASA-val meg KGB-vel, ahogy akkortájt szokás volt az ilyen horderejű dolgokat kezelni. Akit érdekel ITT elolvashatja.
Én azonban azért írtam ezt a posztot, mert úgy gondolom, hogy másokat is érdekel mi történhetett azokkal az emberekkel... A teljesség igénye nélkül:

1960. május - Ismeretlen űrhajós, eltűnt az űrben, miután a kapszula letért a röppályáról.

1960. november - Bajbajutott űrhajó segélykérését vette a testvérpáros. Az S.O.S. ismert jelét ugyan azonnal felismerték, de valami szokatlant is észleltek: a jel nem a szokásos mozgást produkálta - mint amikor egy űrhajó a Föld körül kering 29.000 km/h sebességgel - hanem egy pontban állt, viszont a jel egyre gyengült. Ez azt jelentette, hogy a kapszula elhagyta a pályát és a végtelenbe távolodott vagyis távolodik valószínűleg a mai napig.

1961. február - A testvérpár különös hangot rögzít az űrből. A szalagon egy ember ziháló, küzdelmes légzése hallható. Később Olaszország akkori vezető cardiológusa megerősítette, hogy a felvételen egy ember kapkod levegő után, azaz végighallgatták, ahogy a kozmonauta megfullad.

1961. május - Egy keringő kapszula gyenge segélykérő jeleit fogják. "Vétel... vétel... vétel... Beszéljetek hozzám! Vétel... Nagyon meleg van! Nagyon meleg van! Mi? Ötvenöt? Mi? Ötven? Igen, igen, igen, lélegzem. Oxigént! Oxigént! Nagy a forróság! Ez... ez nem veszélyes?" - a fiúk elmodása szerint, akik akkor még nem értették az adást, a kozmonauta hangja kétsébeesett volt. Kicsit később az adás folytatódott... "Ötveegy. Igen, nagyon meleg van. Nagyon meleg van, minden... minden nagyon forró! Lángot látok! Lángot látok! Harminckettő... harminckettő! Le fogok zuhanni? Igen, nagyon meleg van... vétel! Nagyon nagy a forróság, most fogok belépni a légkörbe! Nagyon meleg van!" Majd az adás megszakadt.

1961. október - Egy újabb szovjet kapszula tér le a röppályáról és tűnik el örökre az űrben.

1962. november - Az oroszok ismét elveszítenek egy űrhajót, mikor a visszatérés során az kilép a Föld léköréből és eltűnik.

1963. november - Ismeretlen női kozmonauta halála visszatérés során.

1964. április - Ismeretlen kozmonauta halála, belépéskor elégett a kapszulával együtt.

Ezeken kívül bizonyára számos esetről nincs tudomásunk. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nem csak az űrhajókban sérültek meg emberek a kísérletek során, hanem a Földön is. 1960. október 23-án Bajkonúrban, egy, a kilövés előtt felrobbant rakéta 165 mérnök halálát eredményezte. Az olasz fiúk a sok tragédián kívül élőben hallották, amint John Glenn 1962. februárjában sikeres űrrepülést hajtott végre és sértetlenül vissza is tért a Földre.



Nincsenek megjegyzések: