Offshore Powerboat Racing

Gondolj bele...

A héten két olyan élményt gyűjtöttem be, amit elraktározok magamban, de szerettem volna ide is bepostolni. Az egyik - időben korábbi - az volt, hogy reggel jövök be az irodába, mindig ugyanazon az úton, általában enyhe ideg gyötör utam végre a töketlenkedők és a betolakodóknak köszönhetően. Az alaptézis egyszerű: én siet, a másik vagy tököl és baromira ráér, avagy paraszt és nem áll be a sorba, hanem az elején tolakodik - rgo az összes többi tovább dekkol a dugóban. Na ezeket szoktam büntetni rendszeresen (míg nem kapok egyik reggel két olyan fülest, hogy alig bírom majd hazavinni...) DE! Ezen a napon jó kedvem volt, sütött a nap és jó zene szólt a Petőfin, így haláli nyugiban beengedtem másokat magam elé, és láss csodát, nem ütött meg a guta ettől. A lényeg az egészben az, hogy találni kéne egy olyan akszelerátor faktort, amit egyszerre beadva az emberiségnek, ilyen lelki békét teremtene. Milyen más lenne ez a világ... asszem úgy hívják, hogy Utópia...
Lássuk a másikat! Szintén Budapest, bazinagydugó, jövök át a Margit-hídon Budára, majd arra leszek figyelmes, hogy a villamos síneken áll egy rabszállító. Araszolok szépen a többiek után, és pont akkor érek mellé, mikor a szigeti lejárónál kanyarodik az út. Felnézek és összeakad a tekintetem valakivel egy pillantás erejéig. Ebben a pillanatban benne volt sokminden... láttam, ahogy nézi a szigetet, és néz engem. Nem tudom mire gondolt, de egy biztos, soha nem szeretném ezt megtapasztalni.