hétfő, október 06, 2008

IV. MTNB - 1. nap


Igazából ez már a harmadik napunk, szombat délután érkeztünk, az aznapi edzésből nem sok lett, mert mire elintéztük a hajóátvételt, regisztrációkat, elkezdődött a vitorlasorsolás. Elcipeltük a spi-t, genakkert meg egy zsír új fock-ot a hajóig, gyorsan szereltünk, aztán sötétedésben még azért kidörrentettünk a kikötőből, ahogy illik :) Nagyon jót mentünk, volt szél rendesen, élveztük, hogy újra itt vagyunk. A verda többé-kevésbé jó volt, de a hibák csak szombaton jöttek ki, amikor déltől este 7ig kint voltunk, csináltunk vagy 40 manővert és vitorlacserét. Azt kell, hogy mondjam remek a csapat. Egy stopper megadta magát az árbocon, eltörött a legfelső latni a nagyvitorlában és hibás a genakker felhúzónak a seklije, ezeket ma reggel ki is cserélték az itteni srácok, ma viszont a baloldali középső nagycsörlő kotlott le, pedig nem is volt rajta ma nagy erő, mindegy, ez is meglesz reggelre. Szombaton visszafelé kreuzban keményen dőltünk, mikro a srácok kitalálták, hogy a beülőben kihintázunk a víz fölé, persze, hogy fürdés lett a vége. Csabi kezdte, majd Zsombi parádézott, aztán rábeszéltek engem is, aminek az lett a vége, hogy kb 20an nnézték végig, ahogy Zsombi egy hirtelen manőverjétől felturbózva körberepültem a 42est másfélszer. Baromi lazán nézett ki, de azért állítólag nem voltam annyira megijedve, mint amenniyre a produkcót kívülről szemlélve illett volna... Szeretnek az Istenek állítólag :)
Este még áteveztünk a vacsisátorhoz (nehogy má' gyalog menjünk körbe, ha itt van egy köpésre a vízen), gyorsan bekajáltunk,aztán pihi volt, mert ma egy túrafutammal indítottunk.
Reggel nem volt sok szél, 8-9ig matricaragasztás, szerelés, skippermeeting és reggelizés volt a program, 9kor már hasítottunk a starthoz. Kétszer ismételte mindenki a rajtot, majd harmadszorra elindultunk, 2es szél volt, néha kicsit erősebb, le is rövidítették a távot. Egész jól haladtunk, fordultunk 4.-nek is, de a legvégén sajnos a cél fölé futottunk volna, így muszáj volt fordulni még egyet, ennek következtében 3an befutottak előttünk. Végereményt nem írok, mert még én sem tudok biztosat (kb 8.)

Nincsenek megjegyzések: